Kibővített verziót kap a mozikban az új Bosszúállók

  • Írta: fojesz
  • 2019. június 19.
  • Cooltúra
Aki akarta, valószínűleg már megnézte az új Bosszúállókat, a Marvel azonban tesz egy kísérletet arra, hogy újra moziba csábítsa a rajongókat: a jövő hétvégétől kibővített formában lesz látható a Végjáték.

Az Avengers: Endgame az eddigi leghosszabb Marvel-film a maga 181 percével, a jövő hétvégén viszont mozikba kerül egy bővített változat belőle, ami még egy picit kitolja a játékidőt. Kevin Feige, a Marvel filmes univerzumának atyaúristene erősítette meg, hogy az új kiadás június 28-tól lesz látható.

A plusz jeleneteket nem magában a filmben kell majd keresnünk, hanem a stáblista folyamán, Feige szerint "egy törölt jelenetre, egy kis tisztelgésre és némi meglepetésre" számíthatnak azok, akik újra jegyet váltanak a filmre. Azt nem tudjuk, hogy a világon mindenhol mozikba küldik-e az új verziót.

Mindez azért is érdekes, mert ezzel a Bosszúállók: Végjátéknak komoly esélye lesz arra, hogy megelőzze a jegyárbevételi toplistán az Avatart. James Cameron filmje 2,78 milliárd dollárral vezet, míg az Avengers 2,74 milliárd dollárnál jár, és bár az a 40 millió dollár csekélységnek tűnhet, a Bosszúállók-láz lecsengésével és az új Pókember közeledtével egyre nehézkesebbnek tűnik az utolsó pár méter. Talán majd így!

Visszatérnek a Marvel-filmek a San Diego-i Comic-Conra

Ezzel együtt érdemes megemlíteni, hogy a Deadline értesülései szerint visszatérnek a Marvel-filmek a San Diego-i Comic-Conra, amit július 18-21. között rendeznek meg. Még izgalmasabb hír, hogy a Marvel Studios a H csarnokban teszi majd tiszteletét, ott, ahol a rendezvény legnagyobb bejelentéseire lehet számítani általában.

Tavaly kihagyta a kiállítást a stúdió, Kevin Feige ugyanis leszögezte, hogy a Bosszúállók: Végjáték premierjéig biztosan nem jelentenek be semmit a mozis univerzum jövőjével kapcsolatban. Nos, úgy néz ki, most, hogy az Endgame-en túl vagyunk, és az új Pókember is kijön addigra, jöhet a következő fázis leleplezése!

30.
NemecsekErno
#9: Az megvolt, hogy Captain America visszamegy az időben és összejön a bartátnőjével?
Képzeld, öregen fogja újra látni a bagázst, a pajzsát meg átadja Falcon-nak.

Ezt a részt mondjuk nem értem, vitassuk meg itt a film alatti beszélgetésben.
29.
atroll1
#26: Szerinted a film bemutatója után mennyi idővel lehet beszélni a fordulatokról?
Mellesleg a film készítői is feloldották a spoiler tilalmat, a Pókember előzetesben is simán lelőtték a Végjáték végét.
27.
user101
Okés akkor tegyük tisztába a dolgot... Vasmacskát megmentik, a patkány az igazi főhős, megmenti fej-tor-potroh embert, vasmacska feltalálja az időutazást, majd meghal... majdnem mindenki boldog... Lesz még aki meghal... :)

.. és a legfontosabb: nem, nem jön switch-re :)
19.
Trapyd
#17: Igazad van abban, hogy érdemes elkerülni az ostobákat.
17.
Mr.Dead
#16: Ez ilyen fele fele. Nyilván ki is irhatta volna hogy spoiler( bár mondjuk megjelenés után ket hónappal kissé furcsa lett volna) de te is gondolhattál volna arra hogy pár nappal azelőtt mielőtt megnézed nem mész be egy filmről szóló cikk kommentjei közé.
16.
Trapyd
#15: Tudod mit? Mielőtt beszólnál, hogy milyen szép gyerek vagyok, hogy az elvárásaim után még le is ostobázlak elmagyarázom bár valószínű úgy sem érted meg. Ez a hír a bővítésről szól és nem a cselekményeről vagy a film minőségéről és van egy olyan lehetőség, hogy a szövegbe, amit kommentelsz beszúrod a SPOILER szócskát és ennyi. Csak manapság az emberek általában leszarnak mindenki mást.
14.
FARKAS
#8: Unalmas volt és ez az időutazás hát nem kicsit lett elb@szva! Jóval nagyobb epic csatára számítottam és vmi furfangos megoldásra hogy hogy hozzák vissza a hősöket! A spoiler elkerülése végett, a szakállas dagi pasi meg egyenesen gagyi volt! Azért a képregényekben nem tolták fullba a kretént!
13.
FARKAS
Na már megint 2x nyomtam a küldés gombra! És mégegyszer bocs mindenkitől aki még nem látta!
12.
FARKAS
#9: Bocs! Azt hittem már mindenki megnézte aki akarta!
11.
FARKAS
#9: Bocs! Azt hittem már mindenki megnézte aki akarta!
9.
Trapyd
#5: Ez most spoiler volt? A héten nézem meg, szal, ha igen kb nyald meg a végét kössz!
8.
csongor1996
#5: Mi baj volt a végjátékkal?
7.
B-Shaggy
#6: Addig nem vagy igazi DC-s ameddig nem tweetelsz naponta a Warnernek, hogy #ReleaseTheSnyderCut
6.
user101
#4: Film+-on, RTL-en, Viasaton, de talán még az állami tv-ben is unalomig ismétlik az összes vasember, thor, amerika-kapitány és bosszúállókat. Szinte kihívás elkerülni őket! :)

Moziban mindössze az amerika-kapitányt, WonderWoman-t, Shazam-ot és az Aquaman-t láttam... Basz-szus, most eset le, észre sem vettem és dc-s lettem ?! :) noooooooooo.... :)
5.
FARKAS
Akkor csak a film vége után a stáblista alatt kell bemenni rá! A rekord megdöntéséhez szánalmas próbálkozás! Ha mégsem jön össze kiadnak egy olyan verziót, amiben nem hal meg vasember! Ha ezután sem jön össze, kiadnak egy újabb verziót, amiben szavazni lehet, hogy ki haljon meg és ki nem! Szánalmas vagy disney! Inkább csinálták volna meg normálisan a végjátékot meg az újabb star warsokat!
3.
hedzsooo
#1: ...Nekem meg úgy is csak 1x volt időm megnézni, örülök neki h ilyen apropóból ismét lesz alkalmam hát! :)
2.
user101
Nem vagyok egy marvel rajongó, már a második vasemberen is elaludtam, amerika-kapitány kettő szintén nem tudott berántani, thorból is bőven elég volt az első ... stb.

Szóval bőven jó lesz nekem a rövidített és vágott Film+ -os verzió is... :)
1.
LiquidSnake
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...