Anthem - váratlanul befutott a Cataclysm

  • Írta: Shifty
  • 2019. augusztus 7.
  • Letöltés
Befutott az Anthem legújabb frissítése, amelynek részeként végre bemutatkozott a BioWare által jó ideje ígért Cataclysm, egy nyolc héten át tartó, új történetszálat is tartalmazó eseménysorozat.

Sokat kellett várni rá, de végre megérkezett az Anthem egy ideje már ígért eseménysorozata, a Cataclysm. Ebben egy teljesen új történetszálat is felgöngyölíthetünk, aminek a lényege, hogy segítséget kell nyújtanunk Dr. Harkennek, hogy kiderítsük, mi is okozza a titokzatos eseményeket. Ahhoz, hogy belevághassunk a Cataclysmba, egyetlen feltételt kell teljesítenünk, vagyis elég, ha végigjátsszuk az Incursion küldetést.

Természetesen a frissítés jóvoltából más dolgok is megváltoztak az Anthemben, így például bevezetésre került az Inversion-rendszer, amit hetente fognak megbolondítani a fejlesztők. Ezzel ugyanis a Javelinek és a környezet közötti hatásokat változtatják meg, így mindig más feltételekkel vághatunk neki a küzdelmeknek. Megszűnik a Luck érték is, vagyis most már a szintünknek megfelelően kapjuk a lootokat, továbbá a nehézségi fokozatokat is finomhangolták, valamint három vadonatúj fegyverosztályt is kapnak a még megmaradt játékosok.

8.
Dízel
Varatlanul befutott, de varhatoan senkit sem fog erdekelni.
7.
user101
Hát a kedves cikkíró sem vette komolyan a dolgot. :)

"Váratlanul befutott a cataclysm..." majd "sokat kellett várni rá, de végre megérkezett..."

hihi. csak úgy kapkodom a fejem mi van... :)
6.
Neotechtr
#1: Azt hittem, hogy csak tudósok járnak ide, erre itt egy varázsló.
5.
crytek
Há most mé mondtok ilyenekeg. Majd ez is népjáték lesz mint a Battlefront ha már ezt is 4.99ért szórják majd.Annyiért felülők majd én is erre a fantasztikus vonatra
1.
mdr88
Azért a cikk végén csak sikerült belerúgni a játékba :taps: :taps: :taps:

Még nem jutottam el odáig, hogy patch után ismét belevessem magam a játékba, de nagy reményekkel vágok majd neki.

A Bioware eddig nem csinált hasonló játékot (looter-shooter), így valahol érthető az hogy nem indult jól a dolog.... mindemellett persze felróható, hogy ha nem ment nekik, akkor a HYPE generálás helyett akár segítséget is kérhettek volna a fejlesztés során elkerülvén a végén a kapkodást.... na mindegy. Remélhetőleg tanulnak a dologból és a közeljövőben már megkapjuk (sokkal) korábban beígért tartalmakat.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...