A Microsoft PC-re is elhozza az Xbox Game Passt

  • Írta: Shifty
  • 2018. október 25.
  • Hír
Link másolása
Tegnap tartotta negyedéves pénzügyi beszámolóját a Microsoft, ahol a cég elnök-vezérigazgatója, Satya Nadella megerősítette, hogy a terveik szerint valamikor PC-re is elhozzák a tavaly bevezetett Xbox Game Pass szolgáltatást.

Tavaly nyáron indult el a teljes formájában csak Xbox One-on elérhető Xbox Game Pass, ami lényegében a Netflix üzleti modelljét követi, csak itt nem filmeket, hanem játékokat kölcsönözhetnek az előfizetők. A játékfelhozatal itt is rendszeresen változik és frissül, miközben a Microsoft úgy igyekezett igazán csábítóvá tenni szolgáltatását, hogy exkluzív megjelenéseit már a premier napján elérhetővé tette. Így mindössze havi 10 dollár ellenében olyan játékokat próbálhattak ki a rajongók, mint a Forza Horizon 4 vagy a Sea of Thieves.

A szolgáltatás sikerét jól mutatja, hogy a Microsoft vezetője, Satya Nadella az aktuális negyedéves beszámoló alkalmával megerősítette, terveik között szerepel, hogy bővítik a szolgáltatás elérhetőségét, így valamikor PC-re is átköltözik a Xbox Game Pass. Jó hír ez azoknak, akik az Xbox Play Anywhere segítségével eddig is a számítógépükön élvezték a Microsoft játékait, hiszen ha a terv megvalósul, akkor a megszokott néhány játék (Sea of Thieves, Gears of War 4, Forza Horizon 4) mellett rengeteg egyéb címet is kipróbálhatnak majd. Arról sajnos eddig nem esett szó, hogy mikorra várható a PC-s bővítés premierje. 

A lépés azonban teljesen érthető a Microsoft részéről, hiszen a vállalat egy ideje erősen építi jelenlétét a PC-s piacon, hiszen legutóbbi Xbox One-exkluzív címei már PC-re is megjelennek. Nem lennénk meglepve, ha a PC-s rajt az Age of Empires IV premierjével egy időre esne.

49.
49.
Thor Vath
#31: Nekem xboxom van, tök jól elvagyok vele, az exkluzívok kilencven százaléka pont nem mozgat meg se xboxon, se PS-en. Pókember nem érdekel, Gears of War nem érdekel, Forzánál is jobbnak tartom a Project Carst, a God of War sem izgat. Talán egy-két játék van, ami kicsit bosszant, hogy nincs xboxon, ugyanennyi lenne, ami bosszantana, hogy nincs PS-en, de végülis nem halok bele, az ember nem kaphat meg mindent. Van egy csomó más, túl sok is - így is túl sok időt cseszek el az életemből játékkal :) Xbox, PS, nekem tökmindegy.
48.
48.
Fata Morgana
#47: Pedig úgy tűnt, hogy "fullba nyomja a kretént" pedig ugye azt nem szabad.;)
47.
47.
frankdelgado
#46: Minden hírnél vergődik egy kicsit, de azért hülyézni nem szokott. Vagy próbál ironizálni, de az nagyon nem megy neki...
46.
46.
Fata Morgana
#31: Neked "betegség van a fejedben" az már biztos.
Mért nem a PS community-n vernyákolsz.
Azért itt vannak páran akik más platformokon tolják a játékokat, és nem művelik még sem azt amit képviselsz PS témában.
Elkezdhetnéd már észrevenni magadat, évek óta ezt csinálod, komolyan szánalmas vagy.:(
45.
45.
delphijos
#33: Tényleg ennyire nem veszitek észre az iróniát ?
44.
44.
XuChi
#30: Ok, ha valaki full retard agyhalott, akkor nem is tud elindítani egyetlen programot sem!
43.
43.
delphijos
#42: Én úgy vagyok ezzel hogy sajnáltam volna ha nem játszok az UC4-el vagy ( ez sose jön szóba, de nekem már ezért megérte a PS ) a Persona 5-el, viszont idő hiányában azokra a multi címekre sincs mind időm ami érdekelne. Ha csak box-om lenne, az is "sok lenne". És - valószínűleg szintén az időhiány miatt - én is "casualabb" lettem, szóval nincs olyan játék amire azt mondanám hogy "úristen belehalnék ha ez kimaradna". Szerintem is biztos nagyon sokan vannak ilyenek is.
42.
42.
frankdelgado
#41: Hülyeségre csak hülyeséggel lehet reagálni :). Azért ne legyünk már az oviban, hogy lehülyézzük a másikat, mert nem transformerssel, hanem playmobillal játszik, mert azt jobban szereti. Nem általánosítok, de azért van néhány maki, aki el van szállva. A következő az lesz, h az hiába élt, aki nem játszott a gow-al, meg a pókemberrel. Csak ismételni tudom önmagam: nem tart semeddig venni egy ps4-et, de jelenleg a W3, majd az RDR2 mellett nem lesz ingerenciám ilyesmire
41.
41.
delphijos
Nem mondom hogy nem fárasztó néha delgado a beszólásaival, de ti meg értsétek már az iróniát.... és ne vegyétek halál komolyan.
40.
40.
Batman
Fele ennyi nem fogyott volna a Pókemberből :D Na ja! Istenem, menjünk már arra a francos matetszakörre, ne csak filozófiára.
39.
39.
Anti4730
#38: Az a logika, hogy valamelyik okos azt irta egy regebbi kommentben, hogyha a pokember multiplatform cim lett volna, fele ennyien vettek volna meg mint amennyit eladtak belole eddig.
38.
38.
Yanez
#37: Sehogyan sem értem ezt a logikát.
37.
37.
frankdelgado
#34: Rosszul làtod: csak a sony fingik illatosat. Ha a pókember multi lett volna fele ennyien nem vették volna. Valami komolyan elromlott ezeknél...
36.
36.
frankdelgado
#30: Ha neked ez rosszul esik, akkor inkàbb azért vettem konzolt, mert hülye vagyok a pc hez. Így jobb?
35.
35.
frankdelgado
Nem ps4 helyett vettem, hanem pc helyett. mert nekem a ps4 nem alternatíva. Nàlad azért komoly gondok vannak ha ilyeneket le mersz irni. De ha te akarsz a gamekapocs udvari bolindja lenni...
34.
34.
Anti4730
#31: Hagyjuk mar ezt a baromsagot. Most azert mert ps-re van god of war, meg pokember nehogy mar az legyen a jobb. Es mi van ha valakinek a gears of war, sunset overdrive vagy a forza szeria jon be jobban?? Azert mert ps-re tobb exkluziv van nem jelenti azt hogy valakinek nem az xbox jatek felhozatal jon be jobban....
33.
33.
user101
#30: Sajnállak, de őszintén. Ez csak téged és a hozzád hasonlókat minősít, de legalább ne terjesszél ilyen egetrengető baromságokat. 10 éve van Steamem, 200+ játékkal és egy kezemen meg tudom számolni mennyinél nem volt elég rábökni a "játék indítása" gombra. Azok pedig mind generációkkal ez elötti játékok mind. Mond te mikor játszol akármelyik konzolon nem újrakiadott játékkal amit megint meg kellett venned?
32.
32.
kamgecam
#8: Tökéletesen látod! Rengeteg jo játékrol maradtunk le emiatt az elcseszett koncepcioja miatt az ms-nek. Egyszerűen nem értik meg hogy a játékok, a belső fejlesztések a priorítás nem a szolgáltatások.
31.
31.
kamgecam
#19: Nem de ha a saját hibádbol sem tanulsz, hülye maradsz. Mert jelen állás szerint csak a hülye vesz xbox-ot, ps4 helyett, meg az anyukák a 10 éves gyermekeiknek mert azt látják hogy a box pl egy 10-essel ocsooobb!
30.
30.
Ooorky
#29: Mondjuk ez igaz. Lehetetlen egyetlen programot is elindítani rajtuk. Kivéve ha az ember forráskódból telepítette magának és heti 28 órában patch-eli.
29.
29.
PaprikaJancsi
#27: Van bőven gond a PC-kel. Saját bőrömön tapasztaltam múltkor is.
28.
28.
frankdelgado
#27: Ilyen vagy olyan okból, de màr nem kell a pc nekem - jàtékra legalàbbis.
27.
27.
Ooorky
#20: Nagy vesződség, Windows 10 minden driver-t automatikusan letölt és frissít.
26.
26.
Batman
#25: 30 fpsnek? felesleges
25.
25.
frankdelgado
#24: Mer x et kell venni azé. ;)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...