Steam.tv - streaming szolgáltatást indít a Valve

  • Írta: sirdani
  • 2018. augusztus 18.
  • Bejelentés
Link másolása
A mai napon szép csendben, és mint később kiderült, véletlenül elindította a Valve a saját élő streaming szolgáltatását Steam.tv néven. Az oldal a délelőtt még elérhető volt, mostanra azonban már újból offline lett.

Első ránézésre az online streamelés játszotta az oldal központi szerepét, mivel az eddigi rövid működése során a Dota 2 The International volt látható rajta. A CNET forrásai szerint az oldalon az élő közvetítés mellett elérhető volt a Steam chatfunkciója, kiegészítve egy új lehetőséggel, melynek segítségével barátainkat is meghívhattuk egy-egy közvetítés közös nézésére.

A streamelés egyébként eddig is elérhető volt a Valve berkein belül, hiszen a Steam segítségével már korábban is lehetőségünk volt saját játékmeneti közvetítést készíteni.

A Valve azóta már kommentálta az eseményeket. Persze érdemes megjegyezni, hogy igaziból az egész jelenség felfedezése majdnem teljes egészében a véletlen műve volt, a szemfüles újságírók számára csak az oldal domain nevének regisztrációja szúrt szemet.

A Valve közleménye szerint a Steam.tv a Steam Közvetítés egy újabb verziójaként fogható fel, mellyel leginkább a Dota 2-es eseményre koncentrálnak. „Amit az emberek ma láttak, csupán egy tesztverzió volt, melyet csak véletlenül hoztak nyilvánosságra.”

Persze a hivatalos közleménnyel szemben az oldal első ránézésre jóval komolyabb projektnek tűnik, mint csupán a Dota 2 The International esemény közvetítőoldala, azt azonban, hogy tényleg komoly kihívóra számíthat-e a Twitch, majd a megjelenéskor meglátjuk. Ennek időpontja egyébként még tisztázatlan, bár szinte biztos, hogy csak órák kérdése, hiszen a szóban forgó esemény augusztus 20-tól veszi kezdetét.

2.
2.
Extol
Jó sok lábon áll a Valve, ez jó
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...