Gran Turismo Sport - túl az 5 millión

  • Írta: sirdani
  • 2018. július 14.
  • Biznisz
Link másolása
Újabb mérföldkövet hagyott maga mögött a Gran Turismo-franchise! Ezúttal a játéksorozat legújabb epizódja, vagyis a Gran Turismo Sport ért el remek eredményt, ugyanis több mint 5 millió játékossal büszkélkedhet.

Ugyan a legutóbbi Gran Turismo-rész igencsak megosztó lett, mivel erőteljesen elmozdult az eSport irányába, mégis meglehetősen népszerű tudott maradni rajongói körében; a franchise atyja, Kazunori Yamauchi hivatalos Twitter-bejegyzése szerint már több mint 5 millióan tettek próbát a játékkal.

Az eredmény ugyan nagyszerűnek tűnhet, ám azt azért érdemes hozzátenni, hogy a Gran Turismo 5 majdnem 15 millió példányban kelt el PlayStation 3-on, így a játéknak azért még van hova fejlődnie, ha fel akarja venni a harcot legendás elődjeivel.

A játék sikeréhez egyébként az is hozzájárulhat, hogy megjelenése óta havi rendszerességgel újabb és újabb frissítéseket ad ki hozzá a Sony Interactive Entertainment és a Polyphony Digital, így többek közt már számtalan új pályával és autóval bővült a játék, hogy a 24 órás Le Mans-futamokról már ne is beszéljünk.

154.
154.
Ooorky
#151: Logitech G920-at nyúzok közel egy éve, eddig jól bírja, pedig volt, hogy reggeltől estig mentem vele Dirt Rally-ban.
152.
152.
Gsxr600
#151: Tm 300 jó kormány(szíjas) szar pedál,(az összes tm pedál szar,nekem t500 van)T300 elég sok a hibás darab.Logi kevesebb hiba kormány fogaskerekes tehát gyenge,pedál alapból talán picivel jobb mint a tm.Ha én most vennék fana cuccot vennék,csak elég gyenge a forint így az jóval drágább.
151.
151.
Beni2003
Ti szerintetek melyik a jobb: Logitech vagy Thrustmaster?
150.
150.
Gsxr600
#149: Mert nincsen kedvem +időm baszakodni pc-vel.Konzol bekapcs 5 perc múlva már olyan online szobában vagyok (BÁRMIKOR)akik hasonlóan vezetnek mint én.Na ezt a rendszert lopkodták össze a gt-sportba és nagyon jól tették.
149.
149.
Ooorky
#148: Akkor miért csöves konzolon tolod?
148.
148.
Gsxr600
#147: Nem játszom kontrollerel autóst .
147.
147.
Ooorky
#145: Mehh, azt hittem keményebb beszólások lesznek ilyen pro-któl akik kontrollerrel irányítanak több száz lóerőket tökéletes szimulációban.
146.
146.
Zisten
Jézusom itt még mindig marakodtok? XD
A GT a ZISTEN!
Minden csak utána! ;)
145.
145.
Gsxr600
#144: Böfögjél még hasonló okosságot kisfiú.
144.
144.
Ooorky
#143: Mindkettő arcade szutyok, szal egy szinten vagytok.
141.
141.
Josi21
#139: Köszi viszont ! Ezek után nehéz lerakni a telót. Nem rád étettem. Van öniróniám... Nem tudom ez mond neked valamit. Nem vagyok fiatal, és mindenben a legjobb, persze van aki fiatal és mindenben jó, és mindenhez is ért... :)
140.
140.
Josi21
#139: Köszi viszont ! Ezek után nehéz lerakni a telót. Nem rád étettem. Van öniróniám... Nem tudom ez mond neked valamit. Nem vagyok fiatal, és mindenben a legjobb, persze van aki fiatal és mindenben jó, és mindenhez is ért... :)
139.
139.
Zoli0507
#136: Jò èjt neked is. "Lesajnàlt"?? Ha ràm cèlzol akkor ez nem igaz.
138.
138.
Zoli0507
#134: Akàrhogy nèzek, nem làtom. Lehet szemèszet kène de szerintem semmivel sem sèrtettem meg legyen nő vagy fèrfi. Nem irtam, illettem semmilyen jelzővel, nem ìrtam neki lekezelő stìlusban sem ami sèrtő lehetett volna. Innentől pedig őszintèn ìrom hogy nem èrtem milyen sèrtegetèseket ìrtam.
137.
137.
Josi21
#135: Kölcsön kérem a gyerektől, vagy átmegyek a szobájába. Tényleg jó éjt !
136.
136.
Josi21
#134: Megyek, én is egy lesajnált 47 éves vén fasz vagyok. Hobbi mellett melózok... Jó éjt !
135.
135.
Zoli0507
#132: Èn meg csak azon "tudok", pc-t azèrt nem veszek XD ha nem haragszol. A szaros laptopom meg erre nem alkalmas. Ha te valakitől akàr kölcsön is tudsz kèrni egy ps-t èn nagyon szìvesen beszerzem.
134.
134.
Josi21
#133: Errő beszélek, nézz magadba, ezek után értelmezd amit írsz ? Nem megy ?
133.
133.
Zoli0507
#131: Milyen sèrtegetèsek?? Mi olyat ìrtam ami sèrtő volt? Könyörgöm, 27ève van jogosìtvànya. Ha 18evesen màr volt neki, màr akkor 45èves. Egy 45èves -HA- fèrfi azon akad ki hogy "faszom"? :O
132.
132.
Josi21
#130: Hajrá csapassuk, igaz nekem nincs ps.
131.
131.
Josi21
#128: Elnézést, de egy sínen húzott Gt fan válaszára nehéz mit mondani. Fizika 0... Vezetés...0 Jössz a 3db valóban versenyzővel, aki a reklám miatt "profi" Gt-s. xD Ne nevettesd ki, leginkább őket, ha onnan is jöttek, 10m\1 szerinten, 10\9. Mivan ??? Ezek szerint mindenki F1 pilóta !!! :D Nevetséges vagy, nem vedd zokon, de ennyi sértegetés után mégis mit vársz. K J névnek nézz jobban utánna, szerelő nem szokott Magyar bajnok lenni... Öcsi !
130.
130.
Zoli0507
#129: Nem jàtszom Assetto Corsàval. Nincs meg. Nem azt kell bebizonyìtania hogy jobb mint èn - (mint ÌRTAM IS NEM VAGYOK PRO, 119hozzàszòlàs)- , hanem azt amit a 119-ik hozzàszòlàsomban ìrtam az nem igaz, a GT-ben ezek nem èrvènyesek.

Ennek ellenère ha neked ps4-en megfelel szìvesen beszerzem holnap vagy szombaton jövőhèt hètvègèn pedig csapathatjuk (csodàt ne vàrj, idő hiànyàban max 1-3 pàlyàra lesz időm jövőhèt hètvègèig).
129.
129.
Josi21
#127: Assetto Corsa, gyere álltalad választott autó, pálya... Akárhány körig ! Kapsz egy hét beállítás előnyt, addig én leporolom a Fanatecet... Benne vagy ? Közzé tesszük mennyire vagy penge itt is... Még mindig benne vagy ? ;)
128.
128.
Zoli0507
#126: Jajjjj, ne haragudj. Nem tudtam hogy nő vagy. Ha tudom akkor termèszetesen szalonkèpesen vàlaszolok, megvàlogatom a "szavaim" èn kerek èrte elnèzèst, sajnàlom.
127.
127.
Zoli0507
#122: Rendben bizonyitsd be. Ennyire egyszerű. Leìrom a ps felhasznàlò nevem, elmented a videòt ès àtküldöd. Mutasd meg hogy nem szàmit a gumikopàs, üzemanyagszint, nem szàmìt hogy mennyire nehèz autòval mèsz bele a kanyarba, motorerő beàllìtàs, napszakok gumikopàs szempontjàbòl, szàrnyak àllìtàsa, sebbessègvàltò àttètel, stbstb, mert ugyanùgy viselkedik illetve ugyan azokat az időket, fèktàvokat, kanyarsebbessèget stbstb meg lehet csinàlni.

Bebizonyitod, fejet hajtok. Ennyi.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...