Dollhouse - noir pszichológiai horror a terítéken

  • Írta: sirdani
  • 2019. január 9.
  • Megjelenés
Link másolása
A Creazn Studio fejlesztésében egy vadonatúj horrorjáték készül, melyben a szubjektív memória és az amnézia kapja a főszerepet. Ugyan némi csúszással, de ha minden jól megy, akkor még idén kipróbálható lesz az alkotás.

Az 1950-es évek Hollywoodjában játszódó alkotásban Marie, az amnéziától szenvedő detektív elméjébe nyílik betekintésünk, akit valamilyen szörnyűséges átok kísért, mióta elvesztette egyetlen lányát. A játék során az elveszett emlékek segítségével kell újra felépítenünk a történteket, hogy az igazságot megismerve végre magunk mögött hagyhassuk a múlt traumáit. Azonban lehet, hogy az igazság a felszabadulás helyett csupán elviselhetetlen terhet ró ránk…

A Dollhouse eredetileg jó pár évvel korábbra volt belőve, azonban a stúdió kénytelen volt az elhúzódó munkáltatok miatt 2019-re tolni a megjelenési dátumot, melyet egyébként napra pontosan még mindig nem lehet tudni. A játék digitális és dobozos formában egyaránt el fog rajtolni PlayStation 4-en, míg PC-n kizárólag digitálisan, a Steamen lesz elérhető. A dobozos verzióhoz készült borítóképet egyébként a mai napon tették közzé, jelezve, hogy most már tényleg közelítenek a végleges megjelenéshez.

1.
1.
Slik
a jatek nem nez ki rosszul, de ez a borito? nagyon custom
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...