My Friend Pedro - nagyot ment a premier hetében

  • Írta: Shifty
  • 2019. július 1.
  • Biznisz
A Devolver Digital a Twitteren jelentette be, hogy a svéd DeadToast Entertainment legutóbbi játéka, a My Friend Pedro nagyon jól teljesített az első héten, ugyanis több mint 250 ezer példányt sikerült értékesíteniük.

Hamarosan mi is beszámolunk a My Friend Pedróval eltöltött élményeink tapasztalatairól, de jól jelzi a játék sikerét, hogy egyetlen hét leforgása alatt több mint 250 ezer példányt sikerült eladni a svéd DeadToast Entertainment látványos mozdulatokkal színezett, magát egy percig sem komolyan vevő akcióorgiájáról.

A játék eladásait a PC-re és Nintendo Switchre megjelent változatok együtt adják ki, de ez semmit sem von le a stúdió és a My Friend Pedro elképesztő sikeréből. A svéd csapat úgy ünnepelte meg az eredményt, hogy kiadott egy kulisszák mögötti videót, amelyben a játék fejlesztésének titkairól mesélnek. Így például kiderült, hogy a négy és féléves utazás kezdetén a My Friend Pedro még csak egy Flash-játék volt, amolyan iskolai projekt.

3.
user101
Nem azt mondom, hogy rossz játék, csak lehetett volna sokkal jobb, ha egy kicsit tapasztaltabb vagy jobban "kitömött" banda csinálja. Amúgy meg ez nem az a játék, amitől sajnálnám a sikert, bár valószínűleg játszani nem fogok vele... Akkor már inkább a Hongkong massacre... :)
2.
GemForge
Pedig azért annyira nem nagy durranás.
1.
Obi Wan Kenobi
Tényleg zseniális játék, pont az a tömör hülyeség, mint a broforce volt :D levered magad elé és röhögsz egy sort, miközben jönnek a jobbnál jobb movementek :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...