Játékkonzolt fejleszt az Apple?

  • Írta: Daks
  • 2006. december 7.
  • Pletyka
Link másolása
Az AI értesülései szerint az Apple több játékfejlesztő szakembert vett fel a szoftver és hardverfejlesztő részlegébe. Csak nem az iConsole-on dolgoznak?
Az AI értesülései szerint az Apple több játékfejlesztő szakembert vett fel a szoftver és hardverfejlesztő részlegébe. Csak nem az iConsole-on dolgoznak?

Rengeteg pletyka kering az Apple körül, és általában ezek idővel be is igazolódnak. Az új iPod sorozat is megjelent már, bemutatták az iTV-t, sőt az iPhone is bejelentésre vár. Most a játékkonzolokkal hozták kapcsolatba az Almagyárat, sőt ezúttal több szaki is a pletykák mellé állt. Jesse Tortora, egy neves elemző például konkrétan kimondta a hét elején, hogy "a videójáték piac jelenlegi állapotában teljesen elképzelhető az Apple betörése". Az úriember megsúgta továbbá, hogy "az Apple mögötti erős technikai háttér annyira versenyképessé tette a céget mindig is, hogy az iConsole megjelenésével megdőlhet a Sony, a Microsoft és a Nintendo hármas-királysága". Nos, mi csak annyit fűznénk hozzá, hogy szeretettel várjuk az új masinát - már ha lehet hinni a szóbeszédnek, és tényleg egy nextgen vason dolgozik az Apple.
11.
11.
nono1994007
Maradok a MAC nel. Szerintem az APPLE nem = a megfizethetetlennel! Ha valakinek megis ez a velemenye azt cyak sajnalni tudom. Menny be egy APPLE Amerikaba es nezz korbe mondjuk nem tom az Magyarorszagi arakat de itt minden rohadt olcso es minden 5. Ember kezeben ott egg iPod, iPod Touch 1g 2g, MAC Book nekem pl ezek kozul van egz touchom 2g es egy MAC Book PRO m .

10.
10.
powerfantastic
én ilyen konzolt vennnem veszem
9.
9.
Yokozuna
gordo: minden újonan kiadott konzol veszteséges évekig...véleményem szerint a MS nem vesztett, csak nem nyert.
8.
8.
ps3
machintos: szerintem itt kevesen adnak arra hogy nálad mi számít minőségnek........amúgy meg PS3.....:DDDDDDDD
7.
7.
Daks
mac: "sokkal jobb a kezeköfelülete meg minden jobban teccik rajta mint egy windowson" - ez azért nem tűnt olyan magasan képzett szakmai véleménynek... :) bocsi ha sertettem az onerzetedet



Termeszetesen az Apple nalam is a minoseget jelenti, a megfizetethetetlen luxust :).



Jah, viszont megragadnám az alkalmat, hogy figyelmeztesselek, ne hasznalj csunya szavakat a GK-n. A magyar nyelv páratlanul szép és színes, rengeteg társadalmilag elfogadott szinonímával ki tudod általa fejezni a nem tetszésedet. Legközelebb szó nélkül törölni fogjuk a csunya szavas hozzászólásokat!
6.
6.
machintos
daks:ki a szar mondta csak desktopja király az aple-nak???van ipodom is és az isa máig kegkirályabbb zene lejátszo szall nálam az apple minöséget jelent.
5.
5.
Daks
te irsz hulyesegeket, ha csak annyit látsz az apple-ben, hogy "szép az oprendszer desktopja".
4.
4.
machintos
lol de seggségejet irkáltok attol hogy nem ismeriteka az apple-t még nem kell lehordani hogy psp- szintü játékok stbb.

éán isamerem mert van itthon egy apple leptopom és sokkal jobb a kezeköfelülete meg minden jobban teccik rajta mint egy windowson.szall én vároma bejelentést tlneg már uncs a:sony meg az ms mega az n harca.
3.
3.
TOM X
bi: szerintem az xbox 360 és a ps3-ból amikor kihozzák a full grafot az kb 5 év! szerintem az már lesz olyan mint a valóság! lásd idén a gow-ot! aztán lehet hogy jön a gow 2! annak milyen grafikája lesz ?!
2.
2.
Pukhi-zik
Azé birnám ha 2x durvább lenne a ps3 nál és a 360 nál,és mindenki behalna töle.
1.
1.
nimat16
nem hiszem,hogy jól sülne el a dolog.most őszintén, ki a fene venne apple consolt,és egyáltalán milyen játékok jelenének meg rá?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...