HWSW: Töretlenül hisz a játékosokban a PC-piac

  • Írta: Shifty
  • 2019. június 26.
  • Biznisz
Míg az idei évben helyenként kisebb visszaesésre, addig a következő háromban már stabil növekedésre számít a játékosoknak szánt PC-s termékek piacán a piackutatásokkal foglalkozó IDC.

A piackutató friss elemzése szerint az első negyedévben 6,2 százalékkal csökkent a gamer PC-k (desktop és notebook) értékesítése, köszönhetően a tavalyi GPU-s készletfelhalmozódásnak. A számítógépekkel szemben a játékosoknak szánt monitorok iránt szabályosan kilőtt a kereslet, az IDC szerint ugyanis egy év alatt 48,6 százalékkal ugrottak meg az értékesítések, hála az egyre népszerűbb kétmegjelenítős kiépítéseknek.

Lebontva, az asztali rendszerekből 3,5 millió példány talált gazdára, amely 10,6 százalékkal múlja alul a 2018 első negyedévében regisztrált értéket. Az IDC szerint ennek több oka van, kezdve a már említett GPU-s raktárkészlet-felhalmozódással. A piackutató emellett megjegyzi, hogy újabb PC vásárlása helyett többen inkább fejlesztették konfigurációkat, végül, de nem utolsó sorban a kínai makroökonómiai helyzet is kedvezőtlenül hatott az eladásokra. A gamer notebookok piacát kevésbé befolyásolta a több szempontból is kedvezőtlen helyzet, melynek hála mindössze 2 százalékkal mérséklődtek az eladások. Ezt ugyancsak a GPU-knak tulajdonítja az IDC, amely szerint a piac az Nvidia RTX-es mobil sorozatára várt a vásárlásokkal.

Ha érdekelnek a további részletek, fusd át a HWSW teljes cikkét!

5.
Neo1989
Hát mivel csak a PC-s videojátékkal adnak el Hardware-t :)
2.
Nyarlako
Mondjuk ami igazi nagy biznisz még pc-n azok a gamer perifériák. Többnyire jók is, csak sajnos a gamer egérnél van hogy különb a 3000 forintos olyan szar görgők meg kapcsolok kerülnek beléjük.
1.
user101
Teszek az rtx-re, jó játékokat csináljanak, nem az a lényeg, hogy szar is tudjon izzadni...

Másfelől szerintem egy csomó gamernek már most van olyan gépe aminek a cseréjét a ps5 és az x2 megjelenése sem fogja indokolni. Viszont monitort azt lehet, hogy lepasszolom a gyereknek és magamnak beszerzek valami klassz széles cuccot... A két monitor munkára nagyon bevált de játékra nekem nem igazán nyerő...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...