Frissítve: Dark Souls Trilogy - a kihívásból nem elég

  • Írta: sirdani
  • 2018. augusztus 22.
  • Bejelentés
Jó hírünk van a napimádók és a hagymalovagok számára! A Bandai Namco Entertainment hivatalosan is bejelentette, hogy idén ősszel érkezik az eddigi Dark Souls-játékokat magába foglaló Dark Souls Trilogy csomag.

Amennyiben valaki még nem játszott… mármint még nem „játszott” egyetlen Dark Souls-játékkal sem, annak tökéletes alkalom, hogy a Dark Souls Trilogyval próbát tegyen a szériával.

A csomag mind a három játék fémdobozos kiszerelését tartalmazza majd, ráadásul minden eddig kiadott DLC-vel együtt. Ez azt jelenti, hogy a csomag megvásárlásával mienk lehet a Dark Souls Remastered, a Dark Souls II: Scholar of the First Sin és a Dark Souls III: The Fire Fades Edition is.

A bejelentés mellé pedig egy különleges trailert is kaptunk a csomagról, melyen a sorozat legjobb pillanatait eleveníthetjük fel. A Dark Souls Trilogy a jelenlegi tervek szerint október 19-én jelenik meg PlayStation 4-re és Xbox One-ra, igaz, eléggé borsos áron, ugyanis a 79,99 dolláros árat fogja belőni a kiadó.

Update! Rossz hír, a Bandai Namco nemrég pontosított a bejelentésén, és leszögezte, hogy a csomag csak az USA-ban és Ázsiában lesz kapható.

14.
Fata Morgana
#13: UI.
Nem értem mi a problémád, de itt nem tudnak kezelni hidd el.:)
13.
Fata Morgana
#11: A pc-m átlagos csak netezésre használom, az irigységed viszont átlagon felüli.
A gondolkodás luxus úgy látszik, megvolt XO-ra mindhárom rész de mivel a pvp része már nem igazán működött így megvettem PS4-re is mindhárom részt sőt az 1-2 rész meg volt Xbox360-ra is.:)))
12.
Neo1989
"a Bandai Namco nemrég pontosított a bejelentésén, és leszögezte, hogy a csomag csak az USA-ban és Ázsiában lesz kapható."

És akkor megrendeled egy amcsi webshop-ból azt kész.
11.
Raptor X
#4: És persze a power/gamer pc-re is, konzolokhoz meg 165cm-es 8k tv-m van, amik persze X One X és PS4 PRO. És nincs is nagy arcom...
10.
Neotechtr
#8: Haha. Nagyszerűen összefoglaltad :)
8.
Necreon
#7: Borzasztó, nem is tudom hogy bírja majd ki a sok "fan" akinek egy sincs meg még egyik sem, hogy nem 80 dollárért kell egyben megvennie az új kiadást, hanem 7,5 euórért max az első kettőt, meg talán 20 körül a harmadikat, és úgy is digitális az egész.
7.
Beni2003
Egyébként most kiderült, hogy ez csak az amerikai piacon és az ázsiain lesz kapható.
6.
Fata Morgana
#5: A DS szeria nalam a top 3-ban van igy ha gyengecske is de en mindenkeppe bezsakolom.:)
5.
KRAT0S
#4: Hátha az lesz a fémdoboz ami a videó végén van,hát az nem 1 nagy szám!...
A DS3 -nak qrva jól nézett ki a fémdobozos kiadása,ez nagyon semmilyen(már ha ez lesz)
4.
Fata Morgana
#3: Ahogy irtad is allitolag egy gyujtoi femdobozos kiadas lesz amit meg en is beszerzek annak ellenere hogy XO-ra es PS4-re is megvan mindharom resz.
3.
DarkLord
Szerintem így egyben biztos kap valami szép kiadást, amiért jobban megéri. Meg amúgy ezeknek a játékoknak a használt ára se zuhant annyit , hogy nyerészkedni lehetne rajta. Persze olcsóbban kilehetne hozni, de én akkor már a helyedben ezt venném meg.
2.
habo
Egy részével sem játszottam,bár a Nioh tetszik nagyon.Lehet teszek vele egy próbát.Hogy éri meg jobban,ez a kiadás vagy az előzőek külön-külön?
1.
DarkLord
Az ár kicsit elszállós ahhoz képest, hogy nem mai játékok ugye és kb. csak a nagy gyűjtőket és azokat tudják megfogni vele, akik eddig nem próbálták (van ilyen? tuti van, de aki meg nem próbálta az nem véletlen nem tette, mert nem érdekli...)
Az biztos, aki megveszi pár 100 óráig el lesz vele és ha ezt nézzük, akkor még ezt a pénzt is megéri :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...