Tévésorozatot kap a Skull & Bones

  • Írta: Shifty
  • 2019. február 21.
  • Cooltúra
Link másolása
Még meg sem jelent, de a Ubisoft megerősítette, hogy máris tévésorozatot készít a Skull & Bonesból. A The Hollywood Reporter értesülései szerint a produkciót még a játék megjelenése előtt elkezdik forgatni.

A The Hollywood Reporter számolt be róla, hogy megállapodást kötött egymással a Ubisoft és az Atlas Entertainment. A Dirty John- és a 12 majom-sorozatot is készítő produkciós cég ugyanis belevág egy Skull & Bones-tévésorozatba, ami csak azért érdekes, mert a francia kiadó eddig nem sokat mutatott a játékból, a sorozat pedig még a megjelenés előtt elkészülhet.

A tévés adaptáció történetéről egyelőre annyi derült ki, hogy az 1700-as évek végén, a kalózok aranykorának végén játszódna, az egyik főhős pedig egy női karakter lesz, akinek az Indiai-óceán vizein és annak törvényen kívüli vidékein kell majd helytállnia. A bevezető epizódot a The Misten is dolgozó Amanda Segel írja, míg a produceri teendőket az Uncharted-filmet is készítő Atlas két producere, Andy Horwitz és Richard Suckle viszi.

A Skull & Bones a tervek szerint valamikor idén jelenik meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

7.
7.
Juha
#3: A craftolást inkább hagyjuk ki, az marhára unalmas tud lenni, hogy gyűjtögetsz minden lósz*rt, hogy a végén csinálj egy savanyúkáposztáshordót.
A többivel egyetértek, AC4 is elég jó volt, de ott pillanatok alatt felhúzhattad a hajódat (amikor nem a hülyeségekkel cseszted el az időt, mint pl. küldetések/modern kor), egyedül a legmagasabb fokozatokért kellett búvárkodni.

Tényleg, a mobilos appot megszüntették? Mert azzal aztán tényleg csilliárdokat lehetett keresni napi pár perc pötyögéssel.
5.
5.
Ooorky
#2: Tavalyelőtt karácsonyra ingyen adta az ubi az AC IV-et, de nem jutottam messzire benne, mert engem csak a hajózás érdekelt volna...
4.
4.
Ooorky
#3: Asszem a Pirates! pont erről szól. Igaz az még előző évezredben készült. :-D
3.
3.
crytek
De jó volna egy ilyen game ezzel a grafikával only SINGLE playerben ahol kezdetben kb nincs semmink csak egy kis rozzant ladikunk zéró emberrel és innen kellene a szigeteket végigfosztogatni egyre jobb hajókra szert tenni ezeket full át tudnánk alakítani craftolni rá a dolgokat erősebb ágyúk egyre több pénzünk lenne embereket tudnánk toborozni és nagy hajócsaták ahol az elfogott hajókat javítani majd magunkévá tenni vagy eladni ... Nem értem miért nincs egy ilyen. Az biztos hogy lenne rá kereslet.
2.
2.
Gykrizsi
Amúgy tökre érdekelne a játék, ha lenne benne valami nyüves story mód. Amúgy ez ingyenes lesz, mert nem hiszem, hogy emberek 20.000 forintokat fizetnének egy AC játékmódért. Megveszem a IV. részt forintokért, és ugyan ezt megkapom, csak nem online, és mellette egy király játékot is.
1.
1.
McDuff
Ez a játék nagyon gyanús nekem: egy "mini game" amit az AC-ból vettek ki kb 1 az 1-ben (legalábbis az alapján a 2 videó alapján, amit eddig láttunk belőle), mégis még mindig készül és azóta se láttunk semmit, sőt még pontos megjelenési dátum sincs.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...