E3 2019: Új előzetesen a Final Fantasy VII Remake

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 11.
  • Videó
Link másolása
A Square Enix valamiért az E3-as konferenciája elé időzítette a régóta várt Final Fantasy VII Remake megjelenési dátumának leleplezését, de a showról így sem hiányozhatott a játék, ami kapott egy tartalmas és látványos friss előzetest.

A Square Enix részéről a játék producere, Yoshinori Kitase és rendezője, Tetsuya Nomura a színpadra lépve rengeteg fontos információt osztott meg a készülő Final Fantasy VII Remake kapcsán.

Egyrészt kiderült, hogy a harcrendszer komoly változáson esik át, így egy olyan hibrid lesz, amiben egyszerre ötvözik a valós idejű küzdelmeket a parancsokra alapuló rendszerrel. Ez azt is jelenti, hogy saját gombkiosztást kaptak az egyes képességek, de ha szeretnénk, akkor természetesen lehetőségünk lesz a klasszikus, menüben lépkedős megoldást is alkalmazni.

Az ATB-t folyamatosan tölthetjük, amit többek között különböző akciók kivitelezésére használhatunk majd. Visszatérnek a materiák, például varázslatoknál, tárgyhasználatnál, esetleg speciális mozdulatoknál, például Cloud Braverénél lesz szükségünk az ATB-re, ami ugyan időről időre magától visszatöltődik, de értelemszerűen harc közben gyorsabban történik mindez. Szintén az ATB-t kell használnunk, ha aktiválni szeretnénk az időlassítást, azaz a taktikai módot, ami lehetővé teszi, hogy az ész nélküli gombnyomkodás helyett stratégiát kidolgozva gyűrjük le az ellenfeleket. Kapunk egy fókuszcsíkot is, ami ha feltöltődik, lehetőséget ad arra, hogy növeljük sebzésünket.

Emellett bemutatkoztak a játék különböző kiadásai is. Az alapkiadás 59,99 dollárba fog kerülni, míg a Deluxe-változat 79,99 dollárért lesz megvásárolható. Ez utóbbi tartalmazni fog egy keménykötésű képeskönyvet, egy CD-t a játék zenéjével, a Cactuar Summon Materia DLC-t, illetve egy gyönyörű fémtokot.

A 329,99 dollárba kerülő 1st Class Edition pedig a fent felsoroltak mellett egy gyönyörű, Play Arts Kai alkotta Cloud Strife szobrot, amihez jár Cloud motorja és kardja is. Ez a kiszerelés kizárólag a Square Enix boltjában lesz megvásárolható.


A Final Fantasy VII 2020 március 3-án fog megjelenni PlayStation 4-re.

6.
6.
Duken
#1: Kettő részre osztották.
5.
5.
north
Jól sejtem, hogy a First Class edition nem lesz kapható nálunk? :@
2.
2.
azureknight0715
Elv teljes játék lesz ami aztán a régi ganet bontja le részekre. Talán leginkább a xiii hoz hasonlóan kell eljépzelni. Itt most a hossza a kérdéses. Meg a szavatósság, örülnék ha egész Midgartot bejárható lenne, de akkor az első része tuti csak ezt a egy helyszínt fogja magába foglalni
1.
1.
tyber16
Azt lehet tudni, hogy akkor epizódokra lesz osztva vagy ez a tényleges teljes játék?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...