Bemutatkozott az AMD Ryzen Gen 3 és a Radeon VII

  • Írta: zoenn
  • 2019. január 10.
  • Hardver
Link másolása
A Las Vegas-i CES keretében rántotta le a leplet az AMD a harmadik generációs Ryzen-processzoráról, illetve a világ első 7 nanométeres videokártyájáról, a Radeon VII-ről. Mindkettőt kimondottan gamereknek szánják.

Az idei CES során lehullt a lepel az AMD legújabb asztali processzoráról, a harmadik generációs Ryzenről, amire 2019 közepéig még várnunk kell. A cég a "világ legfejlettebb hardvereszközeként" hivatkozik a CPU-ra, amely leginkább a szintén új Radeon VII-tel érzi jól magát.

A keynote során a Forza Horizon 4-gyel demózták a proci képességeit. 1080p-ben sima 100 fps-sel hasított a versenyjáték. A Cinebench multiprocesszoros tesztjében az új Ryzen még az Intel i9-9900K teljesítményét is felülmúlta valamelyest, mindezt úgy, hogy fogyasztása is kisebb.

Ami pedig az új videokártyát illeti, ez lesz a világ első 7 nanométeres GPU-ja. A Radeon VII technikai képességeit a Devil May Cry 5-tel demonstrálta a gyártó:

A játék 60 fps-el hasított 4K felbontásban, mg a Vega 64-hez képest a legtöbb játéknál 25 százalékos teljesítménynövekedést kapunk. A kártya 16 GB VRAM-mal rendelkezik, 1 TB/s sávszélesség mellett. A technikai részletekért olvasd el a HWSW idevágó cikkét!

A Radeon VII február 7-én kerül a boltokba 699 dolláros áron. Mellé csapják még a Resident Evil 2-t, a The Division 2-t és Devil May Cry 5-öt is.

52.
52.
Josi21
Cpu dettó, Intel procim van, volt. Soha nem volt Amd, de, ha a fele igaz a kövi gennek Amd lessz a következő.
51.
51.
Josi21
Mostanában nem a levegőbe beszélnek... Lehet tévedek. Jót tenne a piacnak, ha lenne verseny. Mi játékosok járnánk a legjobban. Jelenleg gpu fronton Nv visz mindent, ezért vannak elszállva az árak. ;)
46.
46.
logic5
#44: Mondjuk várjuk meg az EXODUS-t... Remélem bírja majd :P
44.
44.
logic5
#43: Nekem 390X, és még a mai napig bitang kártya, 1080p-ben, UTLRA beállítások mellett, mindent visz szépen. Igaz, mindezt hangosan és áramzabálás közben. Ezért váltottam egy vizes 1060-ra, de FHD-ra ez is bőven elég, tekintve, hogy kimaxolva visz mindent egy 4690K társaságában. Nem tudom megakasztani. Az AMD jobban tenné, ha árat csökkentene, és akkor az lehetne a befutó. A 7nm meg áramfogyasztás terén is igen jó lehet. 4096bit mem-ről meg már ne is beszéljünk.
43.
43.
Josi21
#40: Navi lessz amire vársz, én is arra várok, rég volt jó Amd. 7970Ghz volt az utolsó karim. :P
42.
42.
hege
#39: Ez alapján, meg van az új videókártyám. :)

Egyébként ilyen árral elképesztő siker lehet. Márcsak az a kérdés hogy az új technológiát hogy tudja majd kihasználni...
41.
41.
Josi21
#38: 2-3% különbség volt a két kari közt, 1060 javára. 980-at 2070-re cseréltem, ez már érdemi válltás volt.
40.
40.
hege
Az Amd-től pedig nagyon várok egy Ryzen-ekhez optimalizált VGA családot, mely felvehetné a versenyt ár/érték arányban a Nvidia val. Ez a Radeon VII nekem nagyon tűzoltásnak tűnik.
39.
39.
Josi21
#38: Techpowerup.com... Ott a teszt. Szemezz vele. De még kb 20 oldal lehozta, Guru 3d, Andtech, stb...
37.
37.
Josi21
#36: Csak a ram volt 100k... 512mb volt 25k úgyhogy nem kell sírni az elszállt ddr4 árak miatt. xD
36.
36.
Josi21
Ott a pont... Anno minden drágább volt, legalábbis akkori fizukhoz mérten. Első kemény gépem. 2003 környékén, főbb ekemek : P4 560j_ ati 8600 xt, 2gb ram 4x512, 200gb hdd, abit lap. 600k felett volt. Számold bele az inflációt, forint romlást... Jobban állunk.
34.
34.
Josi21
#33: Elborult ? Te lóval jársz dolgozni ? Petróleum lámpával világítasz ? Pottyabtósba jársz sz...ni ? 2019 van ! :)
33.
33.
GAMEROD
Felőlem a játékon belüli tenger is kifolyhat a monitorból, akkor se adok egy-egy hardverért többszázezret. Nagyon elborultnak kell ahhoz lenni.
29.
29.
hege
A 2019-es év láthatóan GPU szempontból semmi előre lépést nem jelent az átlag felhasználó számára. Ha vissza emlékszünk a gtx 10xx-es sorozat kiadásával akkor generációs úgrás volt a 9xx-as szériához képest, hogy például egy mezei 1060 odavert egy 980-t is vagy legalább azzal egyén értékű volt. Na ez most nem történt meg az RTX bevezetésével. Szerintem ezt az Nvidia is tudja és tudatosan inkább az új technológia bevezetésére szánta ezt az évet, hogy a fejlesztők is meg- kiismerhessék az új technológiát.
22.
22.
user101
... és ha a nagymamának kereke és áramszedője lenne akkorő lenne a villamos... Az amd meg hazudik , mint a vízfolyás... A1G ! :)
20.
20.
#10: ...etc... (!)
A Metro Last Light sincs felsorolva, pedig van benne.
18.
18.
Lorthirash
A kártya nem annyira érdekes ott az nvidia szerintem sokkal jobb választás, viszont processzor fronton ez a Zen2 ez igen csak jó lesz.
16.
16.
#13: Eddig nem néztem, de talán most itt az ideje.
15.
15.
#14: Mondom, lehet, hogy csak nem olyan játékokkal játszottam. Vagy nem vettem észre.
14.
14.
delphijos
#6: Azt nem nagyon vágom hogy honnan vetted hogy a PhysX "már nem is nagyon van bent a játékokban". Ahol nincs hardveres gyorsítás ( no CUDA ) , ott a CPU-t használja.
13.
13.
crytek
#12: Még jó hogy csak szerinted tele a net 2060 reviewekkel faszán be van ékelődve sok esetben az 1070ti és az 1080 közé
12.
12.
#9: Azt tudni lehet, hogy ez is VEGA, csak éppen 7nm-eren. Ez még a GCN5 csak a tervezett 64 helyett 60 CU-val. Ez biztos jól jön nekik a kis csíkszélesség melletti gyártásnál, hiszen 4 CU is tropa lehet, azokat ki lehet zárni. Meg ugye itt a HBM2 memória, ami 4096 bites, kétszer annyi, mint a sima VEGA esetén. Kvázi, ahhoz a Ray Tracing-hez, amivel az nvidia most "exkluzívban" operál, pont hogy az AMD-nek lenne meg a sávszélessége és a csíkszélessége is... Így viszont 4K-ban, semmilyen grafikával nem fogy ki a 16 GB RAM.

És akkor ránézel a 2060 RTX-re, jön 6 giga rammal, de az is területtől függően gddr5 és gddr6. És az a 6 giga okés, hogy nem igazán elég alapból sem, de gddr5-el szerintem nemhogy egy 1070 Ti-t nem fog lenyomni, de még egy 1070-est sem. Azért alakulnak itt még a ligák, mert erre a Radeon VII-re is lehet ugye még 4 CU-t tenni és ezzel a szokásos 4096 magot elérni, de le is lehet felezni a ramot rajta és olcsóbban adni. Plusz ez még nem a Navi. Ugye.

10.
10.
wuxort
https://en.m.wikipedia.org/wiki/PhysX#Usage

Ezt csak így itt hagyom.
9.
9.
ollie92
Kiváncsi vagyok, hogy ez is olyan EPIC FAIL lesz-e majd, mint a VEGA széria.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...