Februárban demót kap az Anthem

  • Írta: Shifty
  • 2018. szeptember 2.
  • Letöltés
A PAX Westen tartott különálló panelt a BioWare csapata, ahol néhány apró részlet mellett az is kiderült, hogy mikor kapják meg az Anthem demóját a játék előrendelői, illetve az Origin és EA Access előfizetői.

A BioWare jövőre igazán nagy dobásra készül az Anthem képében, így kifejezetten dicséretes, hogy a stúdió a premier előtt egy demót is elérhetővé tesz, igaz, azt bizonyos feltételekhez köti. A február 1-jén bemutatkozó próbaváltozatot ugyanis csak a játékot előrendelő rajongók, illetve az Origin Access és az EA Access aktív előfizetői próbálhatják majd ki. A tartalom még nem ismert, de nem lepődnénk meg, ha a már eddig is mutogatott játékmenet-kedvcsinálók valamelyike kapna bővített, kipróbálható változatot.

Emellett az is megerősítést nyert, hogy a fejlesztők nem tesznek loot boxokat a játékba, továbbá valódi valutáért csakis kozmetikai kiegészítéseket lehet vásárolni, míg a történet későbbi folytatásai szintén mindenki számára elérhetőek lesznek, nem bújtatják majd őket újabb fizetős csomagok mögé. Ugyanez igaz az ütős cuccokra, kiegészítőkre, azokat ugyanis a Strongholdok elfoglalásával tudjuk majd megszerezni.

Az Anthem 2019. február 22-én érkezik PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...