Röviddel az E3 előtt futott be a Blasphemous első előzetese, de a Team 17 és a The Game Kitchen szerencsére a showra is elhozta a fejlesztését. Egy borzasztóan véres, sötét hangulatú játékról van szó, ami jó nagyot merít a Castlevania-sorozatból, de elég erős Dark Souls-áthallásokat is érezhetünk rajta.

A lent látható játékmenetből kiderül, hogy a Blasphemous nem fog finomkodni - egyből egy félelmetes bossharccal indul majd a karrierünk, az ezt követő átvezető pedig kellően megadja az alaphangulatot. Főszereplőnk, a The Penitent One először egy lineáris útvonalon indul el ebben a szörnyű világban, de a pálya idővel sok-sok irányba szerteágazik majd, ezzel megadva nekünk a lehetőséget arra, hogy megválogassuk az ellenfeleinket. A játékból nem hiányoznak majd a szerepjátékos elemek sem, így idővel egyre több képességet és harci technikát oldhatunk fel.

Konkrét dátumot egyelőre nem tudunk, de a Blasphemous a tervek szerint idén érkezik PC-re, Xbox One-ra, PlayStation 4-re és Nintendo Switchre.