E3 2019: Jövő év végén érkezik az új Xbox

  • Írta: szlav
  • 2019. június 10.
  • Bejelentés
2020 karácsonyán már sokaknál ott heverhet a Microsoft következő generációs konzolja, amelyet jelenleg csak Project Scarlett néven emlegetnek. Fény derült arra is, hogy milyen erősségű hardverre számíthatunk.

Hivatalosan is bemutatkozott a Microsoft következő generációs konzolja. A masina ugyan még nem kapott végleges nevet, így csupán Project Scarlett néven hivatkozhatunk rá, de azt már megtudhattuk, hogy milyen nagyságrendben gondolkodnak a redmondiak.

Mindannyian szeretjük a multimédiás funkciókat, de a gamerek számára az első és legfontosabb az nem más, mint a játékélmény. A Microsoft pedig elkötelezte magát, hogy a következő generációban mindent megtesznek azért, hogy nagyszerű minőségben, gyorsan és könnyedén játszhassunk a kedvenceinkkel. Ezzel a mantrával mutatták be a Project Scarlettet.

A fent is látható bemutató szerint a Project Scarlett ereje négyszeresen meghaladja majd az Xbox One X-ét, hála a külön erre a célra kialakított AMD-processzornak és a nagy sebességű GDDR6-os memóriának. Az új rendszer akár 120 fps-es sebességgel is futtathatja majd a játékokat, s képes lesz 8K felbontású kép megjelenítésére is. A töltőképernyők csökkentése érdekében SSD-t találunk majd a gépben, amit a rendszer virtuális RAM-ként is felhasználhat, ezzel lerövidítve a töltési időt.

30.
toriell
#20: Mert occo pénzért volt :)
29.
Bnecne
Gameplayeket mèg mutathatnak az Inside Xbox műsor alatt is.
27.
Bnecne
#26: Evőkanál=évek óta
26.
Bnecne
Én bizakodva várom a következő Xbox generációt.Streaming+Új Xbox a tv alatt és ott és akkor játszol amikor akarsz.(igen tudom a remote playt a Sony-nal de azért a MS szerverei fényévekkel jobbak).Az felvásárolt stúdiók pedig már jövőre bemutatják a játékaikat(a ninja thery ha nézzétek volna az E3-ra akkor mondták hogy a most bejelentett játékunkon már evőkanál óta dolgoznak). Exkluzívok+Bitang erő (remélem :P)
25.
Ultimate
#23: Ugyan így vagyok vele. Bekapcsolom arra az évente 1-2 játékra azzal elvagyok. Minden másra ezerszerinkább pc vagy box. Ráadásul az a évente 1-2 játék is csak az utóbbi pár évre igaz...
24.
Csoki80
#18: Az one hűtése viszont jó lett. A 360-om is jól bírta az elmúlt 10 évet (joy is) lehet van benne egy kis szerencse faktor, meg hogy néha bizony ki kell pucolni ezeket a vackokat is ;-)
23.
crashpipi
Nem vagyunk egyformák. Van X-em és Pro-m is. A PS-t 6 hónapja be se kapcsoltam...
22.
Crow77
#21: Pontosan :)
Hiszen az eladási darabszámokat nézve,mindig egy
Sony ex vezeti a listákat!Oh wait!!!
Meg az is rendben,hogy csak ők mutogathatnak 4-5évig egy indie címet vagy interaktív dvd-t,de mindenki más cím készüljön el bejelentés után két hónappal!
21.
Ultimate
#19: És akkor megint eljutottunk oda hogy azon az évenként 1-2 exen kívül nincs játék...:)
Blablabla blablabla...
20.
Crow77
#19: Akkor miért Prót vettél?Jó lett volna a sima is!
19.
toriell
Kinem szarja le hány 12 K ban futtatja 600 fps el stb , ha értelmes játék nincs ra :D en pont ezert adtam el ,
Es vettem hellyette egy Ps4 Pro mert 20 x értelmesebb címek
Jönnek ki , mint a fos x re .. felesleges ez az ero fitoktatas :D
18.
Nyarlako
#17: Megmutatták a 360nál is hogy el tudják ök baszni a hütést nem is kicsit, szóval elsö szériás nextgenekkel óvatosan.
17.
Crow77
A 8k engem sem nagyon érdekel,kivéve,ha szemenkénti 4k lesz!Úgy emlékszem skálázott 8k hírnél ps5 esetében leolvadtak itt páran:)
A hűtés már bizonyították telefonban meg az X ben is!
Csak sokan még mindig 70liter folyadékban gondolkodnak.amiben úszik a ház! :)
Jövőre is lesz E3!!!Ott majd nagyobb szerepet kap a nextgen!
16.
Kawada
#14: Én megmondom őszintén teljesen leszarom már, hogy mit csinálnak. Maradjon meg a game pass, nyomassák a szolgáltatásokat és kész. Abban, hogy az MS játékok többsége ilyen, nem fogok vitába szállni (persze, tudom, vannak kivételek...). De a game pass se amiatt érdekel, mert 5 nappal előbb játszhatom a világ egyik -számomra- legmonotonabb shooterét. Ami indie cuccokat bemutattak, plusz Psyhonauts 2 és társai viszont nekem bőven elég érv az aktív game pass előfizetés mellett. Rengeteg olyan cím van, ami 10-20 dollár körül mozog, és ha mindet meg akarnám venni, eladhatnám a fél vesémet. így az egyiknek az árából gyakorlatilag fél évig nyúzhatom kábé őket. Ha a MS ennyit tesz hozzá a "gamer életemhez", már köszöntem szépen nekik. Amire nagyon számítottam és nem volt és emiatt csalódott vagyok kicsit, az a Fable.
15.
zozo76hun
#3: Vagy legyen mar vegre egy sajat VR szemuvege az XBOX-nak is, vagy tamogassa a WMR szabvanyt.
14.
DeKor
A Microsoft már évekkel ezelőtt megértette, mi a titka az egyszerű játékos behúzásának. Számokat kell neki mondani. Manapság egy átlagos diák képtelen kiszámolni egy kocka térfogatát, de azt a leghülyébb is tudja, mi az a 8K, meg az a 120fps.
Ezt érti? Erre reagál a kis agya, meg a kis pénztárcája? Hát akkor mondjunk neki számokat! Neeeeeem kell gondolkodnia az egyszerű játékosnak, az nem jó!
Olyan történetközpontú játék, aminek a megértéséhez el kellene érni a 12 éves érzelmi és értelmi szintet? Mondanivaló? Erkölcsi tanulság? Ezt nem értik. De a számok könnyen megfogható dolgok. Azt a kis lurkó is vágja, és apu is tudja, hogy ez kell a gyereknek, ezért amikor meg akarja lepni, és látja a boltban, hogy 8K meg 120 fps, már érzi is a bal heréje lüktetésén, hogy ez kell az ő kis csemetéjének. Talán ezt nem fogja hisztizve a földhöz csapni, mint amikor eggyel korábbi iPhone-t kapott.
Ez a Microsot stratégiája, úgyhogy senki ne csodálkozzon az exkluzív játékok hiányán. A célközönség örül, hogy tud lőni és haladni egyszerre, ennél nagyobb szellemi kihívás nem kell neki.
11.
crytek
#10: 120 fps az 1080pben lesz. Ez meg sima liba lehet multiban pl, ha a gép valóban ennyiven erősebb lehet
A 8k is sima ügy lehet az id@xbox kb dosos szintű grafikával amiket mutogattak.
A konferencia után kijelenthető, hogy kb a Blar Witch volt ami érdekes a többiről hallottunk már amúgy is hogy lesznek + sajnos a msnak az egyetlen ütőkártyája a Game Pass De ez legalább brutális :)

10.
Nyarlako
A jelenlegi csúcs pc-k is megizzadnak 4K-60 fps mellett, de én majd elhiszem hogy grafikailag eroforrasigenyes játékok 8k-120 fps mennek majd egy konzolon.
Lehet hogy pár 2D indie játék legfeljebb.
9.
Ooorky
Szeretném kiemelni, hogy anno az xbox one-ra is 4k@60fps-t igértek, abból is mi lett...
8.
semike
Ezt a marketingbulshitszart....
7.
happy1818
ez mind szép és jó 8k ?? minek ? kinek ? ...hol vannak a super játékok annyi céget felvásároltak ?? :D mondjuk a 120 fps nem sm .....
6.
crytek
Mondtam én hogy semmi eklúzivat nem kell várni a MS-tól. Ebből az előadásból is csak az jött le a game pass a király az kész nincs más ütőkártyájuk.
5.
Yonkou
Nem tudom, mennyi minden lesz ebből megvalósítva, de egy valami biztos, a microsoft alkalmazottainak egy része biztos elszenvedett már 1-1 stroke-ot. Néhány alkalmazottnak a szája annyira féloldalasan mozog, mintha le lenne bénulva :D
4.
Crow77
Nem tudjuk, végül milyen nevet kap, csak azt, hogy 2020 végétől lesz elérhető. 8K-s felbontással futtat majd játékokat akár 120 fps-es sebességgel, a felhő rásegítésével. Számíthatunk továbbá GDDR6-ra. Egy egyedi AMD Navi Zen 2 processzor kerül bele, valamint virtuális RAM-ként is szolgáló SSD. Az egyik legfontosabb szempont az volt, hogy csökkenteni tudják a töltési időket. Összességében 4x erősebb lesz, mint az Xbox One X, és támogatja majd a valós idejű ray tracinget.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...