Devil May Cry 5 - újabb részletek a multiról

  • Írta: sirdani
  • 2018. december 7.
  • Hír
Ugyan a fejlesztők elsődlegesen az egyjátékos kampányra koncentrálnak, ez azonban nem jelenti azt, hogy az egész játékot egyedül kellene végigjátszanunk. Érkezik az úgynevezett „cameo-rendszer”.

Már korábban is felmerült a pletyka, miszerint a Devil May Cry 5-ben multiplayer játékmódra is számíthatunk, ám most a Capcom Unity egyik posztja hivatalosan is megerősítette a korábbi szivárogtatásokat.

A multiplayer jelen esetben azt jelenti, hogy lehetőségünk lesz egyfajta vendégszereplésre más játékosok single player kampányában. Szóval Nero, Dante és V nem csak néhanapján fog egymásba futni, de akár össze is dolgozhatnak egy-egy küldetés erejéig.

A pontos kivitelezése a dolognak úgy fog kinézni, hogy ha számítógépünk vagy konzolunk játék közben online kapcsolattal rendelkezik, akkor más játékosok képesek lesznek valós időben vendégként felbukkanni a játékunkban, vagy az általuk korábban rögzített módon fognak harcolni szövetségeseink.

A küldetésektől függően lehet, hogy csak a messzi távolban látjuk partnerünk akciózását, ám bizonyos esetekben akár egymással vállvetve közösen is harcolhatunk. A Capcom bejegyzésében egészen pontosan azt írta, hogy „ismét elmondjuk, a legfőbb hangsúlyt az kapta, hogy olyan egyjátékos élményt nyújtsunk, mint még soha senki, éppen ezért ez a cameo-rendszer is csupán ezt az élményt próbálja még gördülékenyebbé varázsolni, mindenféle üresjárat nélkül.”

Az adott küldetés teljesítése után társunkat értékelhetjük aszerint, hogy megfelelően stílusosan számolt-e le az ellenfelekkel, és a kedvező bírálat esetén további jutalomban részesülhet. Amennyiben viszont nem lesz online kapcsolatunk, úgy a vendégkaraktereket a fejlesztők által meghatározott módon fogja irányítani a gép.

A Devil May Cry 5 xboxos demóját egyébként a mai naptól kezdve tölthetik le az érdeklődők, a szeptemberben közzétett gépigényt pedig itt találhatjátok. A rajtra pedig március 8-ig kell várnunk PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en egyaránt.

4.
Nyarlako
#3: Az arcát is láttad? Mert azzal visszamehetne a bányába,
3.
Yanez
Az a kíííp nagyon szíííp!
2.
Nyarlako
#1: Mi köze annak a játékokhoz?

Ez a multi meg annyira hiányzik a DMCbe mint a só a kávéba.
1.
suresz
érdekes, facebookon láttam avengers 4 előzeteset, de itt még nincs fen :P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...