Nintendo Switch Online - tízmillió előfizető

  • Írta: Shifty
  • 2019. július 8.
  • Biznisz
Link másolása
A Nintendo elnöke, Shuntaro Furukawa nemrég megtartotta a cég befektetőinek tartott éves beszámolóját, ahol kiderült, egyelőre nagyon hasít a tavaly szeptemberben indult Nintendo Switch Online.

A Nintendo Switch premierjét követően kicsit megkésve, csak tavaly szeptemberben indult el a konzol online szolgáltatása, amiről Shuntaro Furukawa, a cég elnöke egy befektetőknek tartott prezentáción megerősítette, hogy több mint 10 millió előfizetőnél jár. Ez a szám folyamatosan növekszik, áprilisban még 9,8 milliónál járt a számláló.

Furukawa azt is elmondta, hogy dolgoznak azon, hogy még több lehetőséggel bővüljön majd online szolgáltatásuk, illetve a visszafelé kompatibilis játékok kínálata is bővülni fog, szóval újabb és újabb NES-klasszikusok ütik majd az előfizetők markát. Habár rákérdeztek, Furukawa arra nem volt hajlandó mondani semmit, hogy később más platformok (például a Nintendo 64 vagy a GameCube) játékaival is bővülhet-e a Nintendo Switch Online játékkatalógusa.

Ez az eredmény egyébként megsüvegelendő, hiszen a Sony 36,3 millió PlayStation Plus-előfizetőt tudhat magáénak, a Microsoft Xbox Live-előfizetői pedig több mint 63 millióan vannak. A két óriás viszont évek óta nyújt online megoldásokat, míg a Nintendo egyetlen év alatt gyűjtött ennyi előfizetőt.

2.
2.
user101
Kicsit olyan szaga van ennek a hírnek, mint amikor azt hallja az ember a rádióban, hogy nagy siker az autópálya matrica program... Persze b+ aki közlekedni akar az megveszi... mert kvázi kötelező! :)

Mondjuk az is szép, hogy MSL-fiókból több, mint kétszer annyi van, mint eladott konzolból. :)
1.
1.
Ooorky
1st party címek fele értelmetlen nélküle, persze, hogy "sikeres".
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...