A BioWare elnézést kér az Anthem VIP-demója miatt

  • Írta: szlav
  • 2019. január 28.
  • Hír
Aki a hétvégén részt próbált venni az Anthem demójában, az tanúsíthatja: a dolog enyhén szólva nem ment zökkenőmentesen. A BioWare csapata elnézést kért a kellemetlenségekért, egy ingyenes Javelin-kinézettel kárpótolja a rajongókat.

Hatalmas az érdeklődés a BioWare legújabb játéka, az Anthem körül. Ennek végérvényben biztosan örül a fejlesztőcsapat is, de arra is komoly összegeket mernénk feltenni, hogy ment a szitkozódás a stúdió falain belül mostanában, hiszen jócskán alábecsülték a nagyérdeműt. A VIP-demó nagyjából annyira zajlott nyugodtan és zökkenőmentesen, mint egy kaliforniai bozóttűz - amellett, hogy a szerverek megadták magukat a teher alatt, a szerencsésen bejutó PC-s játékosok egyből szembesülhettek a szörnyű optimalizációval.

A BioWare csapata reagált az eseményekre - különösképp a szerver-infrastruktúra problémáira. A live service-csapat feje, Chad Robertson bocsánatot kért a játékosoktól, s megígérte, hogy a teljes erővel dolgoznak azon, hogy a jövőben ne forduljon elő semmi ehhez hasonló. Kárpótlásul pedig a döcögős demó résztvevői egy ingyenes Javelin-skinnel kezdhetik majd a játékot - ezeket láthatjátok a fenti képen.

Az Anthem február 22-én startol PC-n, Xbox One-on és PlayStation 4-en.

35.
Macifasz
#34: Kimaradt, hogy PS4-en játszottunk (fránya szerkesztés gomb ugye-ugye).
34.
Macifasz
Haverral toltuk most egy laza 4-5 órát a hivatalos demot. Vegyesek az érzések, nagyon vegyesek.
A repülés és a Vasemberes lebegés kontrollerrel piszok élvezetes, nem éreztem se sutának se lomhának (de eltudom képzelni, hogy a bill+egér kombóval az), a víz alatti irányítással sincs különösebb gond, leszámítva azt az apróságot, hogy a sötétnek köszönhetően rohadt könnyen el lehet tévedni. :-D A grafika és a látvány szép, bár lagol rendesen, valamint a bázisnál sztem maximum 15-20 FPS-el döcög, ráadásul maga a karakter rohadt lassan mozog ott, ami egy idő után rohadt idegesítő lesz. Lehet beszélgetni random NPC-kel, de értelme kb. nulla, mert se következménye, se XP vonzata nincs. Lehet majd a sztoriban lesz, de ha csak ott, nem értem most még miért rakták bele főleg, hogy maga a sztori része, amit ki lehetett próbálni itt demoban, kb. a lószarnál is kevesebbet ért. Még csak olyan téren se indult be és mozgatta meg a fantáziámat, mint annó a Destiny első és második részének demoja, ott ugyan is eléggé jól felvezették a sztorit és pont akkor vágták el, és írták ki a "köszönjük, hogy kipróbáltad a demot, ha tetszett, vedd meg a teljes játékot" szöveget, amikor már kezdtél volna szélesen vigyorogni, hogy igeeeeeeeeeen bébi! Na, itt ez nincs meg. Plusz a harc egyelőre rohadt káoszos, ráadásul ha privát meccset állítotok be, azaz nem dob be a játék még mellétek két random embert, hanem csak ketten vagytok (toltunk így pár missziót), akkor a BOSS-ok kb. Mission Impossible szintet képviselnek, már medium nehézségi fokozaton is. Az egyik ilyen középbaszomnagy robotot cirka 50 percig gyalultuk, mire megpusztult. :-D Ez idő alatt vagy háromszor kezdtük újra, ebből kétszer úgy, hogy már az életének a háromnegyede lement. :-D Bőven van még tehát mit javítania a srácoknak, kikúrt nagy Day One patchre lehet számítani, annyi szent. Amivel viszont már most vagy 1 teljes órát eltöltöttem, az a karakterem kinézete. :-D De ez nálam csak a belépő idő az ilyen játékoknál. :-D
Összességében tehát nem tudom...az így, hogy játszottam vele se derült ki számomra, hogy mivel érne ez többet mint egy Warframe vagy egy Destiny széria és, hogy miért volt erre szüksége a BioWarenak ahelyett, hogy rendesen megcsinálta volna az Andromedat. Vagy ha már mindenképpen ez az Anthem féle új vizekre evezés elve, akkor lehetett volna egy sima, baszóévjátéka single kaland is az online felfogás helyett. Szóval ahogy fentebb is írtam, vegyesek az érzések, mert bár le nem lettem nyűgözve, viszont még is vonz vissza mint az állat. :-D Hétvégén még lehet nyomok egyedül egy kis free rideot, aztán meglássuk.
33.
grindcore
#22: Doom most is csak arrol szol, fejezetek kozott volt szoveg, aki akarta elolvasta, de ki a fenet erdekelt? :-)
32.
grindcore
#31: Vagy a jatszasi szokasaidrol :-)
31.
Derivel
Az a helyzet, hogy ezzel a demóval többet játszottam, mint az összes 2018-as játékkal együttvéve.
Ez sokat elmond a mai játékiparról.
30.
Zarache
#29: Amugy engem csak az zavar, hogy nem irod le miert ezert mondom, hogy egy rofogo troll vagy. Nezd meg a RE 2 milyen jol fogyott megis a fanokat nagyon megosztotta es a fele lehuzza mar most.
29.
A Jeti
#27
Fröccs...
Hír áprilisban... Drasztikusan csökkent az anthem játékosbázisa...
Fröccs...
28.
WeatherNeo
Hát van miért!Lehetetlen volt kiprobálni onex gépen ha beis lépett akkor játék közben fagyott le!Évezhezetlen volt az egész!Ezért kell erőltetni az online játékot!!
27.
Zarache
#26: A server crash es a 95% loading ellenere a tobbseg elvezte es varta. Sot volt olyan akinek kellemes csalodas volt. Meg a kritikusabb content creatorok is elveztek a gamet kiveve azok akik abbol elnek meg, hogy hype es hate hullamokob evickel az egesz csatornaja.

Dizel legalabb elmondta miert nem tetszik neki a game ami ertheto is, hogy o mas gamet akar, de a tied csak egy troll rofoges.
26.
A Jeti
Ez a game márciusban 50% dealben lesz, áprilisban eléri a 70%-ot...
25.
Zarache
#24: En csak a cikket velemenyeztem arra irtam azt amit mivel ott PC-rol beszelnek csak. Mi meg ugye a tobbirol is mivel minen platformon elofordult.


Kivancsi leszek hanyan vetodnek majd ra a mostani hetvegen. Meg en is ki akarom probalni picit jobban a Javelineket kulonbozo buildekkel :D
24.
#21: Akkor szerintem félreértettük egymást, mert ugyanarról beszélünk.
23.
Ooorky
#14: Itsagundam csatornáján néztem egy stream összefoglalót ott beszélték ezt, hogy kettejük gépe 99%-ban megegyezik (32GB ram, 1080ti ugyanazok a márkák stb.), de az egyiküknek i7-ese van és röccenés nélkül megy, míg a másiknak a legerősebb ryzen-nel recseg...
Ott magyarázta, hogy az ismert streamer-ek gépösszeállítása publikusan elérhető és kiszivárgott, hogy a bethesda-nál bizony direkt rádolgoztak, hogy azokon a gépeken jól fusson. Mint ahogy ugyanazok a stream-erek vászonhátizsákban kapták meg a 200$-os játékukat ellentétben a pórnéppel...
22.
Juha
#19: Ok, de mondjuk sw kotornál nem kell szerverparkot felállítani, állandóan marasztalni az embereket (most belépsz, adunk egy aranyrudat stb.), csak a patc-ekkel meg az esetleges dlc-kel kell foglalkozni, nem az állandó hekkelős csalókkal. Kisebb a bevétel, de jóval olcsóbb az eladások utáni bajlódás is.

Vki mondta, hogy a 80-90-es évek játékaiban sem volt történet: de nagyon sokszor volt, csak mindenki a megvágott verzióval játszott itthon, hogy kevesebb floppyn is elférjen. Pl. nekem wolfi, doom, Tomb Raider, Mechwarrior, Blood arról szólt sokáig, hogy ottvagy, és menj el a következő pályáig.
21.
Zarache
#20: Azert mert nem ez van a cikkben. "szerencsésen bejutó PC-s játékosok egyből szembesülhettek a szörnyű optimalizációval" A PC-s platformot emeli ki es alapbol ugyvan beallitva mintha mindenkinek rosszul futott volna ami megint teves. Az emberek kisebbreszenek voltak problemai a tobbseg tudott jatszani rendesen a 95%-os loading hiba melett.
Mi meg pont arra tertunk ki, hogy nem csak PC-n fordult elo ez a fps problema hanem ugyan ugy konzolokon is. Sot a High End gepektol a potato pc-ig. Viszont voltak olyanok akik gyenge geppel is rendessen futattak a jatekot. Arrol ne is beszeljunk, hogy ket egyforma konzolon is az egyiken ment rendesen a masikon meg alacsony fps szam volt. Ezert is uszito jellegu ez a felinformaciokkal megspekelt hir.
Persze megertem az ilyen cikkeket is hiszen muszaj a nezetseget novelni es eleg csak par apro reszletet kihagyni es a "csoportok" maris egymasnak esnek.
20.
#11: Az miért generálna nagyobb konzol vs. PC flame wart, ha rendesen leírják, hogy mindenen szarul megy? Pont akkor nincs miért szidni egymást, ha mindenkinek ugyan az a baja.
19.
Kawada
#17: Vagy inkább fogj neki a gamertársadalmat meggyőzni arról, hogy Star Wars Kotor-t újonnam ne 7 millióan vegyék meg összesen, míg a pubg-t mondjuk 40-en...
Én hasonló igényeim (minőségi sp) miatt vettem Ps4-et. De nem szeretném ha most (is) azzal folytatódna a kommentfal, hogy de azok is ugyanazok és semmi új és stb.

Engem sem érdekel nagyon sok a mai trendek közül. De attól még egy általam nem kedvelt műfajon belül is lehet valami minőségi vagy sem. Sok Rts-t említettél, ami nekem is nagy régi kedvencem volt. De sajnos nem tudott úgy fejlődni ahogy mások. Engem már egy bőven minőséginek tekinthető Starcraft 2 sem tudott már lekötni. A settingen kívül szinte semmiben nem különböztek már egymástól és az érdektelenségbe fulladt. Hátha kapunk egy olyan Red Alert vagy Warcraft 3 remaket, amik adnak egy löketet ismét...
18.
Batman
#17: Valaki meg lazítani akar és játszani! Egy grindolós multi kiváló erre a célra. A 80-as 90-es évek elején volt sztori a játékokban? Nem. Mégis elvoltunk, ma meg már alap dolognak számít. Neked nem tetszik, oké. Hogy szar lenne az ami nem a te ízlésed? Kétlem. Engem a Witcher se kötött le 2 óránál tovább mert nincs idom megérteni megjegyezni egy fikciós világ hülyeségeit.
17.
Dízel
#9: Dióhéjban annyi, hogy az ilyen grindelős, raidelős parasztvakítós baromságok miatt, amik felhígitják a minőségi contentet, nem termelődik ki megfelelő minőségi project. Minél több ilyen van, minél inkább erre felé húz a játékipar, annál jobban elfog tűnni a minőség orientált pl story alapú fps/tps, vagy a már rég feledésbe merült stratégiai játékok. pl command and conquer, age of, lord of the ring battle of middle earth. Igen ez már más műfaj, de nem ez a lényeg, hanem az érték előállítás, ami az ilyen fortnite pubg anthemben teljességgel kizárható. Mondjuk tudom én vagyok a hülye és lázadó, egy olyan világban ahol a fekete párduc mozifilm oscardíjjra esélyes.
Arról könyörgöm ne nyissunk vitát mi a minőség és mi nem. Gondolom ez egyértelmű.
Tisztelet a kivételnek a CDP Rednek és még pár fejlesztő stúdiónak.
16.
Zarache
#15: Megkerdezhetem a RAM-ot,GPU-t es CPU-t? Csak, hogy havernak legyen mihez viszonyitani mert lehet akkor valami mas gebasz volt naluk.
15.
Hab
#12: Nálam is jól ment, pedig nincs atomreaktorom.
14.
Zarache
#12: Jo csak az volt az erdekes, hogy 1080Ti es jo proci komboval is volt akinek low fps volt es outdated GPU-al meg volt aki tudott jatszani :D
Nekem a 980Ti 2560x1440-ben stabilan vitte viszont haver 970-el meg nemtudott jatszani. Masik ahvernak valami 7xx-es Nvidia gpu-ja van es a SWBF 2 vagy BF 1 lazan megy neki itt meg problema volt valamiert. Szoval erdekes volt attol meg a tobbiekkel elveztuk a demo-t csak a 95%-os bug volt idegesito :D
13.
Batman
#12: Ez baromság. Gyorsan elment a Bethesda vásárolni és összerakott pár olyan PC-t mint ami a Streamereknek van? Ne feledjük, ezek a streamerek tele vannak pénzzel, promóba is kapnak hw-t és olyan űber PC-jük van, hogy a gk 99%-a elbújhat mögötte.
12.
Ooorky
#11: F76-nál is kiderült utólag, hogy a Bethesda a nagy streamer-ek gépére külön belőtte a játékot, hogy NEKIK jól fusson, így akinek hasonló gépe volt azoknak is jól ment, akinek eltérő az meg szívott.
11.
Zarache
#1: Mert az general eleg kommentet a konzol vs pc vitaval. Amugy ahogy neztem a fps problema mindenhol volt. High end pc-tol low budget potaton at a konzolok kozott is. Ami furcsa, hogy a konzolok ugye fix hardveresek meg is az egyiken siman ment a masiknal 25 fps-el ment a game.
Ket havernak is pc-n laggolt amikor mennie kelett volna siman a tobbieknel meg nem volt ilyen gond.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...