GC 2019: Már készül az új Syberia

  • Írta: fojesz
  • 2019. augusztus 19.
  • Bejelentés
Link másolása
A Gamescom apropóján bemutatkozott a Syberia-sorozat következő felvonása, igaz, egyelőre nem sok részletet árultak el nekünk a készítők a folytatás kapcsán. Benoit Sokal persze visszatér.

Syberia: The World Before címmel készül a Syberia-sorozat folytatása, jelentette be a Microids és Benoit Sokal, a sorozat atyja. Egyelőre a készítők nem osztottak meg túl sok részletet az új résszel kapcsolatban, nem tudjuk, hogy mikor érkezik és milyen platformokra, illetve az első látnivalók is váratnak magukra - most csak az alábbi artworkkel tudunk szolgálni:

A történet szerint Kate Walker újabb nyomozásra indul, "a huszadik század zűrzavarából és tragédiáiból gyökerező kalandjai pedig kontinenseken és korszakokon át ívelnek majd". A játék egyébként 18 hónapja készül a beharangozó sajtóközlemény szerint, és "hamarosan" a további részletek is befutnak majd.

2.
2.
DarkLord
A harmadik rész baromi gyenge volt. És most én itt teljesen elvonatkozatatom magam a grafikától (ami ugye eszméletlen gyenge szintet ütött meg, a száj animáció nevetséges volt stb.) Maga a játék sem sikerült sajnos, semmilyen formában nem tudta megközelíteni az első két részt, ennek ellenére bizakodó vagyok, hátha most sikerül valamit újra alkotni a mesternek.
1.
1.
Gorrister
Hát a pusztulatosan gané okádék 3. rész után nem igazán értem, hogy miért kell ezt a Syberia dolgot még erőltetni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...