Száműzi a videojátékos agressziót a Walmart

  • Írta: sirdani
  • 2019. augusztus 9.
  • Hír
Link másolása
Az utóbbi hónapokban történt tragikus események kapcsán úgy döntött az amerikai üzletlánc, hogy az „erőszakos képeket, vagy agresszív viselkedést” tartalmazó reklámokat és egyéb marketinges eszközöket eltüntetik az áruházaikból.

A Walmart az utóbbi időkben több olyan fegyveres támadás helyszínéül szolgált, melyek halálos áldozatokkal jártak. 2019. július 30-án a Mississippi állambéli Southaven Walmartjában az egyik alkalmazott két munkatársával végzett, és egy rendőrt is megsebesített, mielőtt sikeresen letartoztatták volna.

Alig pár nappal később, augusztus 3-án a texasi El Paso város üzletében pedig egy fegyveres 22 embert ölt meg, 24 személyt pedig megsebesített, míg a hatóságok el nem hárították a veszélyt. Azóta pedig egy újabb eset is történt a Ohio állambéli Daytonban, igaz, ezúttal nem egy Walmart közelében, viszont a lövöldözés ismét több halálos áldozattal járt.

Az eset kapcsán az Egyesült Amerikai Államok elnöke, Donald Trump a „hátborzongató és szörnyű videojátékokat” hibáztatta - noha az esetek kapcsán nincs semmilyen bizonyíték, ami a videojátékokhoz és azok hatásához kötné őket.

A Walmart azonban döntött, és a vállalat vezetése elrendelte, hogy az összes áruházukban vegyék le azokat a reklámokat, posztereket, hirdetőtáblákat, és minden egyéb olyan értékesítési eszközt, mely erőszakos szórakoztatóipari termékeket állít a figyelem központjába - legyen szó akár filmekről, vagy videojátékokról. Így például az alkalmazottakkal kikapcsoltatták az összes olyan PlayStation- és Xbox-gépet, amin erőszakosnak mondható videojáték demóverziója futott, több forrás szerint minden lövöldözős és akciójáték reklámanyagától is megváltak.

Az események kapcsán viszont két fontos részletet érdemes kiemelni. Az egyik, hogy a Walmart a tragikus esetek után továbbra sem hagy fel a valós lőfegyverek áruházon belüli értékesítésével, a napokban bevezetett korlátozások kizárólag a szórakoztatóipari cikkeket érinti.

A másik pedig, hogy az utóbbi években rengeteg tanulmány látott napvilágot a videojátékok és az agresszió kapcsolatáról, melyek többsége egyértelműen állást foglal a feltételezett összefüggés ellen. A témában az egyik viszonylag friss és gyakran hivatkozott kutatás összefoglalóját az alábbi linken találhatjátok.

109.
109.
kopic
Bazzeg, legközelebb egy ilyen hirnel bekeszitek egy kis popcornt...
92.
92.
Ooorky
#91: Még a Transparency szerint is a régiós átlagot hozzuk, pedig ők nagyon rühellik Orbánékat:

https://www.transparency.org/cpi2018
61.
61.
Ooorky
Teljesen véletlenül öngyilkos lett a börtönben...
https://index.hu/kulfold/2019/08/10/jeffrey_epstein_ongyilkossag_borton/
45.
45.
ArrowCross
Ez azt fogja eredményezni hogy a kiadók kukázzák a dobozos játékokat és mindent digitálisan fognak árulni
39.
39.
Yanez
#35: Igen, van igazság abban amit mondasz. Sok minden függ attól is, melyik államban és városban van az ember. NY pl számomra gusztustalan, legalábbis a város részek. Persze amikor ott éltem, jó volt, mert nem tudtam, hogy van jobb. Most New Jerseyben élek. Ég és föld. Előbbire nagyon jellemző amit mondasz, rengetegen mintha álszent maszkokat hordanának és jól teljesítenek színészként. Sokan viszont tényleg olyan odaadóan rendesek. Nehéz már megmondani ki valóban az és ki nem. Így vagy úgy, a végeredmény, az összhatás még így is sokkal kellemesebb, mint sok más országban. Mosolyognak, kedvesek, segítőkészek. Szerintem ez bármikor és bárki számára kellemes érzés, és ilyenkor nem azon kell agyalni, hogy ez most mennyire igazi. Viszont nem csodálkozom azon, aki ezt teszi. Kezdeti időszakban ugyanis számomra is tök fura volt ez. Nem tudtam elhinni, hogy az emberek ilyenek is tudnak lenni. Kerestem hol az átverés, mert biztos voltam benne, hogy lennie kell valahol. Nem tálaltam meg és már nem is keresem. Itt ilyen a többség. Ennyi. Ettől még akadnak itt is taplók.
38.
38.
Ooorky
Helyes, amíg ezzel vagytok elfoglalva addig nem veszítek észre a világ legnagyobb pedofil hálózatáról szóló híreket, amiben szinte a komplett amerikai törvényhozás érintett.
35.
35.
delphijos
#34: Amit mondok persze nem tartom szentírásnak, csak saját tapasztalat / benyomás. Egyszer 1 hónapig laktam Vegas-ban ( nem a strip valami hotel, hanem a külváros, a "klasszikus" módon ). És nem csak ekkor , de amúgy is az volt a tapasztalatom, hogy a segítőkészség, kedvesség csak felületes. Én nem éreztem hogy ez "belülről" jönne, inkább azt hogy ez a társadalmi elvárás ( "szeressük egymást" ) és mindenki meg akar ennek felelni, nem akar kilógni. A külvárosi környezetben vicces volt átélni amit sorozatokban lát az ember hogy "figyelik" egymást az emberek, és persze mindenki cuki, de csak mert betegesen félnek hogy mások mit gondolnak róluk. Aki "deviáns" azt nagyon hamar kiközösítik ( és most nem arra gondolok hogy valaki nem tudom miket művel, csak nem olyan mint "kéne ). Szerintem ezek közül vannak akiket ez felőröl, hogy úgy érzik "nem kellenek ide" .... De mondom ez csakis saját vélemény, és tapasztalat.
34.
34.
Yanez
#31: Nagy szerencse, hogy nem mindenütt kellett megélniük az embereknek a tragédiákat, ami szinte egy életre szóló változásokat hozott. Persze idővel, ha már minden simábban megy, ezek a dolgok is feledésbe merülnek az újabb generációk számára. Nekik már csak történelem lesz, mint nekünk is sok minden volt már az.

Szóval igen, a történelemnek is köze van sok mindenhez. Ezt nem is vitatom. Én csak arról tettem említést, hogy a jelenben miként mennek a dolgok itt meg ott.
33.
33.
Ooorky
#32: "egy háromszobás lakás egyik szobájában lakhatott 2 ázsiai ismerősével"

Ezt sikerült jó hülyén megfogalmazni.
A három szoba egyike volt az övé, a másik kettőben lakott a két ismerőse, miközben a kollégiumi házakban 2-4 ember van egy szobában, kivéve a gazdag szülők gyerekeit akik kifizetik mindkét ágyat.
29.
29.
Extol
Lehet száműzni a videójátékokat, sajnos az emberi ostobaságot nem.
28.
28.
SLi
#27: https://www.fbi.gov/file-repository/pre-attack-behaviors-of-active-shooters-in-us-2000-2013.pdf/view
14. oldal
75 százalék vagy legálisan szerezte be a támadáshoz vagy már eleve a tulajdonában volt
27.
27.
SLi
#22: Ez nem jó statisztika amit nézel, csak Chicagoban, 1600 embert lőttek meg, és már 300 gyilkosság történ 2019-ben
https://www.nytimes.com/2019/08/05/us/chicago-violence-guns.html

Amit ő mond az a "mass shooting", tehát nem a tömegmészárlás, ami azt jelenti hogy olyan lövöldözés ahol legalább 4 ember megsérült ( nincs hivatalos mass shooting definíció de az FBI ezt használja) , ilyen jul. 31. ig 248 történt, 979 sérült 246 halott . Itt a wiki lista:
https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_mass_shootings_in_the_United_States_in_2019

de itt a hivatalos friss lista is :
https://www.gunviolencearchive.org/reports/mass-shooting

"Tömegmészárlások illegális (automata) fegyverekkel történnek."
ez is téves:
81 of the mass shootings in the United States between 1982 and August 2019 involved weapons which were obtained legally; a clear majority. Only 16 incidents involved guns that were obtained illegally.

https://www.statista.com/statistics/476461/mass-shootings-in-the-us-by-legality-of-shooters-weapons/

26.
26.
SLi
#21: Más országban nincsenek mészárlások, yanez, téynleg tisztellek,de ne viccelj már, ilyen máshol 50 évente történik, itt meg évente legalább 2-3. Ez hogy a csávó nyakig fegyverben bemegy valahova és válogatás nélkül tucatszámra gyilkol, ez észak-amerikai sajátosság, a bandaháborúkat, karteleket, terrortámadást ne keverjük ide. Nem a fegyveres erőszakról van szó ami mindenütt van a világon, hanem erről a fajta támadásról.
Másrészt, az is amerikai sajátosság, hogy az ég világon semmi változás nem történik, Meg kell nézni mi történ ausztráliában Port Arthur- i mészárlás után. Amerikában hagyják hogy tucatszám gyilkoljanak le gyerekeket az iskolákban, és mi a válasz? átlátszó hátizsák meg fémdetektor, meg fegyveres őr, aki lófaszt nem ér mint azt Parkland bebizonyította mert az őr fosott tenni a dolgát 17-en haltak meg...
Arra inkább nem reagálok hogy autóbalesethez hasonlítod, ez már már egy fegyverlobbi zsebében lévő republikánus se vállalná be.
23.
23.
kastorhun
#21: Azért ez nem teljesen igaz.
https://sm.ign.com/ign_hu/screenshot/default/shootings-videogames_nqap.jpg
Ez egy eléggé érdekes kép, furcsa mód nem jönnek 2 naponta hírek arról hogy idehaza valaki megzakkant és tömegmészárlásba kezdett.
16.
16.
#15: Örömel hallom. És megértem, amit mondasz. Én amúgy kíváncsiságból kérdeztem, nem akármilyen szándékkal. De abból amit leírtál átjött a lényeg.
15.
15.
Yanez
#13: Fölösleges írni, mert szavakban úgysem tudnám átadni. Legyen elég annyi, hogy itt sokkal jobban törődnek az emberrel, és egy szaros munkából is ezerszer jobban meglehet élni. Pedig én is úgy jöttem ide, hogy ez egy f*sz ország és 1 év után 100%, hogy hazamegyek és soha többé nem jövök ide vissza. Szerencsére nem így történt. Az emberek itt hihetetlenül összetartóak és segítőkészek. Itt egy idegen (is) kedvesebb és segítőkészebb, mint pl odahaza egy rokon vagy néha családtag. Ja, kívételes esetek akadnak bőven, de ez nem csoda egy minimum 300 millió lakossal tömött országban. Többségben viszont nem lehet panasz. Írhatnék én reggelig, de hidd el, nincs értelme, mert úgyis jönnek azok, akik tévét néznek meg volt kinn egy ismerősük. Ez is tapasztalat.
14.
14.
Ooorky
"A játékok rosszak! Erőszakot hoznak!"

Rá is keresek nCore-on, mivel a Steam-es verzióban nincs magyar szinkron :(
13.
13.
#12: Milyen az amerikai álom?

Éled, látod, vagy nem is létezik?
Milyen a valóságban Amerika? Miért nem írsz egy blogot róla?
12.
12.
Yanez
Mellettem rengeteg Walmart van, de fegyverek nincsenek. Ez gondolom nem mindegyik államban van így. Texasban tuti vannak.
7.
7.
Neo1989
Unalmas már ez a "A videojátékok agerszivvá tesznek." A lövöldözésnek 1. semmi köze a játékokhoz. 2. Furcsa módon a világon kb minden országban vannak gamerek ellenben ilyen esetek kivétel nélkül csak az USA-ban történtek eddig.
6.
6.
joshfeed
#3 SLi - Mindegyik elnök madzagját (legyen az demokrata vagy republikánus) egy brancs rángatja. Ott kellene nagy takarítani végre valahára. Amit látsz csak színház és pomádé :)
4.
4.
Aanash
Egyszer olvastam olyasmit, hogy az agynak az érzelmi központját pont negatívan befolyásolja pl a videójáték. Nyílván nem pontosan idéztem a könyvből, de érdekes a dolog.
Főleg az adott személytől függ minden ez egyértelmű.
De lehet rátesz a monitor túlzott bámulása.
3.
3.
SLi
"Az események kapcsán viszont két fontos részletet érdemes kiemelni. Az egyik, hogy a Walmart a tragikus esetek után továbbra is sem hagy fel a valós lőfegyverek áruházon belüli értékesítésével, a napokban bevezetett korlátozások kizárólag a szórakoztatóipari cikkeket érinti."

ennél amerikabb dolog nincs is a világon
MINDENÜTT játszanak videójátékokkal, sőt európában sokkal többet, de ilyen CSAK NÁLUK van.
Remélem a gamergates arcok tovább fogják szopni ezt nyomorultat

szegény Fidel sajnos már nincs köztünk hogy ezt az elnököt is lerendezze, de lassan ideje lenne
2.
2.
PaprikaJancsi
#1: Ez a táblázat többet mond minden szónál:
https://cdn.vox-cdn.com/uploads/chorus_asset/file/18933717/chart_2.png
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...