HWSW: Szakít a Google a Huaweijel

  • Írta: Shifty
  • 2019. május 20.
  • Hardver
Link másolása
A Reuters tegnapi cikke alapján bombaként robbant a hír, hogy az Amerikai Egyesült Államok elnöki rendeletének hatására a Google bizonyos technológiák és licencek kiadását illetően nem működik a jövőben együtt a Huaweijel.

Nem a versenytársaktól, hanem az Amerikai Egyesült Államok elnökétől kaphatja fennállásának eddigi talán legnagyobb pofonját a kínai Huawei Technologies. A gyártó Donald Trump elnök múlt szerdán aláírt elnöki rendeletének értelmében rákerült az International Emergency Economicy Power Act (IEEPA) törvényben meghatározott úgynevezett Entity Listre, melyen azok az entitások (cégek, államok vagy akár magánszemélyek) szerepelnek, akik, illetve amelyek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államokra nézve. A fenti törvény értelmében a listán szereplő entitások részére csak külön kormányzati engedéllyel szállítható amerikai technológia - beleértve a hardver mellett a szoftvert is. Az igazi bomba tegnap robbant, a törvény hatálya ugyanis nagyon úgy tűnik, kiterjed a Google-re is, mely számos, az Android operációs rendszerhez köthető, annak működését szervesen befolyásoló technológiát licencel a Huawei részére.

A múlt heti döntés értelmében így a Google a jövőben többek között semmilyen támogatást nem nyújt a Huawei számára az egyébként szabadon felhasználható Androidot illetően, illetve nem biztosít hozzáférést a licencköteles Google Play Services és Google Play Protect szolgáltatásokhoz - előbbi számtalan androidos applikáció (pl. YouTube, Gmail stb.) működésének elengedhetetlen kelléke, utóbbi pedig a Play Áruházból letöltött szoftverek biztonsági integritására ügyel. A szoftvercég ugyanakkor igyekezett lehűteni a forrongó kedélyeket, így Twitter-üzenetben közölte, hogy a már megvásárolt Huawei-készülékek tulajdonosai számára a két említett szolgáltatás a továbbiakban is elérhető lesz, mivel a rendelet hatálya nem visszamenőleges.

Érdekelnek a további részletek? Irány a HWSW!

48.
48.
Heldengeist
#45: Kína megszokta már, hogy a szarjait hivatalosan nem árusíthatják Kínán kívül, itt meg arról van szó, hogy a Google szarjai nem lesznek rá hivatalosan előtelepítve. Nekik lerosszabb esetben árulják majd a telefonokat pult alól meg lehet rendelni ebay+aliexpress+banggoodon keresztül, az apk-kat meg leszeded máshonnan, ha tényleg nem lesz rajta.

Ahol a Huawei tényleg meg fogja szenvedni és erre megy ki a játék, hogy ki van zárva az infrastruktúrafejlesztésből.
45.
45.
GAMEROD
Na akkor a Huawei-nek harangoztak. Volt már Bada, Tizen, Symbian, Windows phone, egyiket se vették mert ugye alig volt rá app.
44.
44.
logic5
#31: Nem te vagy az egyetlen, sok ismerősöm jelezte, hogy csak BESZÉLTEK valamiről, és pár perc múlva érdekes módon ott is volt a reklám. A vicces az, hogy mindegyiknek huawei van :D
38.
38.
Heldengeist
#35: Nyilván az USA sem ártatlan, de ettől még Kína számukra (is) nemzetbiztonsági kockázat, tehát a fellépés indokolt.

Ami a célzott reklámokat illeti, az meg már a te sarad, hogy nyitva hagyod magad az ilyen dolgokra. Néhány egyszerű lépéssel elég jól lehet az ilyesmit blokkolni, néhány kevésbé kényelmessel pedig majdnem teljesen.

Ami meg a hadsereg problémáját, Iphone vagy Android, én nem engednék be telefont gyári rommal. Minimum Lineage OS vagy külön nekik kifejlesztett változat. Az Android open source, nem hiszem, hogy földhöz vágná őket ráállítani pár tucat fejlesztőt és kigyomlálni belőle a felesleget.
36.
36.
delphijos
#32: Mondjuk ezt a vádat amit Bloomberg az Apple-vel, meg az Amazonnal “bizonygatott” pont ezek a vállalatok tagadták... És pár állítólagos fotón kívül nem volt senki aki ezeket a chip-eket látta volna.
35.
35.
Ooorky
#32: Melyik ország bukott le, hogy a telefonjaikkal más országok vezetőit hallgatta le?

+Az mi, hogy megnézem egy bútoráruház kínálatát PC-n, majd másnap reggel facebook-on bútorreklámokat kapok?
Vagy étteremben töltött ebéd után a gmail kliensben étterem reklámok virítanak?
Na és az, hogy megfelelő szoftverekkel még a 2-vel ezelőtti telefonommal tett utazásokat is vissza lehet nézni?

Btw. 2 hónappal ezelőtt az amerikai hadseregben betiltották az iphone-ok használatát szolgálat közben mivel egy központi szerverre töltötte fel a mozgásaikat és azt ismeretlenek feltörték, így hozzájutottak az őrjáratozási útvonalakhoz...
33.
33.
Caleon
#31: https://www.szeretlekmagyarorszag.hu/dobbenetes-az-androidos-telefonok-felveszik-hogy-mirol-beszelgetsz-mellettuk/
32.
32.
Heldengeist
#21: A Huaweit csak idén már legalább 3 ország megvádolta adatlopással. Plusz ugye még itt van ez:
https://www.pcmag.com/news/364262/does-your-motherboard-have-a-secret-chinese-spy-chip
És még ez sem az első eset. Rohadtul nem éri meg megbízni Kínában sem magán, sem nemzetbiztonsági szinten. Ára van annak a húszad annyiba kerülő hardvernek.
31.
31.
kryszisz
#30: Húgommal múlt héten beszélgettünk, valahogy szóba jött a Coca Cola, párszor el is hangzott, mindkettőnk telefonja ott volt a közelben, bekapcsolt wi-fi-vel. Nem telt el 5 perc ő már kapta a "taste the feeling" hirdetést instán...ott azért nem mondom cseppet megijedtem-.-
30.
30.
Caleon
A kínaiak kémkednek? A facebook olvassa a chatemet, a google a leveleimet. De ja, a kínaiak kémkednek.
Husseinnek meg tömegpusztító fegyvere volt... oh, wait!
21.
21.
Ooorky
#20: USA-ban 10Gbit-es Cisco router 27000$, Huawei 1780$, ez itt a probléma...

Ipari területen szinte teljesen lenyomta a versenytársait, még nagyobbra nőtt, mint anno a ZTE, ráadásul elkezdett kitelepülni Afrikába, hogy a droidmunkát a bolygó legolcsóbb munkaerejével oldja meg.
19.
19.
delphijos
Persze, lehet szidni Trump-ot, valószínűleg nem lesz a USA legokosabb elnöke cím tulaja, és az is igaz hogy konkrét bizonyítékok nincsenek, de azért azt se felejtse el senki, hogy Kina kezdete ezt a "mókát", és egy csomó USA cég helyzetét ellehetlenítette náluk ugyanúgy a "biztonságra" hivatkozva. Volt aki kivonult, volt aki helyi cégnek volt kénytelen átadni a "bótot".... Plusz próbálják visszalapátolni a szart a lóba, mert ami baromi jó ötletnek tűnt - Kinába vinni MINDENT, és ocsóért gyártatni - az most kezd visszaütni.....
16.
16.
#5: Na ez a legnagyobb rohej, az emberi tudatlansag, mert a meglevo es a boltban meg most megveheto teloval nincsen semmi lol, ugyanugy jo, ugyanaz van rajta, ugyanugy frissul...
11.
11.
Ooorky
#10: Probléma, hogy a kínai gyártósor a kínaiak tulajdona, nyugati cég csak bérli a gyártókapacítást, úgyhogy nem visznek semmit sehova onnan.
5.
5.
Darksiders84
Azért USA is tud előre gondolkozni hamár ilyen döntést hoztak vannak bőven tanácsadók hogy ezután lesz következmény azért. A Samsung meg nyugodtan pezsgőzik. A héten már valószínűleg sok alig használt mobil lesz eladó.
4.
4.
Heldengeist
#2: Az eddigiek alapján úgy néz ki, pont az USA engedheti meg magának a gazdasági háborút. Nem most és nem ezzel kezdték, és eddig Kína szívott nagyobbat vele. Nem olyan stabil a gazdaságuk, mint hazudják.
2.
2.
user101
Mi lenne ? Az USA bele fog rokkanni a válasz-csapásba. Gyakorlatilag nincs olyan eszköz a boton és a sárgolyón kívűl, amit nem kínában gyártanak. Ezt beszopták csúnyán...
1.
1.
Darksiders84
Ez a hír és hogy mi lesz ebből rengetegen várják találgatják mivel biztos vannak itt is Huawei mobil tulajok rajtam kívül is még sokan. Sajnálom hogy így alakult.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...