Öt évvel a bejelentés után előzetesen a Draugen

  • Írta: sirdani
  • 2018. november 14.
  • Videó
Link másolása
Bizonyára már csak a norvég mitológia iránt rendkívüli érdeklődést mutató olvasóink emlékeznek arra, hogy 2013-ban egy misztikus játékot jelentettek be a Dreamfall Chapters alkotói. Ez kapott most újabb trailert.

Még 2013-ban írtunk róla, hogy 2015 környékén érkezik majd a skandináv irodalom és mítoszok által inspirált, rejtélyekkel és horrorelemekkel dúsított felfedezős játék, a Draugen. Később aztán a megjelenés elmaradt, de a munkálatok korántsem álltak le, a Red Thread Games folyamatosan dolgozott a projekten, és úgy néz ki, hamarosan meg is láthatjuk, hogy mire jutottak ez idő alatt.

A játék története az 1920-as évekbe repíti a játékost Norvégia fjordjaira, ahol főhősünkkel, a botanikai érdeklődésű amerikai fotóssal kell kiderítenünk, hogy mi történhetett az egyik eldugott halászfaluban, ahol minden lakos titokzatos körülmények közt a semmivé lett.

A Draugen a hivatalos honlapján található leírás szerint 2019-ben érkezik PC-re, Xbox One-ra és PlayStation 4-re egyaránt.

3.
3.
Dreamfall chapters nekem bejött, szerintem ezt is megnézem majd, amikor 3476-ban elkészül.
1.
1.
crytek
Várjuk ,jónak tűnik :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...