GC 2019: Mit ígér a kibővített System Shock 2?

  • Írta: fojesz
  • 2019. augusztus 21.
  • Hír
Link másolása
A Nightdive Studios még a múlt héten jelentette be, hogy a System Shock 2 bővített kiadását is elkészítik, a napokban pedig arról is meséltek egy kicsit, hogy mire számíthatnak a játékosok az újrázástól.

Már készül a System Shock 2: Enhanced Edition. A bővített kiadást a Nightdive Studios fejleszti, amely annak idején az első részhez is készített hasonló kiszerelést, mostanság pedig egy teljes System Shock-remake-en dolgozik gőzerővel.

A System Shock 2: Enhanced Editionről nem sok infót kaptunk az eredeti bejelentés alkalmával, szerencsére azonban a Gamesradar srácainak sikerült elcsípniük egy interjúra az alkotókat, akik elárultak ezt-azt az újrázásról. Stephen Kick, a Nightdive vezérigazgatója azt mondta, a bővített kiadás egyik fő változtatása, hogy finomhangolja majd a kooperatív élményt, aminek az elindítása szerinte "feleslegesen bonyolult". Emellett szeretnék, ha az összes rajongói készítésű mod és küldetés működne az új változattal, ehhez viszont szükségük lesz majd a játékosok közreműködésére is.

Végül Kick azt is elkotyogta, nem tartja kizártnak, hogy később konzolokra is ellátogat a jelenleg kizárólag PC-re tervezett játék: kísérletképpen már eljátszadoztak a kezelőfelülettel, és úgy alakították át azt, hogy konzolkompatibilissé tegyék a játékélményt. Ez mindenképpen biztató fejlemény, de az úriember hamar leszögezte, egyelőre arra sincs garancia, hogy valóban elkészülnek majd a konzolos portok.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...