Brit toplista: Kratos visszatért az élre

  • Írta: sirdani
  • 2018. június 18.
  • Toplista
Link másolása
A brit toplista rendkívüli mértékben átalakult múlt hét óta; a God of War ismét képes volt megszerezni az első helyet, illetve jócskán akadtak olyan címek is, melyek tíznél is több helyet léptek felfele a listán.

A God of War újra tarolt az elmúlt hét során, ezzel sikeresen megszerezve a lista első helyét. Igaz, ennek hátterében elsősorban a Days of Play akció állt, melynek keretében a God of War mellett a PlayStation VR Worlds alkotást is rendkívül kedvezményes áron lehetett beszerezni, utóbbi így a korábbi eredményekhez képest 48 százalékkal nagyobb forgalmat ért el, és a 13. helyről egészen az 5. helyig tornázta fel magát a listán.

Hasonló módon 61 százalékos javulást hozott az Assassin’s Creed: Origins is, mellyel a 9. helyezést csípte meg, illetve a Call of Duty: WWII, mely a 33. pozícióból a 10. helyre javított több mint 130 százalékos eladási növekedéssel az előző héthez képest.

A hét legnagyobb vesztese egyértelműen a Dontnod Vampyr játéka, melyet a múlt heti listavezető pozíciójához mérten hét játék is megelőzött, eladásai 70 százalékkal estek vissza.  

  1. God of War
  2. FIFA 18
  3. Fallout 4
  4. Detroit: Become Human
  5. PlayStation VR Worlds
  6. Grand Theft Auto V
  7. Mario Kart 8 Deluxe
  8. Vampyr
  9. Assassin's Creed: Origins
  10. Call of Duty: WWII
  11. Gran Turismo Sport
  12. Far Cry 5
  13. State of Decay 2
  14. Super Mario Odyssey
  15. Overwatch: Game of the Year Edition
  16. DOOM
  17. Horizon: Zero Dawn - Complete Edition
  18. Crash Bandicoot N.Sane Trilogy
  19. Sega Mega Drive Classics
  20. Sea of Thieves
9.
9.
kexiaxel
Jöhet a new game plus!
Elkezdtem az 1 től megint :D
Mire végi érek a 6 részen csak kijön.
7.
7.
DarkLord
Én csak 6 jót látok, de azok ütnek is rendesen :)
6.
6.
RangerFox
5.
5.
Zoli0507
#4: Most nèztem hogy van ròla cikk
4.
4.
Zoli0507
Apàk napjàra a Sony-tòl :D

https://m.youtube.com/watch?v=TV07cZLWIjc
3.
3.
Yanez
Én 15 jó és 5 közepes játékot látok a listán. :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...