25 éves a Warcraft

  • Írta: szlav
  • 2019. november 4.
  • Videó
Link másolása
Negyed évszázad - az ember életében is hosszú idő, akkor meg pláne, ha egy videojátékról beszélünk. Márpedig 25 évvel ezelőtt jelent meg a Warcraft: Orcs & Humans, 15 éve pedig a World of Warcraft. A Blizzard visszatekint a széria múltjára.

Komoly kettős jubileumot jelöl az idei november, ugyanis 25 évvel ezelőtt jelent meg a klasszikus RTS, a Warcraft: Orcs & Humans, rá tíz évre pedig az MMORPG-k világát meghódító World of Warcraft. A franchise töretlen népszerűségnek örvendett az elmúlt egynegyed évszázad alatt, annak ellenére is, hogy mint minden játéksorozatnak, ennek is megvoltak a hullámvölgyei. Akik azonban egyszer sem tudtak mellényúlni, azok a Warcraft-játékok átvezetőiért felelős animátorok voltak - az ő munkájuk összeállításával ünnepel az irvine-i stúdió.

A nagy mérföldkövet persze mi magunk is megünnepelhetjük a játékokon belül. Az RTS-gyökerekhez visszanyúlva a Warcraft III: Reforged előrendelői már jó eséllyel most belekóstolhatnak a felújított stratégiai játékba, hiszen a Blizzard megindította az első zártkörű bétát, melynek során 2v2-es meccseket játszhatnak az orkok és emberek.

A WoW játékosai pedig két helyen is pezsgőt bonthatnak: a nemrégiben elindított World of Warcraft Classic önmagában is egy tiszteletkör a 15 éves MMO előtt, a hagyományos, Battle for Azerothot játszó tábor viszont november 5-én egy sor különleges kihívással nézhet majd szembe, melynek során megküzdhetnek a múlt legnagyobb ellenfeleivel. A játékba fellépve egy vadiúj hátassal, a különleges raidet teljesítve pedig egy új pettel lehetünk gazdagabbak - ezeket már a korábban bejelentett, 15 éves gyűjtői kiadás mellett is láthattuk.

4.
4.
Rezsidémon
Basszus, toltam az első részét is. Repül az idő :)
3.
3.
Diabolis83
25 év... Bakker, de rohadt öreg vagyok :D
2.
2.
Perseus84
Ezt vartam en is h talan talan megszelloztetik a 4-et de arra varhatunk
1.
1.
br1Koo
Milyen jó is lenne ha kidobnának egy klasszikus farmolós, craftolós, építgetõs Warcraft RTS-t.. Valószínű hogy ilyet már nem fogunk látni. Ki ment a divatból..
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...