Wrath: Aeon of Ruin - a Quake szellemi örököse

  • Írta: Shifty
  • 2019. március 8.
  • Bejelentés
Tegnap hivatalosan is bemutatkozott a 3D Realms legújabb játéka, a Wrath: Aeon of Ruin, ami nem elég, hogy a Quake 1 motorját használja, de tulajdonképpen az első rész szellemi örököseként komolyan megpendíti majd a nosztalgikus húrokat is.

A játék kiadásáért felelős 1C Entertainment a kiadott sajtólevélben elárulta, hogy a 3D Realms a KillPixel csapatával karöltve készíti a Wrath: Aeon of Ruint, ami a tervek szerint először csak PC-n lesz kipróbálható, most nyáron, míg a konzolos kiadások, azaz a Nintendo Switchre, PlayStation 4-re és Xbox One-ra tervezett változatok csak 2020 elején mutatkoznak be.

A játék egy dark-fantasy horrorshooter lesz, a grafikus motor pedig a Quake 1 eredeti engine-jének a felturbózott változata.

A játék világai egyfajta hubrendszert alkotnak majd, így a kezdetek kezdetén csak az első két világ lesz elérhető. Ahhoz, hogy az öt különböző világ kapuit is kinyithassuk, különböző kulcsokat kell majd megkeresnünk, így komoly szerepe lesz majd a felfedezésnek és a nonlineáris játékélménynek. A Wrathban úgynevezett Soul Tetherekkel tudunk majd menteni, és ugyan ezt bárhol és bármikor megtehetjük, de a mentési lehetőségek száma véges lesz, így egyszerre kell agresszívan és taktikusan játszanunk majd a játékot.

A fejlesztésben a Quake-en dolgozó veteránok mellett a Quake Champions komponistája, Andrew Hulshult, valamint a Cyberpunk 2077 vezető hangmérnöke, Bjørn Jacobsen is részt vesz. A fejlesztés során olyan játékokból merítettek ihletet az alkotók, mint a Doom, a Quake, a Duke Nukem 3D, a Blood, az Unreal vagy a Hexen.

1.
zsocc-nrg
Nagy divatja lett ezeknek a retro FPS-nek, azért azt sajnálom hogy nem modernebb grafikai motorral (UE4 pl.) fejlesztik de ettől függetlenül mindenképp felülök megint a nosztalgiavonatra :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...