Castle Crashers - közeleg a Switch-verzió

  • Írta: fojesz
  • 2019. szeptember 1.
  • Megjelenés
Napra pontos megjelenési dátumot kapott a Castle Crashers Remastered Nintendo Switchre szánt átirata. A PlayStation 4-es kiadás esetében még nem tudtak pontos időponttal szolgálni a készítők, de az sem várat sokat magára.

Szeptember 17-én landol a Nintendo eShopban a Castle Crashers Remastered, a játék 15 dollárba fáj majd. A fejlesztést végző The Behemoth szerint a PlayStation 4-es verzió sem várat sokáig magára, bár ebben az esetben még nem tudtak napra pontos megjelenési dátummal szolgálni a srácok.

"Nem fejlesztettünk Sony-gépre a PlayStation 3 óta, és Nintendo-platformra sem a GameCube óta. Azóta teltek-múltak a generációk, és bár izgatottak vagyunk, hogy a Castle Crashers modern konzolokra látogat, ez az ugrás több fejlesztői kihívással is járt" - helyzetjelentett a csapat a legutóbbi blogposztjában. Ezért a készítők megcsúsztak a munkálatokkal, a PS4-es változat pedig a Sony jóváhagyására vár jelenleg, amiért nem mertek pontos időponttal előrukkolni egyelőre. 

A Castle Crashers Remastered jelenleg PC-n és Xbox One-on kapható, a játék felújított kiadása számos finomhangolást tartalmaz, jobban és szebben fut, mint az elődei, és természetesen az összes eddig megjelent tartalmat magába foglalja.

1.
user101
Ez instabuy lesz... Decemberben... :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...