Anthem - Interceptor, Storm és Colossus akcióban

  • Írta: sirdani
  • 2019. január 5.
  • Videó
Link másolása
Az Anthemmel kapcsolatban sok minden elmondható, de az nem, hogy az EA zsákbamacskát árulna; az elmúlt hónapokban folyamatosan újabb és újabb videók érkeztek, és nincs ez máshogy ezúttal sem; íme, a Lost Arcanist pálya.

Mivel néhányan már tehettek egy próbakört az Anthem korai alfaverziójával, így várható volt, hogy előbb-utóbb érkeznek majd a játékmeneti videók. Ezúttal az IGN jóvoltából egy 15 perces felvételen csodálhatjuk meg a Lost Arcanist névre keresztelt pályát.

Az Anthem demója egyébként nemsokára már el is indul, a VIP-demó és a mindenki által elérhető verzió pontos időpontjait az alábbi cikkünkben gyűjtöttük össze. Az Anthem teljes verziója a tervek szerint február 22-én kerül a boltok polcaira PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en egyaránt.

23.
23.
Macifasz
Cirka 6 hétre vagyunk a megjelenéstől, és ugyan azt érzem mint a legelső, leleplező gameplay után. Szépnek szép, de minden más téren annyira unalmas és semmilyen, hogy az már fáj. Annyi eredetiség sincs benne, mint egy doboz chocapicben. Egy feltupírozott Destiny 2, amit szidnak mint a bokrot, hogy unalmas meg meeeh...kérdem én, ez még is mitől különb annál? De most komolyan. Egyre mélyebbre süllyed a szememben a BioWare. Basztak Kotor 3-at csinálni, helyette kiadtak egy online verziót, ami free to play ugyan, de úgy kb. lószart nem ér, majd utána beáldozták a Mass Effect szériát emiatt. A Jade Empire folytatásáról nem is beszélve, amiért évek óta könyörögnek nekik a játékosok. Taps. :-/ Persze nincs azzal baj, ha valakinek bejön, de nekem ez így kb. a kösz, de kösz nem. :-(
19.
19.
Subi90
#18: Teljesen egyet értek Veled. Az elején leszögezték, hogy nem lesz lootbox nem sokkal később pedig azt, hogy minden "kiegészítő" ingyenes lesz. Eddig csak akciót mutattak ezért sokan leszólják. Ha a felfedezést mutatták volna akkor meg az lenne a baj, hogy semmi akció nincs bent. A Spidermant istenítik, holott majdhogynem egy átskinezett Arkham játék pár extrával. Ha ott nem baj akkor, hogy másra hasonlít akkor itt miért baj?! Én előre rendeltem mert amit eddig láttam tetszik. Maximum csalódok majd egy nagyot ha tévedtem :)
18.
18.
bAguziB2
Nagyon vakvágányon vannak itt a kommentelő srácok, még mindig lootboxolról beszéltek, amikor már az elején le lett szögezve, hogy nem lesz ebben sem lootbox? Plusz valaki az unalmas jelzőt használja, mikor az egész történet PvP mentes sztori központú mass effect alapokra épülő Coop lövölde lesz, baszó páncélokkal. Komolyan, nektek mi a jó, ha nem ez? :D Meg sem jelent még a játék, de már tudjátok milyen rossz lesz. Taps!
16.
16.
#15: Fú. Akkor lehet, hogy nálam ez speciálisan az ellenkezőjét váltja ki. Hamar megtanulom, és 1-2 óra múlva kifejezetten taszít ez a metodika. Nem hiába nem szeretek egy ilyen játékot sem. De tényleg sokaknál működik ez, vagy egyszerűen csak bejön nekik.
15.
15.
Ooorky
#12: Van akit jobban érdekel a hobbi, mint az egyszeri fogyasztópolgárt, ezért utána néz dolgoknak, olvasgat, kutat a témában.
Pl. az Anthem, Division, F76... mind ugyanarra az 1948-as galambkísérletre vezethetőek vissza...
Szándékos, könnyen tanulható monotónia, néha megtörve ugyanazzal a ciklikus jutalmazással (pl. egyre nagyobb számok a képernyőn) dopamin termelést vált ki, ami függővé teszi az egyént (mobiljátékok kapcsán volt is erről egy South Park epizód).
12.
12.
Gumiember
Mindenki mekkora gamer guru mostanában! Látatlanban szidni össze vissza, ez lett ma a divat! Nekem tetszik Lehet ez elejét nem lesz tele tartalommal de minden dlc ingyenes lesz hozzá! Mivel a Mass Effect elúszott ezt jól meg kell csinálniuk! Szerintem jó lesz! Nálam vétel!
11.
11.
Ezzel a játékkal úgy vagyok, hogy számomra nincsen létjogosultsága, értelme sem. Számomra ez feleslegesen létezik és értelmezhetetlen a megszületése is. Tehát egészen biztos, hogy az én életemben nem lesz egy olyan pont, hogy ezt a játékot megveszem, vagy játszom. Pedig sokan mások nyilván megveszik és még biztos hallunk majd róla, hogy milyen sokan játszanak vele. Viszont azt sajnálom, hogy ez a cím és a Dragon Age 4 már várhatóan sírba teszi a Bioware-t. Pedig a Mass Effect 2-ig minden játékuk jó volt.
10.
10.
Derivel
#7: Ebben nem lesznek lootbox-ok. A grind-ról még nem tudok nyilatkozni, ezért ez még rajta lehet a listán. :)
9.
9.
Ooorky
#7: Kemény menet lesz :D
8.
8.
sunstreaker
Én nem értem az EA - t mostanában, sorra hozza a rossz döntéseket. Itt van példának okáért ez az Anthem.. Na most ez mi ?? De most télleg, mmi ez a rakás szar ? Egy végletekig unalmas, egysíkú nem is tudom , hogy milyen degradáló jelzőt használjak még.. Ott volt a Mass Effect, egy nagyon nagyon jól megkreált világ részletesen kidolgozva, aminek az első két része kurva jó volt, a 3. meg nem annyira, de még az is elég jól élvezhető volt a maga módján.. Aztán fogták és kibaszták a gcibe, és ha ez még nem lenne elég ráadásul csináltak egy az előzményeket tekintve egy eléggé összecsapott folytatást, amely nem méltó a címére sem arra, hogy játszanak vele, hozzáteszem, hogy nem a fejlesztőket okolom, mert nem rajtuk múlt .. Na de hagyuk is ezt a szálat.. fogták ezt az egészet és kikukázták és csináltak helyette egy mégnagyobb fost és ez még haggyá, de elnevezték bmeg, adtak neki egy Anthem nevet.. de, hogy miért meg hogy .. valaki biztos tujda.. Nem, hogy fogták volna a Mass Effectet és csináltak volna belőle egy Nyílt világú lövöldét és teszem azt mondjuk adnak neki egy olyan nevet mint pl. Mass Effect : Resistance vagy Universe, estleg Galaxy Stirke vagy mittudomén.. Lényeg, hogy ezt az egész anthem fszságot rá kellett volna húzni a Mass Effectre és kész is lenne és még sikeres is lenne.. de neemm, neemm há hova gondolsz , há hülye vagy EA .. elkell bszni mindenképpen..
5.
5.
Aanash
Az a baj, hogy minden egyes videóban csak azt látom hogy mennyire cool ahogy pusztítanak. Konkrétan mást eddig nem láttam.
Ezt a robotruhás témát el tudnám képzelni az Oblivion című film világában és leginkább a felfedezés, utazás és a kraftolás lenne előtérbe hozva, nem ez amit a játék tol de nagyon. Látványos bumm mindenhol.
Lenne pvp de oda a magadnak össze rakott cuccokkal mehetnél be.
Igaz hogy sokan sírnának érte de ez van.
Lehetne kereskedni, a ruhánkhoz meg mindenhez gyűjtögetni, küldetéseket csinálni meg ilyenek.
Annyi lehetőség van és csak a lőjé oszt kész. Egy picit unalmas.
De ha ezek lennének akkor meg azért sírnának mert az lenne unalmas:)
3.
3.
shatterhand
Melyik része izgalmas?
Há mondom rég láttam, megnézem, hátha rzt veszem meg. De ugyanaz mint edfig minden videón: kurv@unalmas.
2.
2.
Batman
Az EA-nek saját Destiny-je lesz. Nekem ez a "openworld" repkedés nagyon bejön. Utoljára talán a Superman Returns játék volt ahol élveztem a repkedést, az Arkham-ben ugye nem olyan, Pókember meg más tészta. Beruházok rá, aztán április-május környékén egy egész élvezetes játék lesz belőle.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...