Hamarosan elrajtol az Apple Arcade és az Apple TV+

  • Írta: Shifty
  • 2019. szeptember 11.
  • Hír
Link másolása
Az új iPhone-ok, illetve a vadonatúj iPad és Apple Watch mellett az is kiderült, hogy mikor rajtol el az Apple Arcade nevet viselő játékszolgáltatás és az Apple TV+, a Netflix és az ősszel induló Disney+ nagy konkurense.

Apple Arcade

Az Apple is csatlakozik az előfizetéses játékszolgáltatások táborához, így az EA Access és az Xbox Game Pass modelljét követve szeptember 19-én elindul az Apple Arcade, ami 5 dolláros havidíj ellenében kínál majd kezdetben több mint száz különböző címet. A játékok mindegyike játszható lesz majd iPhone-on, iPaden, Macen és Apple TV-n.

A kezdeményezés mögé többek között a Konami és a Capcom is felsorakozott. Előbbi a Q Games fejlesztette Super Frogger nevű játékkal képviseli majd magát a platformon, míg a Capcom a Shinsekai: Into the Depths címre keresztelt platformerével jelenik majd meg a szolgáltatásban. A komoly témákat feszegető alkotásairól híres Annapurna Interactive a Simogóval közösen készített játékot, ez lesz a Sayonara Wild Hearts.

A szolgáltatás 150 országban rajtol majd el, köztük itthon is.

Novemberben indul az Apple TV+

Tim Cook a tegnapi Apple-konferencián hivatalosan is megerősítette, hogy november 1-jén indul az Apple TV+, ami többek között a Netflixnek, a szintén év végén induló Disney+ (ami kicsit drágábban, és két héttel később indul), az Amazon Prime és a Hulu szolgáltatásának lehet majd a konkurenciája. Szerencsére itthon is elérhető lesz majd a streamingszolgáltatás, méghozzá 1890 forintos áron. Akik iPhone-t, Macet vagy Apple TV-t vásárolnak, azok automatikusan kapnak egy egyéves ingyenes előfizetést.

Ami az exkluzív tartalmakat illeti, egészen változatos sorozatokkal indul majd a szolgáltatás. Ott van például a Steve Carell, Reese Witherspoon és Jennifer Aniston nevével fémjelzett The Morning Show, a Hailee Steinfeld főszereplésével készült Dickinson, illetve az előzetest is kapott Jason Momoa-féle See című sci-fi-sorozat.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...