E3 2019: A Netflix készíti a The Divison-filmet

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 10.
  • Cooltúra
Ugyan egy ideje már kapható a The Division második része, de jó pár friss tartalom érkezik majd a játékhoz, így nem meglepő, hogy kapott néhány percet a mai E3-as előadáson. És végre a mozifilm kapcsán is kiderült egy fontos részlet.

Először is kezdjük azzal, hogy ha még nincs meg a játék, de szemezel a megvételével, akkor most a héten egy ingyenes hétvége keretein belül kipróbálhatod majd a The Division második részét. Az akció június 13. és június 16. között tart.

Előzetest kapott a júliusban jelentkező első LDC-epizód, ami Washington külvárosában játszódik majd, így ellátogatunk a nemzeti állatkertbe, a helyi egyetemnél is tiszteletünket tesszük, és az erdők borította természetben is lesz majd dolgunk.

A második epizód valamikor ősszel fut be, The Last Castle címmel és a Pentagonba látogatunk el, hogy biztosítsuk a kormány több titkos dokumentumát is.

A harmadik, egyben utolsó felvonás pedig a Homecoming címre keresztelt csomag lesz, amiben Brooklynban, a Coney Islanden lesz dolgunk. Itt folytatunk majd embervadászatot a korábbi Division-ügynök, Aaron Keener, vagyis Vanguard után, aki a veszélyes Greet Potion vírus birtokában azt tervezi, hogy destabilizálja a még megmaradt és valamennyire civil keretek között működő világot. 

Alakul a The Division-film

Végre hírt adott magáról a mozifilm is, ami végül a Netflixnél kötött ki. Az adaptációt még 2016-ban jelentették be, azóta viszont mindössze annyi hír érkezett, hogy Jake Gyllenhaal alakítja majd a főszerepet, miközben a film producere is, majd később kiderült, hogy Jessica Chastain is csatlakozott a stábhoz. 

A projektet eredetileg a Traffic rendezője és forgatókönyvírója, Stephen Gaghan vitte, majd átkerült az egész a Deadpool 2 rendezőjéhez, David Leitchhez, a szkriptet pedig végül az Agents of S.H.I.E.L.D.-en is dolgozó Rafe Judkins jegyzi majd.

Azt továbbra sem tudni, mikor debütál majd a streamingszolgáltatónál a filmváltozat.

1.
almaspite
Tom Clancy's Jack Ryan után én simán elképzelhetőnek találnék inkább egy sorozatot mint egy mozi filmet. Több lehetőség is lehetne benne mint egy filmben.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...