E3 2019: Két nagyobb cím biztosan nem lesz ott

  • Írta: Shifty
  • 2019. március 30.
  • Hír
Hiába mutatkozott be a tavalyi E3-on a Starfield és a The Elder Scrolls VI, Todd Howard, a Bethesda Games Studios igazgatója a PAX Easten elmondta, az idei kiállításon egyik cím sem lesz ott, de még a saját konferenciájukon sem.

Howard elmondása szerint a döntés hátterében leginkább az áll, hogy teljesen új technológiát építenek mindkét játékhoz, aminek első változata a Starfieldben fog bemutatkozni, és aminek fejlesztett kiadását kapja majd meg a The Elder Scrolls VI.

Ez viszont rengeteg munka és idő, így a Bethesda Games Studios igazgatója arra kéri a rajongókat, legyenek türelmesek. Később hozzátette, idén szinte biztos, hogy semmit nem mutatnak egyik játékból sem, így az idei E3 előtt tartott saját konferenciájukon is inkább olyan játékokon lesz a hangsúly, mint a DOOM Eternal vagy a két Wolfenstein-játék.

Egy darabig tehát be kell érnünk, a két játék első teaserével - ezeket láthatjátok fent.

10.
bitbandita
Én abban (is) reménykedek, hogy a TES 6 végre kap egy normális színpalettát, mert a Fallout 3 óta a tököm tele van a színtelen, barnás-szürkés-zöldes okádékkal. Ok, a Fallout 3-ban elment, de amikor utána kijött a Skyrim, mintha ugyanazt a színskálát használták volna. Jött a Fallout 4, és megint a seszínű fostenger. Na jó, a vér egy kicsit pirosabb volt, és itt-ott mintha élénkebbek lettek volna a színek, de nagyon nem vitték túlzásba. Nem akarok valami csiricsáré giccsparádét se, de szép, élettel teli színeket akarok, nem ezt a halott-sápadt hangulatot, amitől öt perc után föl akarom vágni az ereimet.
9.
ollie92
#5: Ő az a fajta, aki ha lószart kap karácsonyra, megkérdi az apját, hogy hol van hozzá a lovacska. Persze pozitívnak kell maradni, de az elmúlt években ahány ócska AAA játék jött ki, nem is mondok semmit. Nálam a Bethesda off.
8.
silkgoat
A falloutot rendesen megerőszakolták (Vegas so-so elég jó volt). A Morrowind óta még nem sikerült igazán jó rpg-t csinálniuk, csak jó iparosmunkát tettek le az asztalra. De én még mindig reménykedem. Mert hátha....
7.
Max3000
Sajna én is szkeptikus vagyok főleg TES téren.Hagyjuk most a grafikus motort,a játékmenet miatt is tartózkodó vagyok.Remélem azért észhez tértek a witcher 3 és az rdr 2 kapcsán.A skyrim-ben tényleg bármik lehetünk és ezt anno hangsúlyozták is,de konkrétan a moddereknek kellett rendbe tenni a játékot, (nagyjából)olyan monoton fostenger volt.Volt egy háttérsztori amit a wc-n ülve találtak ki és ennyi,mehettél elhozni ezt meg azt,megölni ezt meg azt.A végén meg szinte minden pillanatban sárkánnyal küzdhettél,mert az baromi kibaxott kreatív megoldás volt.Ha ilyesmi tervük van a 2020 utáni évekre,akkor inkább ejtsék a TES-t.Főleg,ha cserébe még a látvány isszar lesz.
6.
zsocc-nrg
#2: Igazad van, figyelmetlenül átszaladtam a cikken, csak a két címre voltam kíváncsi.
5.
Nyarlako
#4: A sikerért tenni is kell, nem beleszarni és úgyis megveszik amit kihányunk mentalitás.
4.
Pacsirta
Remélem nem lesz igaza a mételyesmek, és két jó játékot produkál a Bethesda! Én nagyon szurkolok mekik, rájuk fér már a siker!
3.
Nyarlako
A Fallout 76 után borítékolható hogy mindkettö kutyaszar lesz.
2.
Max3000
#1: Szerintem a cikkből egyértelmű,melyik jön előbb.Persze változhatnak a dolgok de hogy teljesen új játék vagy sem,ennek semmi köze hogy melyik jön előbb.
1.
zsocc-nrg
Nem meglepő, igazából az hogy jön már megnyugvást jelent :D Az Oblivion és a Skyrim is rohadt sokára lett kész. A lényeg hogy hozza az elvárt színvonalat. Nem tudom amúgy melyik a prioritás de a Starfield meg szerintem max a TES 6 után fog jönni tekintve hogy egy teljesen új, nyílt világú AAA cím.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...