Switchre nyargal a Call of Juarez: Gunslinger

  • Írta: sirdani
  • 2019. október 25.
  • Megjelenés
Link másolása
A Nintendo játékosai sem maradnak 2019-ben vadnyugati kalandok nélkül! A Techland csapata úgy döntött, hogy elhozzák Nintendo Switchre is az eredetileg 2013-ban megjelent, párbajhősökkel és dinamitokkal teli Call of Juarez: Gunslingert.

Jesse James, Pat Garrett, Billy, a kölyök és még tucatnyi más törvényen kívüli bandita csak arra vár a veszélyekkel teli vadnyugaton, hogy móresre tanítsuk őket.

Ezúttal a hatlövetűink mellett nem az egér-billentyűzet vagy a kontroller lesz a szövetségünk, hanem a kedvenc Joy-Conjaink. A fejlesztők ugyanis komolyan vették az átirat elkészítését, és az irányítás optimalizációja során igyekeztek minél inkább kiaknázni a Switchben rejlő lehetőségeket.

A Call of Juarez: Gunslinger Switchre szánt verziójának megjelenésére pedig nem is kell sokat várni, ha minden igaz, már idén, egészen pontosan december 10-én fejest is ugorhatunk az akcióba.

2.
2.
user101
Minden idők legjobb western játéka és amúgy legjobb kommentárja, történet-vezetése és egy nagyon jó shooter is egyben. Vigyétek!
1.
1.
godach
Na ezt ki ne hagyja aki nem próbálta még. Az 1-2 nagy kedvenc után keserű szájízzel ugrottam neki. Azt hiszem, valami 1$-ért dobálták. Életem egyik legjobb vétele volt. A történetvezetés meg olyan, hogy nem bírod lerakni :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...