Valve Index - bemutatkozott a Valve VR-sisakja

  • Írta: Shifty
  • 2019. március 30.
  • Bejelentés
A Valve-nak sikerült úgy lelepleznie a már pletykált VR-szemüvegét, hogy amennyire bejelentette azt, annyira nem is. Egy teaser fotón és egy dátumon kívül ugyanis semmit nem lehet tudni a VR Indexről.

Tavaly novemberben röppent fel először a pletyka, hogy a Valve saját hardverrel is belevág a VR-szemüvegek üzletébe. Ez a szóbeszéd végül igaznak bizonyult, ráadásul a most leleplezett teaser fotó szerint a korábban kiszivárgott képanyagok is valódiak voltak.

A Valve azonban semmit, de tényleg semmit nem árult el a Valve Indexre keresztelt szemüvegről, így csak annyit tudni, hogy májusban számíthatunk a megjelenésre. Viszont ha valódiak voltak a korábbi képanyagok, akkor talán érdemes megemlékezni az Upload VR korábban kiszivárgott részleteire is, ugyanis jó eséllyel azok sem voltak tévesek. A korábban pletykált előoldali kamerák már most is láthatóak a fotón, de különböző szenzorokat is kapunk, továbbá a két lencse mérete is nagyobb lesz, mint amit a HTC-modellektől megszoktunk, így akár 135 fokosra is nőhet a látószög.

És ezek után azon sem lepődnénk meg, ha tényleg VR-játékként térne vissza a Half-Life.

14.
VerIstvan
#4: Az uninstall resze illetve amit feldob az pl. szar.
Osszeszkelezi fent a sarokban aztan teker a pointer.
Nincs mire raklikkelni max az enter mukodik.
Azert ez elegge orbitalis hiba.
12.
ollie92
Lassan meg bejelentik a half life battle royalet....
11.
Kawada
#9: Van mind, köszi. Ezért alkotok róla véleményt...
10.
kergabi83
Eddig verték magukat hogy a VR egy nagy bukás, meg ilyesmi. Erre tessék. A kliensük meg pontosan olyan, mint az összes többi megkerűlhetetlen OS. Ha eszekbe jut, rátesznek valakit hogy javítgassa, aztán jóvan.
9.
Ultimate
#2: Nagyon jó cucc amíg nem fogsz a kezedben egy dualshockot vagy one padot...Vagy bármilyen rendes gamepadot....Ezekhez képest rakás szar.
7.
godach
#6: Voice chatnél találkoztam párszor buggal, de annyi. Amiket említettél, soha semmivel, pedig azért használom nap mint nap.
6.
Nyarlako
#4: Az hogy az új chat hulladék, nem küldi el a képeket olykor, vagy épp az üzenetet és kiírja hogy failed 5 perc után. Van hogy az egész rendszer olyan lassú hogy nem jön be a market meg a store perceking normálisan, de az se ritka hogy egy disconnect után nem képes újracsatlakozni újraindítás nélkül.
4.
godach
#1: Mi baj a klienssel? Persze, pár bugba belefutottam már, de orbitális nagy hibát nem tapasztaltam. És jelenleg is kapjuk a képeket, hogy fejlesztik.
3.
Matt8888
Próbálkozni muszáj, máskülönben nem lenne siker semmiben.
2.
Kawada
#1: A steam controller nagyon jó cucc. Csak egyszer úgy 8 hónapig nem használtam és kezdhettem elölről a tanulását.
1.
Nyarlako
Minden szart csinálnak már csak játékot nem meg azzal nem foglalkoznak hogy a kliensüket rendbeszedjék. Ez is megy majd a steam machine és steam controller mellé.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...