Elnézést kér a Rockstar a Red Dead II PC-s hibáiért

  • Írta: sirdani
  • 2019. november 15.
  • Hír
Link másolása
Persze ezzel sokra nem megyünk, azzal viszont igen, hogy a hibák elismerése mellett a javításokba is rengeteg munkát fektet a Rockstar Games csapata, így hamarosan remélhetőleg mindenki zökkenőmentesen cowboykodhat.

Napokon belül nálunk is olvashattok egy részletesebb beszámolót a Red Dead Redemption II PC-s rajtjáról, melyről előzetesen annyit elárulhatunk, hogy a Rockstar korábbi alkotásaihoz hasonlóan ezúttal sem ment zökkenőmentesen a dolog. A jókora gépigényből és a nem éppen tökélyre csiszolt optimalizációból eredő problémák mellett még számos technológiai malőr is felütötte a fejét, így igazán szerencsésnek érezheti magát az a játékos, aki gond nélkül nyargal már napok óta a vadnyugaton, a többiek ugyanis jelenleg az akadozás és a váratlan összeomlások poklát élik.

Azonban úgy fest, hogy a helyzet hamarosan változik! A fejlesztők a legújabb tweetjükben elismerték a problémás rajtot, és tisztázták, hogy jelenleg is a megoldáson dolgoznak. A tweet szerint az elmúlt hetekben olyan gyorsan próbáltak válaszolni a problémákra, amilyen gyorsan csak lehet, így ennek köszönhetően mostanra már számos hibát azonosítottak és javítottak, ám még mindig messze vagyunk az ideális állapottól.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a PC-s játékosok egy kisebb csoportja még mindig észlel akadozást a Red Dead Redemption II futtatása során. Úgy hisszük, hogy ennek előre nem látott oka egy specifikus kombinációja az NVIDIA-drivereknek, -videokártyáknak és bizonyos CPU-knak.” A Rockstar illetékesei ígéretet tette, hogy az NVIDIA szakembereivel szorosan együttműködve végleg leszámolnak a hasonló jellegű problémákkal a hamarosan érkező frissítésekben.

Sajnos arról nem kaptunk pontos információt, hogy ezek mikor válnak elérhetővé, de feltehetőleg inkább napokról van szó, mintsem hetekről, hogy utána végre mindenki azt a red Dead Redemption II-élményt élhesse át, amit a Rockstar csapata is megálmodott.

124.
124.
HMoody
Kit erdekel, hogy a RS elismerte, hogy elbasztak? A PS4 Pro verzional is elismertek 1.5 eve, hogy szar az upscaleing es homalyos, igertek is fut-fat a fixrol, azota is basztak kijavitani... A jatek egy remekmu es a fejlesztok nagy resze lathatoan a szivet beleadta, de a kiado arrogansan tojik az emberek fejere.
120.
120.
Scal
Ez kb. olyan hogy a MÁV 30 év után nem csak megértést, és türelmet, hanem elnézést is kér. (De jobb szolgáltatást persze nem ad.)
118.
118.
Ooorky
#116: Mióta léteznek kompetítiv játékok?
35 éve?
117.
117.
godach
#106: Tudod mi a játszhatatlan? Ami el sem indul :D
Mi nyomtuk a Morrowindet még 15-20 FPS-el is, ami már a max volt és élveztük.
Épp ezért tudok rajtatok hatalmasat nevetni, amikor 40-ről leesik 38-ra és zavaró xD
116.
116.
br1Koo
#112: Azóta megy a "buzulás" amióta léteznek kompetitív játékok, meg közösség ami játssza őket. Sajnos ez tényleg azokat zavarja akik megszokták, hogy a magasabb frame rate = nagyobb esély kijönni győztesként más játékosok ellen.
115.
115.
FrankBlack
#112: igen, mert teljesen más a crt interlace 50i (60i) és az lcd-led progressive 25p (30p)
103.
103.
Rókalesőcipő
#101: Az se mindegy hogy a kocsid 180nal tud menni vagy 350nel. 200zal csak a csírák mennek. Az se mindegy hogy 0,5l-es a söröskorsó vagy 0,6os. Teletányér babgulyás, vagy csak majdnem teletányér babgulyás. Sőt az sem mindegy hogy milyen méretű melltartót hord a csajod. Bizonyos érték felett kit érdekel hány fps? A játék szép folyamatos, a szemem nem fájdul meg stb.
101.
101.
br1Koo
#99: Csak nem mindegy, hogy valamit 30-40 fps-el játszol vagy 60-70-en. Én inkább ultra-high keverékre raktam, mert a 45-50 fps már rohadt zavaró.
99.
99.
Rókalesőcipő
"A jókora gépigényből és a nem éppen tökélyre csiszolt optimalizációból eredő problémák" - Nálam csupa középkategóriás hardverrel, majdnem ultrán, igaz nem 4K-ban hanem "csak" 1920x1080ba hibátlanul muzsikál. Eszméletlen a graf és a realizmus! Bele se merek gondolni milyen lesz a GTA6!
94.
94.
#86: Azért azt tudjuk, hogy a Halo Wars xbox-ra (gamepad-re) lett tervezve irányítás és minden létező szempont alapján. Nekem életem 3 legjobb RTS-e Az Imperium Galagtica 1-2 és a Haegemonia. De hiába lenne konzolon azokat a féléket már nem irányítanád gamed-el.
93.
93.
br1Koo
#91: Nem fognak áttérni, mert a Steam fogja össze a komoly online játékokat, emellett komoly community rendszere van, piaccal műhelyekkel, miegymással. A Steam remekül építette ki magát az évek alatt egyeduralkodóként és folyamatosan fejlődött, bővült, hogy egy olyan platformá nőjje ki magát ami elképesztő sokoldalú és átlátható.

84.
84.
Brenor
Ezek miatt fogok konzolra váltani, hogyha kijön a ps5. Már kisebb koromban is szívóztam a pc-kel, sose volt igazán stabil, többször kellett hardvereket cserélni, de megszokásból maradtam a pc-nél. Nem kellett volna.

Pár éve összeraktam magamnak egy konfigot elkezdett szarakodni, játékoknál többször instabil. Itt lett elegem és rájöttem arra, hogy nincs értelme már a pc-nek amikor olcsóbban lehet konzolt venni és 6-7 évig simán eláll.

Ennyit erről a pc master raceről nem bánnám, ha behalna az egész pc piac és csak konzolokra fejlesztenének, kevesebb nyersanyagot használnának fel.

Talán az lenne a legjobb, hogyha a konzolokat is központosítanák és csak egy konzol lenne, amin minden játék elfut.
66.
66.
godach
#65: Hozzáteszem, ahogy versenyjátékokban az az első hogy kikapcsoljam a segítségedet, itt is.
65.
65.
godach
#63: Fura dolog ez, mert több mint 10 éven keresztül a multiplatform FPS és TPS játékokat az egér és Bill kombó miatt pc-re szereztem be.
A Bioshock Infinite óta (tisztán emlékszem hogy ez volt az első ami jobban kezemre esett konzolon és a Titanfall első része) örülök ha van konzolra vagy van normális kontroller támogatás PC-n. Mert igen, amikor csak lehet kontroller reál tolok fps-t is mostmár.
Persze más játék stílust igényel és így nem támaszkodhatok a reflexeimre, de nem félnék beugrani egy multi meccse úgy hogy én vagyok az egyetlen kontrolleres :D
64.
64.
Alapvetően a R* játékok PC megjelenései mindig is a rosszabbak közé tartoztak. Kivételt képez ez alól a GTA5, amivel talán mindenki elégedett lehetett. De azt kiadták valami másik csapatnak, hogy portolják át. Ezt a lépést nyilván most az RDR2-nél kihagyták és megint maguk vették kezükbe a dolgot. Ez szerintem látszik is. Legalábbis hírek alapján, mert a legfontosabb kérdés, hogy próbáltam-e a gépemen és nem, nem próbáltam. Elképzelhető az is, hogy különösebb bajom nem is lenne vele, engem legalábbis valamiért a legtöbbször elkerülnek a híres problémák. Biztos szerencsés vagyok, nekem a win 10 frissítések sem okoznak bajokat, mint az egész világnak, a hírek alapján.
63.
63.
br1Koo
#60: Most hagy ne én legyek már a gonosz fasz, mert egy alpári kommentre így reagáltam. Nekem rémálom az, hogy olyas valamivel játsszak aminek az alapvetõ játékmechanikai felépítése nem arra van kitalálva amit a kezeimben fogok. Így pc-n kontrolerrel játszom az autós/verekedõs/platform játékokat, de azt ne akarja nekem senki megmagyarázni, hogy az fasza amikor két gombnyomás intéz el nekem egy enemyt, mert a játék túl pörgõs a masinának amit a kezemben tartok..
61.
61.
Dave567
#26: Én még várok várok a megvétellel, de ott voltam a Barátomnál, Ultrára is felvettünk mindent, ott már volt után húzás kicsit, de High-on 1080P-ben szépen fut neki.
60.
60.
delphijos
#51: Nagy mázlid van akkor hogy az alkotmányban nincs benne hogy minden állampolgár köteles konzolon játszani. Ja, és minimum heti egyszer megrugdosni valakit az utcán akinek nem olyan van....
59.
59.
Duken
58.
58.
Stranger
#57: Az internetes PC közösségeket már én sem szeretem, mert mindenen csak nyígni tudnak, semmi sem jó. A fanboyokat sem szeretem. Ezeket szoktam ellensúlyozni, ha ettől én is vmilyen fannak tűnök, nem tok vele mit csinálni. Mindig tényeket próbálok közölni, linkelem az állításaimra a bizonyítékot, stb.
57.
57.
Duken
#47: Jaj hagyd már el! Minden szaron fennakadtok? Kurvs érzékeny ez a pc community. Játsszá inkább!
52.
52.
br1Koo
#17: Ja, aztán majd decemberben amíg te level 2-n épp cipőfűzőt akarsz venni a general store-ban, én már azon fogok agyalni, hogy épp melyik várost vegyem meg a zsák pénzemmel, miközben az arab telivérem a te morganedet hágja.
49.
49.
Stranger
#32: Még HD7870-en is fut. 2012-es kártya. (Konzolok előtti) Ilyen rossz lett a PC-s port. :)
48.
48.
Stranger
47.
47.
Stranger
#34: Ez zozo76hun-nek szólt ha nem tűnt volna fel, plusz egyezget itt, harmadszor is erősítgetve hogy milyen szar a pécés, bezzeg konzolon mi volt. Én csak balanszolom a helyzetet, mielőtt ezredszer is elferdítjük a valóságot. Te is azt írod most, hogy ok rossz pécés port jön, látom nem esett le a dolog. Ma a játékok nagy részével nincs gond, semmivel sem több mint konzolon. Ez most nem jött össze psfanboy pajtásom.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...