A Gamescom utáni héten jön az Avengers-gameplay

  • Írta: fojesz
  • 2019. július 19.
  • Hír
Link másolása
A várakozásoknak megfelelően a Comic-Conon is levetítették a Marvel's Avengers első gameplay demóját, a videó azonban nem kerül fel az internetre egyelőre. Végre megtudtuk, hogy mennyit kell még várni rá.

Ahogy azt már lehetett tudni, a Comic-Conon is zárt ajtók mögött mutatták be a Marvel's Avengers gameplay demóját, ami jelen esetben annyit tesz, hogy csak az esemény résztvevői láthatták azt. Aggodalomra semmi ok, a Square Enix hamarosan publikálja a videót: erre egészen a Gamescom (augusztus 20-24.) utáni hétig kell várni.

Részleteket azért így is kaptunk a játékról, a fejlesztést végző Crystal Dynamics például a hősök testreszabásáról is elárult néhány infót. A készítők szerint számos lehetőség áll majd a játékosok rendelkezésére, "klasszikus, közönségkedvenc és vadonatúj" kosztümökre is számíthatunk, emellett a különböző képességek és felszerelések különböző játékstílusokat tesznek lehetővé - ennek megfelelően pedig az egyik játékos hőse akár teljesen különbözhet a másik azonos karakterétől. A panelbeszélgetésen Thort viking páncélban, Hulkot maffiaszerelésben, illetve Amerika Kapitányt szürke ruhában mutatták meg.

A készítők leszögezték, hogy az Avengers egy történet-orientált játék, így bár akadnak olyan küldetések, amelyben azt a Bosszúállót választjuk ki magunknak, amelyiket szeretnénk, bizonyos misszióknál egy előre meghatározott hőst kapunk - a Comic-Conon egyébként Ms. Marvel érkezését is teaselték a demóban, de hivatalosan még nem erősítették meg, hogy ő is feltűnik a játékban.

A Crystal Dynamics szerint a játék prológusa után - amely az összes főbb szereplőt bemutatja -, a világ kinyílik előttünk, és egy új Helicarrieren rendezzük be a bázisunkat, ahol hozzáférünk a különböző egyjátékos és kooperatív módban játszható küldetésekhez. 

A Marvel's Avengers 2020. május 15-én jelenik meg PC-re, PS4-re és Xbox One-ra.

Update! A bátrabbak megpróbálkozhatnak egy kamerával felvett jelenettel, amíg le nem törlik az alábbi videót:

2.
2.
IcePyke
#1: Hát akkor ne adj ki! Ki tart vissza?
1.
1.
hedzsooo
Hát én erre pénzt tui nem adok ki, de az időmet sem fogom rá pazarolni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...