Fallout 76 - mikrotranzakció kozmetikai cuccokért

  • Írta: Shifty
  • 2018. október 30.
  • Hír
Pete Hines, a Bethesda marketingért és kommunikációért felelős vezetője ismét megerősítette, hogy lesz mikrotranzakció a Fallout 76-ban, de azzal csak különböző kozmetikai kiegészítőkre tehetnek szert a játékosok.

Azt már egy ideje tudjuk, hogy lesznek mikrotranzakciók a kifejezetten multiplayer-orientált Fallout 76-ban, ezekkel kapcsolatban azonban még mindig vannak fenntartásai a rajongóknak.

Éppen ezért Pete Hines, a Bethesda marketingért és kommunikációért felelős vezetője egy nemrégen adott interjúban ismét megerősítette, hogy csak kozmetikai kiegészítőket lehet majd vásárolni az Atomic Shopban, ahol az elérhető ruhák és egyéb kiegészítések egyébként a játékban szerzett valuták ellenében is kiválthatóak lesznek, igaz, lassabban, mintha valós pénzt költenénk majd rá.

Hines végül kicsit témát váltva, de azzal zárta mondandóját, hogy a játékhoz készülő későbbi kiegészítések teljesen ingyenesek lesznek.

 A játék november 14-én jelenik meg PC-re, Xbox One-ra és PS4-re.

4.
PiszkosFred
#2: > Számomra az első pillanattól dugják fel maguknak kategóriás volt.

Hat, megoszto a jatek, az ketsegtelen. En speciel abban a percben nyomtam a preordert, ahogy elerheto volt digitalisan a bethnet boltjaban. :)

Mar csak 11 ora a PC-s betaig, holnap reggel kiderul (vagy legalabbis 2-3 ora jatekbol mar lathato lesz nagyjabol), hogy kidobtam e megint 20k-t az ablakon, vagy ebbe is belemegy tobb szaz ora, mint a tobbi online survival jatekba.

Ha nem jon be, akkor irany vissza a FNV/FO4 es marad a sok evnyi varakozas a kovetkezo Falloutra, a regi reszeket senki sem veheti el tolunk. Ha pedig bejon (eddig tetszett, amit lattam, de puding probaja az eves), akkor az Ark/Conan/stb. karakterek egy idore nyugdijba vonulnak nalam.

Holnap reggelre kiderul.
3.
Ooorky
#2: Na igen, fizetős mod-ok, amik közé csak a legjobbak kerülhettek be, pl. a Potato mod Skyrim-hoz, amelyik az egyik kocsmában rárakott egy krumplit az üres tányérra 1.99$-ért.
Vagy a plagizált páncélok F4-hez.
2.
Heldengeist
#1: Arról a kiadóról beszélünk, amelyik kitalálta a fizetős lópáncélt az Oblivionhoz és bevezette a fizetős modokat a Skyrimhoz és a Fallout 4-hez. Plusz volt nekik már TESO-juk is. Ez is egy MMO játék, az lenne a meglepő, ha nem mikrotranzakcióval jön. Számomra az első pillanattól dugják fel maguknak kategóriás volt.
1.
Ooorky
Mindig a "csak kozmetikai mikrotranzakciók lesznek" nyilatkozatok az első jelei annak, hogy nem csak kozmetikai mikrotranzakciók lesznek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...