Távozott a Halo Infinite vezető producere

  • Írta: szlav
  • 2019. október 15.
  • Biznisz
Link másolása
Hullanak a fejek a Halo: Inifinite vezérkarában, Mary Olson, a játék kampányának vezető producere elhagyta a 343 Industries csapatát. Augusztusban a projekt kreatív igazgatója távozott a stúdiótól.

Augusztus közepén érkezett a hír, miszerint Tim Longo maga mögött hagyta a 343 Industries csapatát, ezzel megüresítve a Halo Infinite kreatív igazgatói posztját. Már akkor érezhető volt, hogy lényeges átszervezések folynak a stúdión belül, hiszen ekkortájt vette át a kreatív csapat vezetését Chris Lee, és ekkor állt a kampánnyal foglalkozó divízió élére Mary Olson is. Nos, úgy tűnik, hogy Olson nem sokáig bírta az újdonsült posztját, a vezető producer ugyanis most szintén elhagyta a 343 Industries fedélzetét.

A Halo-rajongók között az ilyenkor várható reakciót váltották ki a hírek - sokan az aggodalmukat fejezték ki a jövő karácsonyra datált játék kapcsán. John Junyszek, a stúdió egyik közösségi menedzsere hamar tűzoltásba kezdett, Redditen reflektált az eseményekre, illetve reagált a fórumozók kételyére. Junyszek biztosította a játékosokat arról, hogy a stúdió nem ütközött semmiféle kreatív dilemmába, illetve megemlítette azt is, hogy a megjelenéshez közelítő játékok esetében egyáltalán nem példa nélküli a producerek távozása.

Mary Olson egyébként a Midwinter Entertainment csapatához igazolt át - egy olyan független stúdióhoz, aminek a tagjai főként a Halo 4 és a Halo 5: Guardians egykori fejlesztőiből állnak. Első játékuk, a Scavengers egy multiplayeres túlélő-lövölde lesz, melynek meccsei során gépi ellenfelekkel és ellenséges játékosokkal is megküzdhetünk majd.

5.
5.
kopic
#3: Itt nem a MS-nak kell odatennie magát amúgy.
4.
4.
kopic
#3: Remenykedjunk, de ezek azért nem valami biztató jelek. A 343i soha nem fog felerni a Bungie fele részekhez sajnos.
4. rész jó lett, az 5 sztorija meg már közelítette a gyenge/vicc kategoriat
3.
3.
Őrnagy
Én szinte biztos vagyok benne, hogy a Microsoft odateszi magát, és kisajtol a készítőkből egy minimum Gears 5 szintü játékot.
2.
2.
user101
Ugyan már, semmi okod rá... ;)
1.
1.
kopic
Kezdek egyre jobban aggódni... :/
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...