Így nézett volna ki a realisztikus Borderlands

  • Írta: sirdani
  • 2018. november 5.
  • Érdekesség
A 2009-ben PS3-ra, Xbox 360-ra és PC-re megjelent Borderlandset az eredeti tervek szerint nem rajzfilmes grafikával indították volna útnak. Most akció közben is megfigyelhetjük a realisztikus korai verziót.

Egy újabb videó került fel a YouTube-ra, melyben a Borderlands fejlesztésének egy korai fázisába enged betekintést, melyben a legérdekesebb, hogy a Gearbox Software ekkor még a realisztikusságra törekvő, korántsem rajzfilmes grafikát képzelt el a játékhoz.

A realisztikus verzióról 2012-ben már kerültek ki screenshotok, ám akció közben eddig még nem láthattuk a játékot. Ugyan a videó csak egyfajta bétaállapotot tükröz, ám az biztos, hogy az évek múlását közel sem viselte olyan jól, mint az a Borderlands, melyet végül mindannyian megismerhettünk.

Ami egyébként a franchise-t illeti; izgalmas karácsonya lesz a fanoknak idén, ugyanis a Borderlands 2 PC, PS3, PS4, Xbox 360, Xbox One, PS Vita és Android után végre ellátogat PS VR-ra is, így december 14-től még inkább a játék részesei lehetünk.

6.
Juha
A rajzfilmes grafika időtállóbb, mint a többi, szerintem még manapság is adnak el belőle bőven (Malawi-ban 20£-ért volt kitéve az első rész júniusban, amikor digitálisan már sokszor talán ingyen is volt?). Az új játékok viszont hasonló szinten mozogtak kb. mint itthon.(ott ki volt írva £,€,$, és kwacha?(nem biztos, hogy így írjuk helyesen) ár is)
5.
shatterhand
#3: dreamcast ota annyiszor hallottam már ezt
4.
BrockSamson
En szivesen felaldozom a valosaghu grafikat a rajzosert, de csak, ha illik az adott jatek hangulatahoz, ezt pedig elertek a Borderlands eseteben, bar nem tudom melyiket igazitottak melyikhez.
3.
Gabesz0213
Mostanság nagyon divat lett ez a rajzfilmes grafika (szerintem sajnos). Így még játszottam is volna vele.
2.
zozo76hun
vegignyomtam az 1, 2, pre sequel reszeket, jojo, de nekem jobban bejott volna egy valosaghu(bb) grafika. nem vagyok oda a rajzos grafikaert, a fortnite is ezert kuka nalam (na meg az epitgetes miatt). dehat kinek ez, kinek az...
1.
markoci555
Jól döntöttek, én imádom azt a rajzos grafikát, és még ma is szépnek tartom az elsőt is.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...