Mad Box - befutottak a kontroller tervei is

  • Írta: Shifty
  • 2019. január 22.
  • Hardver
Link másolása
Ian Bell, a Slightly Mad Studios vezetője ismét aktív volt Twitter-oldalán, így a Mad Box kapcsán ezúttal a konzol kontrollerének terveit osztotta meg. Az eddigi ötletek legalább annyira elvetemültek, mint maga a gép.

A stúdió igazgatója, Ian Bell az év elején jelentette be a Twitteren, hogy a Project CARS következő felvonása mellett valami egészen máson is dolgoznak, ez pedig nem más, mint a Mad Box névre keresztelt konzol.

A Mad Boxról már jó pár koncepciót láthattunk, most viszont a konzol fontos perifériája, a kontroller is bemutatkozott, ami kialakítását tekintve követi a gép éles vonalait, miközben a tervek alapján egyelőre úgy néz ki, hogy egy hatalmas kijelzőt is kap, ahol rengeteg plusz információ áll majd rendelkezésünkre.

A Mad Box a tervek szerint az eddigi legerősebb konzol lenne a piacon, vagyis 4K-felbontással és szemenkénti 90 fps-es VR-támogatással érkezne. Ennek megfelelően támogatja majd az Oculus Riftet és a HTC Vive headsetjeit, továbbá minden jelenlegi PC-s perifériát, így nem kell hozzá külön vásárolni egeret vagy billentyűzetet. Habár pontos hardveres információkat nem kaptunk róla, Bell szerint a vas vetekedik majd a 2021-es év high-end számítógépeivel.

41.
41.
Őrnagy
#39: Nebassz, ez igaz?
:D
40.
40.
De jó. Ha érintős LCD van a kontrolleren, oda lehetne rakni plusz, játékfüggő gombokat, amiket nem nyomkodunk fél percenként. Full jó az ötlet. De én ilyet nem madbox-osban szeretnék, hanem full eredeti Microsoft Xbox kontrollerben. Már csak a minőség miatt.
39.
39.
Ooorky
#36: Vagy SouljaBox néven hozzák forgalomba, szegény feka rapper-t úgyis perli a Nintendo, mert első rapperként a világon piacra dobta a saját konzolját 800 előre telepített játékkal, de a mocskos FEHÉR milliárdosok a Nintendo-nál és a Sony-nál nem bírják elviselni, hogy egy feka sikeres.
36.
36.
Őrnagy
Én javasolnám a PS One Box nevet, úgy talán kicsit jobban fogy.
35.
35.
Thor Vath
#23: Ebben igazad van, amikor 2000-ben Japánban megjelent a PS2, egy konzolos bolt kirakott mutatóba egy japán import gépet, amit akár meg is lehetett venni 98E-ért. Kb egy évvel később jelent meg Európában, Magyarországon 160E Forintos árcédula került rá.
34.
34.
Csoki80
A sok csili-vili 4K meg 60 FPS nem minden. Inkább legyen jó egy játék tartalmilag, szép megtervezett pályái legyenek, atmoszféra, zene stb. És mindezt egy olcsó eszköz biztosítsa, mert a nagy többség nem tud 1000 dolláros gépet venni, és akkor nem lesz nekik sem bevételük. Ezekhez a körülményekhez tökéletesen megfelelnek a jelenlegi konzolok (sőt még az előzőek is) hosszú évekig.
32.
32.
Back2U
#27: A magasabb frameratehez minden kell, mert ha az egyik gyenge akkor ott a bottleneck, valószínűleg ezeket úgy tervezik hogy ne legyen..
29.
29.
Batman
Legyen 4k és 60fps. Ha ezeket nem tudja az új gép, akkor ne is adjanak ki újat. Oldják meg.
27.
27.
delphijos
#26: Azért ez nem egészen igaz. Nem véletlen hogy inkább a 4K van "használva" , a magasabb framerate-hez az erősebb CPU jobban kéne....
23.
23.
delphijos
#7: Az a baj hogy az idő megszépíti a dolgokat. A ps2 2000-ben 300$ volt ( ez mai áron kb. 450 lenne ) és az előnye annyi volt hogy fix "célhardver" volt, konzolhoz fejlesztett OS-el, de szó sincs "korát meghaladó technikai csodáról". A mai konzolok se azért nem jobbak mert a Sony és az MS tervezői olyan hülyék hogy nem látják hogy van erősebb hw, hanem mert olyan szinten kell tartani az árát, hogy az ne lépje át az emberek "ingerküszöbét". Persze nem tudok számokat, és nem is 1000$ volt a One X, de azért élek a gyanúval hogy annyira már az is drága volt, hogy akkora sikersztori nem lett.
21.
21.
Back2U
A Cell kurva drága volt.. de nem is tudom mit várunk 120k-ból? GTX 1080-at? Mert akkor az komoly generációváltás lenne? Vagy még többet? Raytracinget? Ennyi pénzért ez van, és elég jó azért mind a kettő masina, élő példa erre a Red Dead 2, amit bár nem nagyon szeretek, de grafikában elég odabaszos,vagy a GoW, Uncharted, Forzák.
18.
18.
Back2U
#7: A konzoloknak az áruk miatt kell ilyennek lenniük, hogy hozol ki egy akkori csúcstechnológiát 120-bol, a legdrágább a PS3 volt, 160-nal.. és az se volt csúcs.. csak erősebb volt
16.
16.
Ooorky
#7: PS2 a generációjának leggyengébb konzolja volt :D

PC-k is már következő évben meghaladták, az Ati 9700-asnak és az első 64 bites Athlon-oknak hála...

PS3/Xbox 360 generációnál volt 2-3 éves olló, de az is a Microsoft f*** hozzáállása miatt, hogy DirectX 10 csak Vista-ra volt elérhető, meg kellett várni a Win 7-et a generációs ugráshoz.
13.
13.
RangerFox
#10: A Ps Vita meg a Camera cserbenhagyására hivatkozva elfogadom, hogy nevetséges. De amúgy miért lenne az?
12.
12.
xICEMANx
#9: Nem hogy kényelmes, ez egyszerűen egy hatalmas nagy baromság, egy futurisztikus agymenés... Csak rákell nézni, olyan feature-eket tartalmazna ami csak a kontroller legyártását hatalmas összegekbe verné... hol marad az a csoda konzol még ehez?... Egy akkora nagy ordas marhaság ez a Max Box, hogy még nevetni sem tudok rajta, inkább felhúz...
Mintha gyerekek kezében lenne az egész project, és mindent akarnak bele ami csak létezik és úgy akarják hogy kinézen mint egy földönkivüli űrhajó... Kiakasztott...
11.
11.
RangerFox
Egy ilyen konstrukció nem elég masszív ahhoz, hogy kontroller legyen. Leejted, ez biza megreped. Az akkuidőről nem is beszélve.
10.
10.
godach
#7: Tegyük hozzá a Sony irgalmatlan nevetséges "for the players" kiírását, hogy a fene vinné el őket.
9.
9.
Lorthirash
Ha megnézitek akkor látszik hogy ez a kontroller nem lenne valami kényelmes.
8.
8.
frankdelgado
#5: Azért emlékezzünk vissza, hogy a Skorpio megjelenésekor a 6 teraflop miatt 1000 dolláros árat vizionáltak.....
7.
7.
Thor Vath
#4: Nem értem, ezen mit nem értesz :) A Playstation anno úgy kezdte, hogy olyan technológiát dobott piacra, amilyet az átlag halandó akkor még csak álmaiban látott. A PS2 szintjét is vagy 2-3 évbe telt mindenki másnak utolérni. Előre terveztek: olyan cuccot dobtak ki -ráfizetéssel- amelyik legalább 3-4 évre előremutatott, hogy majd a szoftveren visszajön az ára. Visszajött. Most mi van? Amikor kijön a gép, már 5 éve elavult, a szoftverek ára az egekben, hiába szoktatták rá a népet a digitálisra: elvileg legalább 80%-kal jön ki kevesbbre egy játék ára a dobozoshoz képest (anyagköltség, raktározás, szállítás, munkaerő) és csökkent az ára? Túrót. Hátradőltek, vacakot adnak drágán, dől a lé. Nem fognak belehalni, ha összekapják magukat, max nem nyakig állnak az aranyban, hanem csak derékig.
6.
6.
logic5
#5: Már ez a kontroller egy vagyonba kerülhet :D
5.
5.
logic5
#4: Igaza van! De sajna ez tuti kamu! Gondoljuk át... Egy ilyen PC 400K-ból áll meg kb.
4.
4.
Back2U
#3: Gratulálok az intelligens kommentedért!
2.
2.
Batman
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...