E3 2019: Remekül fest a Planet Zoo

  • Írta: szlav
  • 2019. június 16.
  • Videó
Link másolása
Los Angelesben, az E3 helyszínén zárt ajtók mögött futott a Planet Zoo demója. A negyedórányi játékmenetet most mi is megnézhetjük, a látottak alapján pedig egészen príma parképítős címre számíthatunk.

Ha figyeltétek az E3 eseményeit, akkor egy rövid előzetest már láthattatok a Zoo Tycoon szellemi örököséből. A Frontier Developments csapata viszont mással is készült: a helyszínen zárt ajtók mögött mutatták meg hosszabban a Planet Zoo játékmenetét, ezt pedig most mi is megnézhetjük, ráadásul a fejlesztők társaságában.

A demóban egy afrikai témájú parkot láthatunk, telis-tele olyan állatokkal, amelyeket a szavannán, vagy az esőerdőkben találhatunk. A látványra pedig egy szavunk sem lehet, a legapróbb lényektől a hatalmas állatokig, mindegyik modell gyönyörűen részletgazdag, s remekül illik a park látványvilágába.

Néhány érdekes részletet is megtudhattunk a kommentár során. Kiderült például, hogy a parkunkban született állatok genetikailag is követik majd a szüleiket, így észrevehetünk majd külső hasonlóságokat a családokon belül. Nagyszerű hír az is, hogy ezúttal bejárhatjuk majd az épületek belsejét is, így a fedél alatt élő állatokat, de még a karbantartásért felelős embereket is nyomon követhetjük majd, bármerre is járnak.

A Planet Zoo november 5-én érkezik PC-re.

5.
5.
user101
Remélem, teknőcök közelében nem lesz térkő... Az szomorú lenne.. :(
4.
4.
Ooorky
#2: Próbál vicces lenni, de még mindig nem megy neki.

Kb. ez a lény a magyar Chrischan.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...