E3 2019: Nem tart konferenciát az Electronic Arts

  • Írta: Shifty
  • 2019. március 8.
  • Rendezvény
A Sony után az Electronic Arts is megerősítette, hogy az idei E3-on nem tartanak konferenciát. Az EA Playt ugyan megrendezik, de ott is csavarnak egyet a formulán, így előadásokra ezúttal nem kerül majd sor.

Durván három hónap múlva ismét Los Angelesre szegeződik a játékvilág tekintete, hiszen idén is lesz E3, de nagyon úgy néz ki, hogy komoly változásokon mehet majd át a jövőben az expó. Először a Sony jelentette be, hogy az idei esztendőben nem tart majd saját konferenciát, helyette más, főleg a saját rendezvényein igyekszik majd bemutatni az újdonságait.

Valami hasonlóra készül az Electronic Arts is, a kiadó ugyanis hivatalos oldalán megerősítette, hogy az eddig megszokott menetrend helyett biztosan nem tartanak majd sajtókonferenciát, vagyis az E3 indulása elé pakolt EA Play is más jellegű élményt ígér, nem csak a helyszínen lévőknek, de az otthon maradtaknak is.

Az EA Playt idén 2019. június 7-9. között rendezik meg, ezúttal is Los Angelesben, a Hollywood Palladiumban. Konferencia tehát nem lesz, így a játékok kapják a főszerepet. Akik jegyet váltanak a több napos rendezvényre, azok korlátlanul kipróbálhatják majd a kiállított címeket, miközben a bejelentéseket különböző streamek során ejti meg a kiadó. A cél, hogy így többet láthassanak a rajongók a játékokból, miközben a stúdiók illetékesei is több érdekességet tudnak majd elmesélni.

13.
Ooorky
#12: Genfi autószalon más, interneten nem tudod megtapogatni, beleülni...
E3-on viszont úgyis csak trailer-eket mutogatnak. Nintendo is jól elvan nélküle, pedig anno ment a fújolás mikor elsőként beszüntették az élő konferenciát.
12.
Neotechtr
Szerintem mindenki látja, hogy ma, az internet korában egy ilyen standhoz és időponthoz kötött, amúgy elég drága show csak pénzpazarlás. Mindent meg lehet úgy és akkor mutatni, amikor minden a lehető legjobban aktuális hozzá. Persze megy még az E3 és a Genfi autóshow is nagy cirkuszokkal, de erre napjainkban már nincs akkora szükség.
11.
Yanez
#8: A duma érdekesebbé teszi az egészet, főleg ha érti is az ember. Ha viszont több a szöveg, mint a mozgókép, az már baj.
10.
kopic
#5: Oszt?
Azonkivul mindig odatettek magukat, nem ugy mint a MS, akik folyton csak beigerik, hogy megaton lesz a konfjuk ehhez kepest sehol, semmi.
9.
kopic
#4: +1
:/
Regen mindig izgatottan vartam az E3-at, ma mar meg semmi...
8.
Stranger
Tavalyi E3-on elég uncsi volt a Sony. Egyedül az MS tette oda magát. Folyamatosan mutatták a játékokat, semmi felesleges duma vagy más időhúzás. Technikailag is ők hozták a legjobbat. Annyi, hogy az MS csak egy név volt, inkább más játékát promózták mint sajátot. (De ez a mostanin biztos változni fog)

Egyébként meg tökmind1, az EA, Sony és Ubisoft is olyat mutat ami végül nem tükrözi a valóságot. Sokat nem vesztünk velük, sőt, növeli a show hitelességét. Bár az Ubi még ment el.
7.
Neotechtr
#6: Bízzunk abban, hogy az egyes vállalatok megtalálják a módját, hogy a lehető legjobban és legjobbkor nyűgözzenek le minket a csodálatos termékeikkel!

* igyál még egy pohárral és fogd rá a nyuszira *
6.
hege
#4: Csatlakozom. Mióta a Sony bejelentette, hogy nem lesz ott, gyakorlatilag nincs is miért várni...
5.
godach
#4: Mondjuk, tavaly vagy tavaly előtt, pont nagyon gyenge volt. (úgy emlékszem)
4.
Duken
#3: Meg az E3 sem releváns már! Egyedüli élvezhető show-k a sony konfok voltak.
3.
ollie92
Kit érdekel ? BFV is kapott pár percet, Battlefront annyit se. A C&C meghurcolták és fél órán át nézették velünk, ahogyan mobilon baszakodnak.Az egész EA vergődik, pár embert le kéne már cserélni !
2.
TheFlash
kit érdekel a show háromnegyede úgy is a buzi sportjátékokról szokott szólni ami senkit sem érdekel :D A maradék negyedben meg a már meglévő dolgokról mutogatnak videókat, nagyon ritkán van új IP leleplezése
1.
Anti4730
Alig varom bejelentsek az uj need for speedet, ki vagyok ehezve mar egy jo kis need for speed elemenyre. A paybacket basztak frissiteni, mar egyszeruen nincs mit csinalni benne.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...