Diablo IV - 4K-s képek és egyéb információk

  • Írta: szlav
  • 2019. november 4.
  • Képek
Link másolása
Egy csokor látványos, akár háttérképnek is beillő screenshotot tett közzé a Blizzard. Némelyikük 21:9-es méretarányban érkezett, így feltételezhetjük, hogy a játék támogatja majd az ultra-wide monitorokat is.

A 2019-es BlizzCon showját simán ellopta a Diablo IV bejelentése. A nyitóceremónia során egy elképesztően látványos mozis bemutatót láthattunk, később pedig elmerülhettünk a játék részletei között is. Egy dolog biztos: remekül fest a pokoli akció-szerepjáték, ezt pedig a legfrissebb, 4K-s screenshotok is alátámasztják.


A napokban néhány egyéb apróságot is megerősített a Blizzard csapata. Kiderült többek között, hogy a korábban elhintett pletykák igazak voltak, így a stúdió egy ponton tényleg megpróbálkozott azzal, hogy más kameranézetből prezentálja a játékát - akár hátulnézetes kaland is lehetett volna a végtermék, de a fejlesztők arra jutottak, hogy a hagyományos, izometrikus nézet áll igazán jól a Diablónak.

A bejelentés óta többször felmerült az online és offline játék kérdése. Megtudhattuk, hogy a Diablo IV-et játszhatjuk egyedül vagy a barátainkkal is, de bárhogy is döntünk, mindvégig szükségünk lesz az online kapcsolatra. Ezzel a Blizzard megelőzheti a tárgyak duplikációját és az ehhez hasonló csalásokat, no meg persze jót tesz a dolog a kalózok ellen is.

14.
14.
Terrybully
Ezt is elkúrják, végre egy kicsit sötétebb látványvilág, erre MMO-t kell ebből is csinálni...meg mountok kellenek mert anélkül már nincs blizzard játék.

@Nando: a guild wars-ban nem volt semmiféle random generált insta...hacsak nem a minibossokra gondolsz.
13.
13.
Nando
#11: Erre szerintem az élet adta meg a választ: A WoW mai napig él, még ha sokat veszített is a fényéből, a D3 gyakorlatilag halott.

Tehát, szerintem nem. :)
11.
11.
#5: Ennyi erovel az mmo is mar reg elavult koncepcio, nem?
10.
10.
Nando
#9: Nem tudom, felületesen ismerem a játékot, de ha jól tudom ezt a koncepciót a Guild Wars hozta be (bőven a WoW után): a közösségi terek masszív multiplayer volt, de a dungeonok el voltak szeparálva, oda csak te és csapatod léphetett be és random generátorral volt az is megoldva.

Én csak erre gondoltam, mint half-mmo, de ebből tényleg nem szeretnék flame-et. :D
9.
9.
Datzy
#8: Bocs, az #5-re akartam válaszolni, missclick.
8.
8.
Hab
#7: Hol írtam azt, hogy fél-MMO? Kérlek olvasd már el rendesen a kommentet, mielőtt reagálsz.
7.
7.
Datzy
#2: Akkor a WoW is half-mmo, mert instanceolt, és ki lehet pörgetni a 120-at team nélkül.
5.
5.
Nando
Speciel én sosem értettem, h a hármat miért nem e koncepció (half-mmo stílusban) csinálták már meg, ezzel pont tíz évet késett vele.Egyszerűen már anno is adta magát, h a WoW-ból a közösségi tereket, a Diabloból a játékmenetet kell ellopni.

Én nagyon várom, nem is értem, hogy 2019-ben miért várnak emberek egy 2000 években is elavult játékmenetet, persze tiszteletben tartva mások egyéni preferenciáit.
4.
4.
Freeser
#1: érdekes hogy szerinted ez dark atmoszféra, szerintem akkor más gameplay videókat láttunk, mert ha nincs odaírva hogy diablo 4 akkor diablo 3 kiegészítőnek nézem
3.
3.
bitbandita
Az első két részt nagyon szerettem. Most ez megint kezd érdekelni, de ha marad a masszív multi-online koncepció, akkor valószínűleg hagyom a francba. Azokra a játékokra sincs nagyon időm, amik baromira érdekelnek, szóval kísérletezni biztos nem fogok. Főleg súlyos tízezrekért.
2.
2.
Hab
Az lehet, hogy végig tolhatjuk szolóban, de a világban így is találkozunk majd más játékosokkal. Nagyon kerülgetik a forrókását, és nem merik kimondani hogy MMO :D
1.
1.
DarkLord
Mondjuk én eltudtam volna képzelni egy TPS nézetben a játékot, de az éles váltás lett volna és jobb ez így, ahogy van. Nekem amúgy az eddigi dolgok tetszettek, amiket láttam, nem elfogultságból írom, mert azért bármennyire is életem egyik meghatározó játéka volt az első rész, akkor se írnám rá, hogy tetszik, ha nem tetszene valósan. Látszik, amúgy a játékon, hogy most tényleg kitettek magukért a design-erek és grafikusok, hogy ne a 3. rész színes megjelenítése köszönjön vissza a játékban, hanem érezhetően átjöjjön a dark atmoszféra is ne csak látszódjon. Például a kezdő helyszín a lezuhant haranggal , szobrokkal nagyon egyben van. Úgy érzem, hogy ez most sikerülni fog nekik és kiköszörülik a csorbát a csillámpónis faszságuk után. Online állandó meg egyértelmű, hogy semmi más miatt nincs csak is a kalózok ellen, ami nem is baj, mert ezt a játékot meg kell venni...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...