E3 2019: Friss infók az Elden Ringről

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 10.
  • Hír
Tegnap bemutatkozott a korábban már pletykált új From Software-játék, az Elden Ring, aminek a fejlesztésében a Trónok harca megalkotója, George R. R. Martin is komoly szerepet vállal. Most befutottak az első érdemi részletek a játékról.

A Microsoft tegnapi konferenciáján debütált a From Software és George R. R. Martin egy ideje már pletykált közös játéka, az Elden Ring. Hidetaka Miyazaki a show után interjút adott az Xbox Wire-nek, így jó pár izgalmas részlet is kiderült a játék kapcsán.

Az interjúból megtudtuk, hogy a játék fejlesztését már akkor elkezdték, amikor befejezték a Dark Souls 3 DLC-jének a munkálatait, illetve belekezdtek a  Sekiro: Shadows Die Twice fejlesztésébe. Az Elden Ring ezúttal visszatér a Dark Souls-féle irányhoz, legalábbis hangulatát tekintve ugyanazt a sötét, fantasy irányvonalat kapjuk. Ennek, illetve a mítosz kialakításában jut komoly szerep a Trónok harca-regények írójának, George R. R. Martinnak, a From Software ugyanis sosem volt erős a történetmesélésben, és ezen most szeretnének változtatni. Éppen ezért egy sztorivezérelt, jobban elmesélt kalandot kapunk, ahol nem közvetlenül a játékosra hárul a háttérinformációk összegyűjtése, hanem fókuszáltan megkapunk mindent, amiből kiderülnek a főbb részletek. Jobban kiteljesednek a drámai elemek és a karakterek hátterei is.

Mindezt egy nyitott világot járva kapjuk majd meg, az Elden Ring ugyanis igyekszik szabad kezet adni, így mind a felfedezésben, mind a harcokban ránk lesz bízva, hogyan haladunk előre és hogyan vívjuk meg a csatáinkat. Ez utóbbiról Miyazaki elárulta, hogy itt is inkább a Dark Souls-féle vonalat követik, így a kihívás is ahhoz lesz hasonló, az alapok is onnan lesznek átemelve, de azért a Sekiro harcrendszeréből is megörököl a játék ezt-azt.

Karakterünk személyreszabásában elég nagy szabadságot kapunk, állítólag sokkal nagyobbat, mint a Dark Souls-játékokban, illetve különböző fegyvereket és a mágiát is bevethetjük ellenfeleinkkel szemben. Fontos lesz, hogy ezeket megfelelő stílusban és stratégia mentén alkalmazzuk, és ebben is komoly szabadságot kínál majd a játék.

A játék PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra készül.

5.
dkjq
nah végre, valami értelmesnek tűnő játék a cyberpunk-on kívül (legalábbis nekem ez a kettő jött be kb az egész e3-ról)
4.
gorbesz
Ahhh magia mindegyik soulsban volt epic magem
3.
br1Koo
George R R Martin plusz From Software??? HMMMMMMMM...
2.
thecook
Végre lesz egy normális szerepjáték, ráadásul a From-tól.
1.
Mr.Dead
Hát nekem a sekiro féle mesélés bőven elég lenne. Nem volt annyira előtérben mint más játékoknál, de azért volt valamennyi, nekem tökéletesen elég volt. Egyébként így ezek alapján egy DS 2.0, nem is nagyon hozott lázba eddig (számomra a DS3-nál jobbat úgy se tudnak csinálni) de egy gameplayt azért megvárok.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...