Bemutatkozott a Battlefield V

  • Írta: fojesz
  • 2018. május 23.
  • Bejelentés
Link másolása
Lezajlott az Electronic Arts nagy csinnadrattával beharangozott Battlefield V-bemutatója. A játékról számos részlet napvilágot látott, és az első trailert is megkaptuk a műsor folyamán.

A Battlefield V október 19-én érkezik PC-re, PS4-re és Xbox One-ra, azonban a Deluxe Edition vásárlói már október 16-án hozzáférhetnek a játékhoz. Az EA Access-előfizetők október 11-én kapják meg a próbaverziót, és lesz nyílt bétateszt is, amire az előrendelők szabadulhatnak majd rá először.

Lényegében nyílt titok volt, de most már hivatalos a dolog: a Battlefield V a második világháború idején játszódik majd, azonban a DICE állítása szerint kerülni szeretnék a híresebb csatákat, inkább olyan eseményeket dolgoznának fel, amelyekkel nem igazán foglalkoztak eddig mások. A kampány egyik fejezete például egy fiatal ellenálló hölgyre fókuszál, aki Norvégia északi részén igyekszik megmenteni a családját, de Rotterdam romjai is szóba jöttek, mint helyszín.

Egy új kooperatív módot is kapunk majd, ez a Combined Arms címet viseli. Ebben egy négyfős ejtőernyős szakasz tagjaként kell helytállnunk az ellenséges vonalak mögött, lehetőleg csendben kell tevékenykednünk és különböző feladatokat teljesítenünk. A teendők dinamikusan változnak, a nagyobb kockázatért pedig nagyobb jutalom jár: dönthetünk például úgy, hogy biztosra megyünk, és hamar elhúzzuk a csíkot a küldetésünk helyszínéről, a busásabb jutalomért azonban vállalhatunk nagyobb veszélyt is.

A játékosok most már hanyatt is vághatják magukat, ez azt jelenti, hogy háton fekve is kúszhatnak és egy domboldalról lecsúszva is tüzelhetnek. További érdekesség, hogy bár a terep komolyan rombolható lesz, mindegyik kaszt "építkezhet" majd, vagyis megerősítheti a fedezékét. A karakterek testreszabása megváltozott, a The Company névre keresztelt rendszerben mindent mi lőhetünk be a nemtől és a rassztól kezdve egészen a különböző felszerelésekig. A "századunkban" több katonánk is lehet, ezeket más-más módon, a különböző játékmódokhoz és játékstílusokhoz hangolhatjuk.

A Battlefield V is megkapja a battle royale-módját egyébként, ez viszont nem egy különálló játékfajta lesz, hanem a fő játékmódnak számító Grand Operations utolsó köre. A sztori szerint négy körön, vagyis négy játékbeli napon át harcoltál, az erőforrások pedig szűkösek már: innentől kezdve addig megy a harc, amíg egyetlen játékos marad csak talpon. Taktikázni, csapatosan harcolni ennek ellenére lehet, a különböző kasztok képességei továbbra is kiegészítik egymást.

Végül egy jó hír: az Electronic Arts a Battlefield V esetében is ejti a szezonbérletet, minden premier utáni tartalom ingyenes lesz. Mikrotranzakciókra azért lehet számítani, pénzt a különböző kozmetikai kiegészítőkre költhetünk.

118.
118.
BockÚr
117.
117.
FiveSalmon69
#116: Hol mondtam én olyat, hogy utálom az MS-t? Mivel köpködtem a másik oldalt? Azt se mondtam senkinek h dobja el a boxot és menjen ps-t venni. Pont, hogy kastorhun barátunk kezdte el emlegetni a ps-t, hogy minden játék ugyanaz miközben egyrészt ez nem igaz, másreszt a konkurencia sem áll fényesebben változatosság terén, én pedig csak felhívtam a figyelmét, hogy ez nem egészen így van. Azzal meg nem tudok mit kezdeni ha mindenkit egy csoportba szedsz, a saját szavaimért felelősséget tudok vállalni, másért nem.
116.
116.
Ra1D3n
#113: Mindegy is, csak az nem mindegy, hogy mire fel megy a haterkedés. Ha Ps4-en annyira jó játszani, akkor ahelyett, hogy azon játszol miért itt osztod te is az észt? Komolyan, olyan elvetemült fanatikus keresztes hadjárat megy ebben a genben a sony mellett, hogy az már beteges. Nem mindegy nektek, hogy ki min játszik? Olyan faszán eljátszotok a ps-en, hogy mást se látok, csak köpköditek a másik oldalt... Nekem van ps4-em is, és vállalom, hogy exkluzívok terén ebben a genben az xbox kurva gyenge, de mégis az ms gépén nyomok mindent, a ps4-en csak az exkluzívakat, és ez nekem nem fáj annyira mint a ps4 tulajoknak...
114.
114.
dvs00
#111: Meg lett mondva, hogy nem mainstream moslék háborús filmet készítenek játszható formában. A második világháború egy teljes kontinensen zajlott le, nem csak Normandiában meg Sztálingrádban, bár gondolom, hogy a prolik többsége a megint a partraszállás utáni leszakadt, repkedő kézfejekre meg sikoltozó németekre, meg lövészárkos egymásnak esésre és egyéb hitvány közhelygyűjteményre számított, de DICE szerencsére ismét mert különc lenni ahogy a BF1-gyel is tette, minel köszönhetően megismerhetőek kisebb - nagyobb ütközetek egyéb kevésbé sorsdöntő/jelentős vagy hadszinterekről, úgyhogy én örülök, a gyakorlati tapasztalat és pénzügyi forrás adott, szinte biztos nem okoz csalódást.
113.
113.
FiveSalmon69
111.
111.
#109: Teljesen jo egy trash filmnek Jason Stathammel, no de 2. VH-nak? Nehezen...
109.
109.
felegyi
Nem értem miért sír a szátok, szerintem rohadt ütős egy trailer lett...
108.
108.
Dreadlox
Hát inkább megvárom a Rage 2-öt. Ha multizni akarok akkor meg vagy a BF4 vagy a BC2 marad. Ezt a hulladékot max ugy veszem meg mint a Battlefrontot. Deluxe Edition 5 dolcsiért
105.
105.
FiveSalmon69
#104: Igazából nincs vita. Ez tök egyértelmű. :)
104.
104.
Adritt7
Megy a vita az exclusive ok ról de az mindegy milyen műfaj :)a Sony ra legalább jön pár havonta valami ami oda ver!! X re a semmin kívül kB 0az eredmény!!
103.
103.
Ra1D3n
#102: Nekem igazából tökmindegy. Van PS4 prom meg Xbox One X-em is. Azzal játszok amivel akarok, az ilyen kicsinyes szarságok meg nem érdekelnek amikkel itt házalsz. Xbox exekre meg multiplatra ott van nekem az X, mert alapból az X mindenestül jobban bejön mint a PS, a Pro meg ott van a Sony exekre, aminek teljesen eleget tesz.
102.
102.
FiveSalmon69
#100: A 94-esbe az volt a kérdés milyen nem tps exek vannak. Halo, halo wars, forza. A 97-esben a tps címeket kérdeztem. Gow 4, sea of thieves, ssod, quantum break. Nem tudom, a crackdown 3 megjelent már? Na szóval a lényeg, hogy végülis senkinek nem árt ha a sony-t az eddiginél is nagyobb teljesítményre sarkalljuk, de az MS-nek bizony nagyobb szüksége lenne erre a nyomásra.
101.
101.
GAMEROD
Atyavilág, mi ez az agyonblurozott babarózsaszín screenshot? Már nem érdekel. Vannak igényes VH-s játékok, de azok ott kezdődnek hogy nem fps.
100.
100.
kastorhun
#94: A fő gond hogy one-ra alapból nem jönnek játékok.
De te magad válaszoltál a kérdésre a 97-es kommentbe, és ott a Forza mint széria, Halo Wars.
99.
99.
FiveSalmon69
#98: Oh, bocsi, my mistake. Akkor minusz warframe plusz detroit became human. Ugyanott vagyunk.
98.
98.
Ra1D3n
#96: Warframe tudtommal multiplatform.
97.
97.
FiveSalmon69
#96: Bocs, véletlen elküldtem. Tehát 2. Sea of thieves, 3. Sunset overdrive, 4. Quantum Break, 5. ???
96.
96.
FiveSalmon69
#91: De még vissza is fordítom: tegyük fel van egy x box one-om, ha ex tps-el akarok játszani mit választhatok? PS4: 1. Bloodborne, 2. God of War, 3. Horizon Zero Dawn, 4. Uncharted 4., 5. Nioh, 6. Uncharted the lost legacy, 7. Knack, 8. Knack 2., 9. Infamous second son, 10. Warframe, 11. Gravity Rush 2., 12. The last guardian, 13. Until Dawn, 14. The order 1886. X box one: 1.gears of war 4. Sea of thieves
95.
95.
FiveSalmon69
#93: 1. Ha ezzel arra gondolsz, h a trailerben látott helyszín Normandia, rendben, bár azért azt elmondhatnád, hogy mitől vagy olyan biztos benne, mert én nem látom ami ezt indikálja.
2. Lehet, hogy elsőre zavaró, de miután felhívtam a figyelmed rá, hogy ez egyértelműen egy multiplayer bemutató, így figyelembe vehetnéd ezt az apróságot a véleményed megalkotásakor. Te magad mondtad, multiba olyan szerkeszthető karaktert raknak amilyet akarnak. There you go.
94.
94.
FiveSalmon69
#91: Killzone Shadow Fall, Alienation, Driveclub, Gran Turismo Sport, Helldivers. Hol állítottam, hogy sok van? :) Tegyük fel van egy x box one om, ha nem tps-sel akarok játszani, milyen exklúzívok maradnak?
93.
93.
zoli12i
#90: Mivel ez Normandia.
92.
92.
kastorhun
#86: Vagy talán akkor ki kellene lépni a komfort zónájukból.
Szerintem minden ps4-es örülne egy rts-nek, csak hogy azzal rengeteg munka lenne, és az irányítást is nehéz lenne összehozni.
91.
91.
kastorhun
#85: Tegyük fel hogy van egy ps4-em.
Szeretnék TPS-en kívül mással játszani, akkor milyen exkluzívval játszhatnék?
90.
90.
FiveSalmon69
#89: De honnan veszed, hogy Normandiában tengerészgyalogos?
89.
89.
zoli12i
#88: Normandiában tengerészgyalogosként ? Egy másik univerzumban max.
Multiba felőlem tehetnek bármilyen szerkeszthető karaktert. De ez így trailerben akkor is nagyon hülyén veszi ki magát.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...