Telltale-szerű Vampire: The Masquerade-játék készül

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 4.
  • Bejelentés
Link másolása
A többéves száműzetést követően ismét erőre kapott a Vampire: The Masquerade, ugyanis a mai napon egy harmadik olyan projekt is bemutatkozott, ami a népszerű cím alapjait felhasználva készül.

A Vampire: The Masquerade - Coteries of New Yorkot a lengyel Draw Distance csapata készíti, a játék pedig a tervek szerint PC-re és Nintendo Switchre látogat majd el, méghozzá 2019 utolsó negyedévében. Ez a Vampire-kaland erőteljesen épít majd a történetre és a narrációra, így nem titkoltan sokat merít a Telltale-féle játékok koncepciójából is.

A történet a New York-i klánok közötti konfliktust meséli majd el, ahol a hagyományőrző Camarilla és a nagyvárosi életben függetlenebbül, szabadabban élő Anarchs áll majd a középpontban. Mi a sok-sok klán tagjai közül válogatva csatlakozunk majd az események sűrűjébe, ahol minden választható szereplőnek meglesznek majd a sajátos, egyedi képességei, ami lehetővé teszi, hogy a különböző helyzeteket teljesen más megközelítésben kezeljük. Mivel a cselekmény erősen történetközpontú, fontos lesz a kapcsolatépítés, a politikai befolyásunk és a lojalitás kiépítése.

A lengyel csapat nem titkoltan arra törekszik, hogy magas legyen a játék újrajátszhatósági faktora, köszönhetően a rengeteg döntési lehetőségnek és a sok-sok választható karakternek. Ez persze azt is jelenti, hogy befejezésekből is többféle kimenetelűt kapunk.

3.
3.
B-Shaggy
#2: Az a Paradoxos Vampire játék. Ez meg egy másik.
2.
2.
Dízel
Most akkor ez ilyen mész, beszélgetsz + QTE jaték lesz?? Azt hittem rendes AAA cim... pfff
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...