Remekül fogy a Mortal Kombat: Armageddon

  • Írta: fojesz
  • 2007. január 9.
  • Bejelentés
Link másolása
A Midway bejelentéséből tudtuk meg, hogy a PlayStation 2-re és Xbox-ra megjelent Mortal Kombat: Armageddonból már több mint 1 millió darab kópiát értékesítettek.
A Midway bejelentéséből tudtuk meg, hogy a PlayStation 2-re és Xbox-ra megjelent Mortal Kombat: Armageddonból már több mint 1 millió darab kópiát értékesítettek.

Ugrás a galériához

Az október végén megjelent Mortal Kombat-játék az utolsó rész a szériában, mely a múlt generációs konzolokra is megjelent, ebből kifolyólag korántsem nyújt olyan vizuális élményt, mint néhány next-gen verekedős játék, ám ettől függetlenül nagyon hangulatos cím az Armageddon, mely egyébként az összes létező MK-szereplőt tartalmazza.

Az újgenerációs gépek őrültjeinek sincs azonban oka aggodalomra: az X360 folyamatosan frissülő visszafelé való kompatibilitásának köszönhetően már a Microsoft next-gen konzolján is tolható a játék. Áprilisban Nintendo Wii-re is megjelenik a Mortal Kombat: Armageddon, melynek speciális irányítása várhatóan még jobban feldobja majd a Midway eladásait. Eddigi eredményeikhez is csak gratulálni tudunk!
11.
11.
Necros
LOL!!! Irányításra hivatkozni... Ugyan már... Egy gamepad nem drága, aki megvenné a játékot, az mellé csapja azt is. Meg billentyűzettel sem lenne rossz az irányítás.

Szerintem PC-n is jól fogyna, marketing okokon kívül nincs miért kihagyni a PC-t a szórásból. Ez csak még egy ok, hogy vegyél konzolt...
10.
10.
Utys
És te tudsz-e valamit az eredeti Spidermanről :P
9.
9.
ballcsy2
Tud e valaki a spiderman 3-ról valamit?

ha nem ezen lehet érdeklődni:ballcsy2@citromail.hu
8.
8.
Utys
Ettől függetlenül kétlem, hogy nagyon veszteséges lenne ha kidobnák Pc-re. Főleg ha nézzük, hogy azért jól teljesít konzolom. Irányítás próblémát nem értem? Mi volt baj az edigiekkel?
7.
7.
Chocho
PC-n sajnos az eddigi próbálkozások alapján nem szerepelne túl jól a játék. A grafika miatt a sajtó lehúzná a wc-n, az irányítás meg borzalmas lenne.
6.
6.
Mast3rmind
Én is uncsitesó PS2-esén toltam :) Sztem jól sikerült! Főleg a Zombi Liu-Kang a legkirályabb :D
5.
5.
Utys
Hát egy vevőjük már mindenképpen lenne :P (/me hevesen jelentkezik)......bááááz, de játszanék egyet most vele :P......grrrrr
4.
4.
Dzel
pc-n is fogyna ha lenne.... szánalmas hogy nem csinálták pc-re...
3.
3.
Utys
Csak új szereplő lesz igen. Armageddonban minden szálat elvarrnak. Hát én is hól elvarrnám már a Midwayes embereket kezét, hogy nem adják ki PC-re. PS2-re nincs mani, emuval meg szaggat a mint a szél. Bááááz.
2.
2.
ios008
Hajrá MK!

következő már next-gen lesz, csak vihetnének bele egy kis fantáziát sztem.

Úgy értem, hogy új szereplők, meg vmi jó story. az armageddonnal elvileg mindenkit haza lehet vágni, szal van esélye egy jó folytatásnak is remélem.
1.
1.
Tarathiel
Én is akaroook.... Sajnos emulátorral szerintem szaggatna... :(, pedig jó lenne már megnézni élőbe egy új mortalt..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...