Az új okostelefonos-okostévés funkció az Amazon Fire, LG és Samsung készülékeken, illetve egyes VIDAA OS-alapú televíziókon érhető el. A teljes támogatottsági listát ITT éritek el, maga a bejelentés pedig az Xbox Wire-ön olvasható.
Praktikus újítás lesz az is, hogy a Cloud Gaming támogatni fogja a 49,99 dolláros Xbox Nano kontrollert, ami Wi-Fi-kapcsolaton keresztül csatlakoztatható a streameléshez használt eszközhöz. A zsebméretű vezérlő nyilvánvalóan főleg azoknak lesz szimpatikus, akik útközben is szívesen játszanának a felhőalapú szolgáltatással.
Az okostelefonos vezérlés fokozatosan lesz elérhető mindenhol, használatához pedig az Xbox alkalmazásban kell majd engedélyezni az előzetes funkciókat. Láthatóan egyébként a Microsoft nagyon komolyan szeretné egyengetni a felhőalapú gaming útját, hiszen most is csak bővíti a lehetőségeket.