GTA: San Andreas - 25 perc az új rekord

  • Írta: sirdani
  • 2019. október 13.
  • Érdekesség
Link másolása
Végigjátszási rekordot döntöttek a héten; eddig 3 óra 52 percet vett igénybe a legügyesebb játékos számára, hogy végigjátssza a GTA: San Andreast, ám egy bonyolult, új módszerrel ezt most jelentős mértékben sikerült túlszárnyalni.

Az új rekord 25 perc 52 másodperc lett, és egy felvétel is készült természetesen róla, amit alább ti is megtekinthettek. A videó érdekessége, hogy hiába ismerős a játék, és nézzük végig feszült figyelemmel a végigjátszást, akkor sem feltétlenül lehet érteni, hogy mi történik. Szerencsére kaptunk hozzá a Redditen egy részletesebb magyarázatot, amelyből kiderül, hogy a speedrunner egy glitchet használ ki: a játék egy bizonyos pontján, ha bizonyos feltételeknek megfelelünk, akkor bármelyik küldetéshez elugorhatunk.

Ahhoz, hogy az utolsó küldetéshez ugorjunk, egészen furcsa dolgokat kell megtennünk a leírás szerint, mindez első ránézésre pedig még kicsit káoszelméletesen is hangzik. Például ha elkezdjük a játékot, és az első napon a játékbeli idő szerint 7:46-ig nincs a környékünkön egy rendőrmotor, akkor már kezdhetjük is elölről a dolgot, mert nem fog működni a trükk. De például kerülni kell a játékgépeket, meg kell vásárolni egy bizonyos házat, és pontosan a játék kezdése után 82 070-nél több, de 82 093-nál kevesebb milliszekundummal kell félbeszakítani a Vigilante című mellékküldetést.

Ezek mellé jön még az is, hogy csak egyféle frizura alkalmas a dologhoz, megvan szabva, mely NPC-ket kell pontosan kinyírni a pénzért, mikor milyen autóval kell közlekedni, és még hosszan sorolhatnánk. Elképesztő munkának tűnik egyébként mindezt felderíteni, az ötletgazda Podinet is azt írta, hogy közel három évbe telt az első árulkodó jelektől eljutni idáig. Ha ti is meg szeretnétek próbálkozni a gyorsított végigjátszással, akkor arra érdemes figyelni, hogy kizárólag a játék Windows Edition kiszerelésével működik a dolog.

20.
20.
ollie92
A doomban egy faszi nightamre nehézségen izzadás nélkül végigpörgette, pedig ha ott beszopod újra kell kezdeni az egész játékot.
19.
19.
csete1
Ha nem vagy buzi, ne menj be a buzibárba.
Akarom mondani, ha nem szereted a speedrunt, görgess tovább :)

Nem tudom mi értelme itt fröcsögni habzó szájjal, a videóban látott nyelv alapján speedrun elkövetője úgysem fogja a gamekapocs komment szekciót olvasni.
Én szívesen megnézem az ilyeneket, elképesztő, hogy néhányan annyira imádnak egy játékot, hogy az utolsó porcikáig a magukénak akarják tudni. Nem tudsz olyan szegletet mondani ezeknek a srácoknak, ahová nincs egy sztorijuk a játékkal kapcsolatban.
Egyszer kétszer én is használtam már ilyen glitcheket és nem érzem magam rosszabb embernek miatta.
18.
18.
kryszisz
#17: Yeap, nem láttam az "egy" szócskát, reggel volt még na, meg egy vaskos másnaposság:D Lávjú Ultimate
17.
17.
Macifasz
#15: Nem a játékra írta, hogy semmirekellő, hanem arra az emberre, aki egy bugot kihasználva 25 perces speedrunban végigviszi, megölve ezzel a játék lényegét.
13.
13.
Macifasz
#6: Én is így vagyok vele, rühellem az összes ilyen, a játék lényegét ölik meg vele. Sohasem értettem, ez miért kap ekkora hírverést és miért lehet valaki emiatt "sztár." :-/
12.
12.
KRAT0S
Jujj de kis viccesek vagyunk...
10.
10.
KRAT0S
Kit érdekel ez a szar?!! Szaros gta...
Mindegy csak írjunk valamiről mi??
8.
8.
Heldengeist
#7: Mármint hogy ez az a mobilokról visszaportolt megnyomorított változat? Ezért tartottam meg a régebbi játékaimat lemezesen is. Néha a frissítések és újrakiadások inkább belerondítanak, mint javítanak.
7.
7.
strike19
Ez új fajta PC GTA San Andreas.
Régi jobban tetszett.
Tök szopás ,hogy PS3 és XBOX is ezt a későbbi portot kapta meg legutóbb.
Store-ból is csak ezt lehet leszedni.
6.
6.
Yanez
A speedrun az, amit a büdös életben nem fogok csinálni. Számomra nem lenne élmény.
4.
4.
godach
#2: Én pont nem szimpatizálok a glitchek kihasználásával és a speedrunt sem igen csípem, de azért ennek is megvan a szépsége.
2.
2.
warrior1991
Élő példa ,hogy egyesek baromira nem tudnak mit kezdeni magukkal .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...