HWSW: Elérhető a Valve Discord-versenytársa

  • Írta: Shifty
  • 2018. július 25.
  • Hír
Teljesen újraszabott csevegőfelülettel érkezik a Steam-kliens mai frissítése. A Steam Chat végre kilépett az ICQ-korszakból, így komoly kihívója lehet majd a mai modern alternatíváknak, köztük a Discordnak is.

Mindössze egy hónapja jelentette be a Valve a Steam Chat szolgáltatást, de már el is rajtolt a stabil kiadásban. A vadonatúj felület a Discordnak és a hasonló megoldásoknak kíván Steam-féle versenytársat állítani, ehhez pedig jelentős ráncfelvarrást kapott, a ma elvárható funkciók jelentős része megjelent.

hang

A Steam kliensbe épített csevegőszolgáltatás nagyon fapados volt, a Valve korábban nem helyezett különösebb hangsúlyt ennek fejlesztésére. Így hiába az óriási felhasználói tábor, a bejelentkezett és aktív Steam-kliensek százmilliói, a hozzáadott barátok tömege, a kapcsolattartásra (játékon kívül és játékban) is más szolgáltatást használtak a felhasználók. Az üresen hagyott piacon a TeamSpeak, a Ventrilo és más szolgáltatások régóta szerepeltek, a Discord azonban hirtelen szupernépszerűvé tudott válni.

Tulajdonképp erre reagál a Steam fejlesztése, a Discord elől szívná el kicsit a levegőt azzal, hogy a népszerűbb, fontosabb funkciókat implementálja a Steam Chat felületén is. Ez utóbbi egy masszív fejlesztés, a felület támogatja a 2018-ban elvárható funkciók jelentős részét. Van hanghívás, jobban rendezhető a barátok listája, beágyazhatóak képek-gifek-videók-tweetek is, ahogy egy modern csevegőklienstől elvárható. A rendszer néhány perces használat után jóval kezelhetőbbnek tűnik, a páros beszélgetések pillanatok alatt csoportos csevegésekké bővíthetőek például.

Ha érdekelnek a további részletek, látogass el a HWSW oldalára, és olvasd el a teljes cikket!

10.
TheNuke
Ts-t használunk a haverokkal, dota közben.
Tegnap mondom adjunk neki egy estélyt, menjünk egy kört ezzel.
Hát először, az első 1-2 percben jó volt a hang, de az egyik cimbi már panaszkodott, hogy neki akadozik, meg robothangot hall.
Aztán beléptünk a dotába, ott már nekem is elkezdett szarakodni, meg a többieknek is. Visszhangot hallottunk, szaggatást, akadozást, robothang....
Lőttük is ki a fenébe, vissza ts-re, ott minden hibátlan volt és még a hangminőség is jobb volt. Nem tudom hogy ez így mennyire lesz versenyképes.
9.
Bauff
user101 végül is én nem nem tudok értelmesen írni, örültem mire elolvastam a szerencsétlen kommentedet...
8.
kindzsal
#6: Miert lennenek, hulyek. Fogod es te magad csinalhatsz csoportokat es ugy rendeuheted a jatekokat ahogy epp kedved tartja( meg a csoportok nevet is te adhatod meg). Az jogy kurva hilye vagy hozza ne az o hibajuk legyen mar.
7.
xICEMANx
Remek! Én nagyon örülök neki! Jól is nézki és tetszik a kezelőfelületi design ahogy megoldották, egyszerű és nagyszerű. Kár pocskondiázni meg okoskodni hogy jaj a másik jobb meg az ilyen meg olyan... nőjjünk fel. Inkább értékelni kellene a kicsit is. Személy szerint mindig is herótom volt hogy 66 háttérben futó szart használjak még csak hogy valamit helyettesítsen. Van Discord-om is TS-em is. Mindkettőtől hányingerem van. A Steam-es eddig gyengécske volt de AMIRE kellett arra jó volt. Most ez az update nem kis ajándék és előrelépés a korábbi egyszerű változatához képes, és tegyük hozzá, hogy TUTI sok változtatást fog még kapni a jövőben, akárcsak minden hasonló dolog, idővel még precízebb, mégszebb, még jobb lesz ami akár már most is remek! Ennyi.
6.
user101
#02, #04: Gratulálok mindkét idiótának, szövegértés 1-es mennyetek vissza az általános iskolába ! :(((
5.
markoci555
nem tudom miért robbant akkorát a discord, az igaz hogy összeteszi a skype-ot, meg a ts-t, de még mindig messze a ts a legjobb csevegőprogram játékokhoz, a skype még mindig a leg*****abb, a kettő közé tudnám tenni, és az az érzésem hogy ez az új steames cucc se fog nagyon sokat érni, mert amióta benn van 1 hónapja, nem használtam még magyarokkal se semmi újat, csak a chat-et
4.
markoci555
#1: én amióta a steamen vagyok, kb 7 éve, azóta úgy emlékszem van ilyen opció, és én ki is használom, te nagyon el lehetsz tévedve
3.
Extol
OMG! Összekevertem a Discogs-al ^^
2.
Bauff
#1: évek óta lehet kategóriákba rakni, mit akarsz ennél többet?
1.
user101
Csinalnak inkabb meg, hogy alkateoriakba / csoportokba rakhassam a jatekaim. Mert ez k.... fapados a mai napig. A chatet ont lesz... rom!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...